Hatpontos meccset veszített el a Minaj FC
Labdarúgás
Idénybeli tizedik vereségét szenvedte el az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaj FC, ráadásul Vaszil Kobin csapata a másik újonctól, az Inhulec Petrovétől kapott ki hazai környezetben, ami jelentősen rontotta a kárpátaljai együttes bennmaradási esélyeit.
A három pont sorsa kis túlzással már az első félidő közepén eldőlt, mivel a hazaiak játékosa, Danyiil Karasz második sárga lapját is megkapta egy büntetőterületen belül történt belépéséért. Karasz kiállt, a 11-est pedig Mladen Bartulovics értékesítette, amivel vezettek a vendégek.
Az Inhulec ezenkívül még legalább két újabb gólt is szerezhetett volna, míg a hazaiak sem az első, sem a második játékrészben nem jelentettek komoly veszélyt az ellenfél kapujára.
Ez volt a minajiak tizedik zakója a pontvadászatban, és zsinórban a tizedik meccsen kapott gólt a Minaj. Még egy negatív rekord: az utóbbi három bajnoki közül egyet sem fejezett be a kárpátaljai alakulat teljes létszámmal…
Az alsóházi riválisok közül a Dnyipro Poltavában nyert meglepetésre, míg a két lembergi csapat találkozóját későbbi időpontra halasztották.
A forduló rangadóján a listavezető Dinamo Kijev Zaporizzsjában nyert a Zorja vendégeként, míg az üldöző Sahtar a Gyesznát győzte le fölényesen.
Eredmények: Minaj–Inhulec Petrove 0-1, Zorja Luhanszk–Dinamo Kijev 0-2, Vorszkla Poltava–Dnyipro 0-1, FK Mariupol–Kolosz Kovalivka 1-4, Olekszandrija–Olimpik Donyeck 2-0, Sahtar Donyeck–Gyeszna Csernyihiv 4-0.
A bajnoki tabellát a 43 pontos Dinamo vezeti a 39 pontos Sahtar előtt.
A 13 ponttal kieső, 13. helyen álló minajiak a következő játéknapon az FK Mariupol vendégei lesznek.
(tamási)