Vasárnapi üzenet: 2021. március 21.

2021. március 21., 08:42 , 1049. szám

„Nem tudjátok, mit kértek…”         Máté 20, 22

Dicsőség Jézus Krisztusnk, kedves Testvérek!

Nagyböjt ötödik vasárnapján az evangéliumi szakaszban arról hallunk, hogy Jakab és János azt kérik Jézustól, egyikőjük a jobbján, a másikuk pedig a balján üljön az ő dicsőségében. Jézus annyit mond erre: „Nem tudjátok, mit kértek.” Ez a kérés az apostoloktól nem egy egyszerű kérés volt, hiszen ki méltó arra, hogy az Ő dicsőségében a jobbján és balján ülhessen. Jézus olyan választ ad nekik, amely azt fejezi ki, hogy nem, ők nem méltók az Ő dicsőségében a jobbján és balján ülni, mivel nem különbek a többi tanítványoknál, és nem különbek nálunk sem. Ők is bűnös emberek voltak.

Kedves Testvérek, sokszor kérünk mi is imában olyan dolgot Istentől, ami szerintünk nekünk jár, megérdemeljük, most azonnal meg akarjuk kapni. János és Jakab is ezt teszi, ők méltónak találták magukat a mennyországhoz anélkül, hogy megálltak volna Isten előtt. Amikor Jézussal járunk nap mint nap, ugyanúgy elesünk, megbotlunk – ez nem jelenti azt, hogy nekem jár a mennyország. Nagyböjt vége felé haladunk, vannak fogadalmaink, felajánlásaink, melyeket teljesíteni szeretnénk. Néha sikerül, néha nem. A legtökéletesebben Jézus járta végig a nagyböjtöt: háromszor kísértette meg a sátán, de ő mindig ellenállt a kísértéseknek. Jézus már két héttel húsvét előtt tudta, mi a sorsa. Tanítványai tudtára is adja, sőt nekünk is tudomásunkra hozza, hogy miérettünk hal meg és váltja meg életünket. Bennünket ez a két hét nemcsak a szenvedésre hív, hanem a megváltásra, mivel ez a keresztény ember végső célja.

János és Jakab Isten dicsőségében, jobbján és balján szerettek volna ülni, ezt kérték Jézustól. Én mit kérhetek Jézustól ebben a hátralévő nagyböjti időszakban? Talán azt, hogy én is méltó lehessek majd a mennyek országára.

Az evangélium mondanivalója az, hogy ne vágyakozzunk nagy dolgokra, mert Isten már előre tudja, hogy mi a célja a mi életünkkel. Nekünk, keresztény embereknek mindig arra kell törekednünk, hogy imádkozzunk tiszta szívből, és böjtöljünk, mert imáink meghallgatásra találnak. Ahogy az előszenteltek liturgiájában is énekeljük: „Igazodjék fel az én imádságom mint a tömjénfüst a Te színed elé, kezeimnek fölemelése, esti áldozat gyanánt.” Ámen.

Egressy Márton atya
tiszaújlaki görögkatolikus áldozópap