Térképek kérdőjelekkel
Különös mappák a múltból
Nem egy kora újkori térkép zavarba ejti a ma emberét. Van, amelyiken folyó van feltüntetve a Szahara nyugati részén, akadnak, melyek mintha az Antarktiszt ábrázolnák – évszázadokkal a felfedezése előtt –, míg egy mappán össze van kapcsolva Eurázsia északkeleti és Észak-Amerika északnyugati része, noha ez a kapcsolat mintegy tízezer éve megszűnt létezni. Miként születhettek hát meg ezek a különös mappák?
Kezdjük a sort a Piri reisz térképpel. 1929-ben az isztambuli Topkapı palota Oszmán Birodalmi Levéltárában dolgozó kutatók fedezték fel Piri reisz – eredeti nevén Ahmed Muhiddin – oszmán-török tengernagy (reisz) őz- vagy gazellabőrre festett, 1513-ban készült, s valószínűleg négy darabra vágott világtérképének egyetlen fennmaradt részletét. Ezen fel van tüntetve az Ibériai-félsziget nyugati része, Afrika legnyugatabbi partvidéke, Közép-Amerika nagyon pontatlanul, illetve Dél-Amerika jóval pontosabban ábrázolt keleti része, valamint egy vele összekapcsolódó, délkelet felé húzódó szárazulat partvonala. A mappa több kérdést is felvet. Miként ábrázolhat az Atlanti-óceánba ömlő folyót a Szahara nyugati részén? A feltüntetett partvidék addigra már ismert volt a XV. századi portugál felfedezők révén, ám ők az említett területen egy folyót sem láttak, s nem is láthattak, mert bár a földtengely dőlésszögének az ingadozása miatt a Szahara időről időre belecsúszik a nyugat-afrikai monszunesők övezetébe, és folyókkal átszelt zöldellő szavannává változik, ám e roppant terület Kr. e. 3500 előtt pár száz év alatt ismét kiszáradt. Így a Piri reisz térképen ábrázolt szaharai folyót egyetlen ismert civilizáció hajósai sem láthatták.
Ugyancsak különös, hogy az 1513-as mappa igen pontosan tünteti fel a Nyugat-Afrika és Dél-Amerika közötti távolságot annak ellenére, hogy a XVI. századi tengerészek még nem rendelkeztek olyan műszerrel, mellyel meg tudták volna mérni a földrajzi hosszúságot, ezért azt csak becslések alapján állapították meg. Csupán 1730-ra fejlesztette ki a tengerészeti kronométert John Harrison angol órásmester, mellyel már meg lehetett határozni a földrajzi hosszúságot, így mindössze a XVIII. században tudták pontosan – vagy inkább újból pontosan – megállapítani Afrika és Dél-Amerika egymástól való távolságát is. A leghihetetlenebb dolgok azonban a térkép alján feltüntetett déli szárazfölddel kapcsolatban derültek ki. Az első pillantásra még legyinthetnénk, hogy ez csak az ógörög geográfus Ptolemaiosz, valamint a nagy földrajzi felfedezések korszakának megannyi tudósa által feltételezett hatalmas déli kontinens, a Terra Australis elképzelt partvonala. Ám az 1949–1952-es brit–svéd–norvég antarktiszi expedíció szeizmológiai mérései alapján kiderült, hogy a térkép alsó része az Antarktisz egy részét, a Maud királyné-öböl Martha hercegnő-partját és a Palmer-félszigetet ábrázolja, pontosabban a kilométernyi vastagságú jégréteg alatt rejtőző kontinentális partvonalat, amilyennek az akkor látszódna, ha nem borítaná jég. Csakhogy a legdélebbi földrészt ötmillió évvel ezelőtt teljesen befedte a jégtakaró…
Piri reisz – saját leírása szerint – húsz mappa, köztük nyolc Ptolemaiosz-térkép, négy korabeli portugál térkép, egy Dél-Ázsiát ábrázoló arab mappa és egy Kolumbusz által készített térkép felhasználásával készítette el a saját világtérképét. De kik készíthettek egykori szaharai folyót ábrázoló térképet? Mégiscsak létezett volna a legendás Atlantisz, egy történelem előtti civilizáció, melynek egyes térképei fennmaradtak, és azoknak a ki tudja hányadik másolatát is felhasználta a török tengernagy? A több mint ötmillió évvel ezelőtti Antarktiszt viszont senki ember nem láthatta, hiszen akkor még nem élt ember a Földön. Így nincs rá magyarázat, miként ábrázolhatja a térkép a hatodik kontinens egy részletét annak eljegesedése előtt.
S még maradva a legdélebbi világrésznél. A XVI. századi francia matematikus, térképész Oronce Finé (latinosan Orontius Finnaeus) 1532-ben készült világtérképén a Terra Australist a déli póluson és körülötte ábrázolta, az Antarktisz valós helyén, s még a körvonalai is emlékeztetnek az Antarktisz partvonalára, noha a kontinenst csak a XIX. században fedezték fel. Oronce Finé véletlenül „ráhibázott”? Az ugyancsak francia Philippe Buache 1739-ben készült és a Föld legdélebbi területeit ábrázoló térképén pedig ugyancsak a Déli-sark környékén van feltüntetve a hatodik kontinens. Ezt Terres Antarcticuesként, magyarul Antarktiszi földekként nevezi meg. Ráadásul külön ábrázolja a kisebb nyugati, illetve a nagyobbik keleti részét, melyek között egy Mer Glaciale-nak, magyarul Jeges-tengernek nevezett beltenger van feltüntetve. És most jön a slusszpoén: ha az Antarktiszról eltűnne a jég, akkor a csakugyan nagyobb keleti és a valóban kisebb nyugati területei között egy tengersáv jönne létre, Nyugat-Antarktisz pedig szigettengerré válna, mivel több jelentős szigetből áll, s csak a rájuk telepedett jégtakaró miatt látszik egységes egésznek. Miként sejthette meg Buache a valóságoshoz hasonló helyzetet? Rejtély…
Az arab kartográfus Hadzsi Ahmed 1559-ben készült világtérképén pedig ha nem is az utolsó eljegesedés alatt szárazzá vált Bering-szoros körüli területeken, hanem azoktól északra, de össze van kapcsolva Észak-Amerika északnyugati és Eurázsia északkeleti része. Honnan tudhatta Hadzsi Ahmed, hogy egykor összekapcsolódott a két kontinens? Egy történelem előtti civilizáció mappáinak a sokadik másolatai alapján? A múlt különös térképeivel kapcsolatos kérdések válaszokra várnak.
Lajos Mihály
