Potápi: A fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak

2021. március 10., 08:15 , 1048. szám

Lezárult a Határtalanul Program online középiskolai vetélkedőjének első fordulója, amelyben több mint százezer anyaországi és külhoni középiskolás vett részt. A program eredményei jelzik, hogy a fiatalok már egységes magyar nemzetben gondolkodnak – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Ismertette: az eddigi eredmények alapján összesen 292 osztály, mintegy 8800 fiatal jutott be a vetélkedő középdöntőibe. Budapestről 48, Magyarország egyéb területeiről 155, Erdélyből 30, Felvidékről 23, Vajdaságból 16, Kárpátaljáról 18, Horvátországból és a diaszpórából pedig 1-1 csapat került a legjobbak közé.

A versenyen külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérik össze tudásukat történelmi, irodalmi, földrajzi, néprajzi kérdésekből, amelyekből a Kárpát-medence magyarlakta területeit is közelebbről megismerhetik. A legjobb osztály egymillió forint értékű pénzjutalomban részesül, de a fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság a legügyesebb versenyzők között.

Potápi Árpád János felidézte: a 2010-ben útjára indított Határtalanul Program célja, hogy valamennyi közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Kiemelte: mivel a járványhelyzet miatt az osztálykirándulások most szünetelnek, az online térben szeretnék összekötni a magyarországi és külhoni fiatalokat, akik a játékon keresztül nemcsak a tudásukat bővítik, de lehetőségük van az ismerkedésre, a kapcsolatok építésére is.

(vajma.info/Kárpátalja)