A II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör története

A KMKSZ megalakulása előtt összefogta Munkács magyarságát

2021. március 28., 17:53 , 1050. szám

Míg 2014 óta a nacionalista vezetésű Ukrajna – államunk többi elnyomott nemzetiségéhez hasonlóan – a kárpátaljai magyarság számára is a drasztikus jogszűkítés országa, addig az érett peresztrojka demokratizálódó Szovjetuniója – elsősorban 1989-től – a jogbővülés országa volt nemzetrészünk vonatkozásában is. És akárcsak szerte Kárpátalján, úgy a Latorca menti városban is friss tavaszi szelek járták át a magyar közösséget, mely az első szippantásnyi szabad levegő belélegzése után megszervezte önmagát.

Néhány munkácsi magyar család otthonában a szovjet érában is rendszeresen tartottak baráti és rokoni összejöveteleket, ahol a beszélgetéseken és a találkozás örömén túl többek között a magyar és az egyetemes kultúra egy-egy kérdéskörével foglalkoztak. 1987 őszén aztán Balla D. Károly ungvári költő biztatására Popovics Béla magyar nyelv és irodalom szakos tanár kezdeményezte a munkácsi magyar kör megszervezését. Több helybeli magyar polgár – Gulácsy Géza, Gulácsy Tünde, Gulácsy Zita, Tárczy Dániel, Tárczy Katalin és Popovics Béla – rendszeresen találkozott egymással, összejöveteleiken mindegyikük megosztotta a maga elképzeléseit a körrel kapcsolatban. S a megbeszélések eredményeként 1987 őszén – az időközben hozzájuk csatlakozott több városbeli lakossal együtt – megalapították a II. Rákóczi Ferencről elnevezett munkácsi magyar kört, a tagság pedig Popovics Bélát választotta meg annak elnökévé. A zökkenőmentes munka biztosítása érdekében mindenképpen hivatalossá akarták tenni a kör működését, s még ugyancsak 1987-ben erre lehetőség is kínálkozott úgy, ha a Könyvbarátok Ukrajnai Egyesületének Munkácsi Szervezetéhez tartoznak mint II. Rákóczi Ferenc Magyar Irodalmi Kör. Néhány évvel korábban Beregszászban Dalmay Árpád pedagógus vezetésével megkezdte működését az Illyés Gyula Kör, s a munkácsiak vele is konzultáltak saját körük beindítása előtt, melynek plakátjait is Beregszászban nyomtatták ki.

A kezdetekkor a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola adott otthont a rendezvényeiknek, mely tanintézet akkor igazgatója Oláh György, a helyettese pedig Kristofori Olga volt. Az első nagyobb előadást 1988 januárjában tartották meg, melyen Popovics Béla ismertette a munkácsi vár történetét. Havonta igyekeztek rendezvényeket szervezni, s ezekre más városokból, falvakból is érkeztek résztvevők. Az első magyarországi vendégük dr. Várkonyi Ágnes történész volt, a kör egyik foglalkozásán pedig előadást tartott Fodó Sándor is, az Ungvári Állami (ma Nemzeti) Egyetem magyar nyelv és irodalom szakának tanára, a később megalakuló Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) leendő alapító elnöke.

Felejthetetlen emléke lett a munkácsi magyarságnak a hosszú évtizedek utáni első szabad március 15-i megemlékezés még ugyancsak 1988 tavaszán, melyre a városi művelődési ház nagytermében került sor. A 300 férőhelyes helyiségben álltak, sőt a folyosóra is kiszorultak az emberek. A rendezvényt lezáró Himnusz éneklése közben együtt könnyeztek a szereplők a színpadon, valamint a közönség. És hiába akarta megakadályozni a hatalom, az előadás végén 44 évi tiltás után mégis felzúgott a magyarság nemzeti imája.

A kör hivatalos bejegyzését az alapítók a városi vezetésnél sokáig nem tudták elérni. Néhány hónap múlva Popovics Béla a továbbiakban már nem vállalta a szervezet vezetését, s ettől kezdve Vaszócsik Matild nyugdíjas pedagógus töltötte be az elnöki tisztséget. 1989-ben pedig Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Művelődési Kör néven lett bejegyezve a szervezet.

– A Rákóczi–Schönborn-kastély legkorábbi épületrészében, a Fejér Háznak nevezett eredeti Rákóczi-kastélyban kaptunk egy helyiséget székház gyanánt, melyet mi újítottuk fel, mivel rossz állapotban leledzett. Férfitagjaink Popovics Béla vezetésével nagyon sok munkát fektettek a felújításokba, de a lelkesedés is nagy volt – emlékezik vissza Kristofori Olga, a kör volt elnökségi tagja.

– Milyen tevékenységet fejtettek ki?

– A Rákóczi-körön belül több csoport alakult: nyugdíjascsoport, énekkar, bábcsoport, a történelmi eseményekről megemlékező nosztalgiacsoport, és volt egy szociális csoportunk is. Az utóbbi rendszeres támogatásban részesített több mint száz nyugdíjast és rászorulót, bevásároltak nekik, kiváltották a gyógyszereiket, karácsonyi és húsvéti ajándékcsomagokkal lepték meg őket. Az énekkarunk részt vett a técsői Arany Ősz Nemzetközi Kórus- és Néptánctalálkozón. Voltak rendezvényeink, melyeket maga a kör szervezett meg. Zrínyi Ilona születésének 355. évfordulóján megemlékeztünk Munkács hős védőjéről, s a várban felavattuk a domborműves emléktábláját. Ugyanott lepleztük le az anyaországi Rákóczifalva ajándékaként átvett Petőfi-emléktáblát, valamint a Magyar Szent Korona Szövetséggel együtt azt az emléktáblát, mely azt adja hírül az utókor számára, hogy 1805. december 11-től 1806. március 10-ig itt őrizték a Szent Koronát Napóleon hadai elől. A vármúzeum engedélyével kialakítottuk a Petőfi- és a Rákóczi-emlékszobát. A két terem felújítását Rudnyánszky Pál, a magyarországi Szilikát Kft. vezetője végezte el, a Petőfi-emlékszoba kialakításához a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól, a Rákóczi-emlékszoba kialakításához pedig dr. Tamási Edittől, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának munkatársától, a jelenlegi igazgatójától kaptunk segítséget (az utóbbi intézmény a sárospataki várban működik). A Magyar Nemzeti Múzeum és az Ungvári Magyar Főkonzulátus segítségével kiállítást szerveztünk a honfoglalás millecentenáriuma tiszteletére. A városban pedig elértük, hogy több utca visszakapta a történelmi nevét, felállítottuk Munkácsy Mihály mellszobrát, szülőháza falán az ukrán nyelvű emléktábla mellett felavattuk a magyar nyelvű emléktáblát, felújítottuk a Nagyságos Fejedelem kibujdosásának emlékére a Rákóczi–Schönborn-kastély falán elhelyezett, nagyon rossz állapotban lévő márványtáblát, s emléktáblával tisztelegtünk Kossuth Lajos, illetve Munkács több híres szülöttje, köztük a város fejlődéséért nagyon sokat tett egykori polgármester, Nedeczey János emléke előtt.

– Milyen ünnepi rendezvényeket, előadásokat szerveztek?

– Megünnepeltük március 15-ét (volt, hogy a Kárpáti Ruszinok Társaságával együtt), október 23-át, a magyar kultúra napját, a magyar költészet napját, megemlékeztünk október 6-ról, tisztelegtünk az 1944. őszi deportálások áldozatai előtt, és anyák napi ünnepséget is szerveztünk. E rendezvényeket ünnepi műsorral színesítették a Munkácsi Tanítóképző magyar tagozata, illetve a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai. A Munkácsi I. Számú Zrínyi Ilona Cserkészcsapattal együtt megemlékeztünk a csapat megalakulásának ötödik évfordulójáról. Magyar Művelődési Napokat rendeztünk, irodalmi, illetve történelmi előadásokkal elevenítettük fel neves költőink, íróink, többek között Petőfi Sándor, Arany János, Kölcsey Ferenc, továbbá a helytörténész, régész, néprajzkutató Lehoczky Tivadar alakját, a Rákóczik korát. Az említett korszakkal foglalkozó magyarországi történész, dr. Várkonyi Ágnes pedig nagy segítséget nyújtott nekünk a Rákóczi-hagyományok ápolásához. Kirándulásaink során felkerestük a dolhai Turul-emlékművet, Rákóczi-emlékhelyeket jártunk be Magyarországon, de Ópusztaszerre is eljutottunk, míg a debreceni Kőrösi Csoma Sándor Egyesülettel való kapcsolataink révén az egyesület nyaralást szervezett gyermekeink, fiataljaink számára a magyarországi Mogyoróskán. A KMKSZ városi alapszervezetének megalakulása után párhuzamosan tevékenykedtünk az alapszervezettel, s volt, hogy közösen rendeztünk ünnepségeket. Aztán a KMKSZ lassan átvette tőlünk a stafétabotot, s bár a Rákóczi-kör még létezik, de jelenleg nem működik.

– Miként tudná összehasonlítani a Rákóczi-kör születésekor, működésekor uralkodó politikai helyzetet a jelenlegivel?

– Nagyon sajnálatos dolog, hogy felerősödött az ukrán nacionalizmus (megjegyezném viszont, hogy a város szláv lakosságával és a városi önkormányzattal most sincs konfliktusunk). Nem ilyennek képzeltük el a demokráciát, és nem szeretnénk másodrendű állampolgárokká válni. Amióta az eszemet tudom, sohasem volt még ennyire rossz a kárpátaljai magyarság helyzete, mint most. 1952-ben születtem, magyar iskolába jártam, magyar nyelven felvételiztem az Ungvári Állami (ma Nemzeti) Egyetem magyar nyelv és irodalom szakára, magyar nyelven tanultam az iskolában, jórészt az egyetemen is, magyar iskolában magyarul tanítottam és tanítok most is. Itt jegyezném meg, hogy egyházi tanintézetként líceumunk csak a múlt tanévben kapott első ízben állami tankönyveket, köztük az anyanyelvünkre lefordítottakat, de sajnálatos, hogy most már nem akarnak magyarra fordítani tankönyveket. A KMKSZ igen sokat tesz a jogaink visszaszerzéséért, csak az ukrán államvezetés részéről nincs mindig hajlandóság a párbeszédre. Még a saját maguk által elfogadott szabályokat is felrúgják, az Alkotmányban rögzített jogainkat is csorbítják. Mi azért továbbra is magyarul fogunk oktatni, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) segítségével a diákjaink okostelefonjaira töltöttünk fel tankönyveket. S a kedvezőtlen politikai körülmények mellett ugyancsak problémát jelent a járványhelyzet, a karantén, ami miatt most ismét online oktatunk. És csak a Jóistenben bízunk, hogy megszán minket, s javulni fog mind a politikai, mind az egészségügyi helyzetünk.

Lajos Mihály