Ülésezett a Beregszászi Városi Tanács

2021. március 28., 19:46 , 1051. szám

Megtartotta soron következő plenáris ülését a Beregszászi Városi Tanács március 26-án. A képviselő-testület számos kérdésről döntött, amelyek a költségvetést, az oktatást és a földügyeket érintették.

A napirenden szereplő kérdések megvitatása előtt a testület elfogadta az Anatolij Poloszkovnak, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjének, valamint az Ukrajna Erdészeti Erőforrásai Állami Ügynökségének (Державне агентство лісових ресурсів України) címzett beadványt, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a Beregszászi Állami Erdőgazdaság tervezett felszámolása átgondolatlan döntés lenne, és súlyos következményekkel járna.

A megyében jelenleg húsz állami erdőgazdaságot tartanak számon, amelyek közül a megyei erdészeti és vadgazdálkodási osztály javaslata szerint mindössze hat maradna. Figyelembe véve az újonnan kialakult közigazgatási struktúrát, az osztály azt a javaslatot tette, hogy járásonként legalább egy erdőgazdaságot hagyjanak meg. Ezalól azonban kivételt képezne a Beregszászi járás, ugyanis itt felszámolnák az egyébként hatékonyan működő Beregszászi Állami Erdőgazdaságot – ezzel a Beregszászi kistérség költségvetésen is komoly csorbát ejtve.

A napirendi pontokat megvitatva döntés született arról, hogy a Nagyberegi kistérség társfinanszírozás gyanánt a városi hulladéklerakó rekonstrukciójára és helyreállítására 360 ezer hrivnya támogatást adjon át. Ezt követően jóváhagyták az óvodák, iskolák, könyvtárak, továbbá más oktatási és kulturális intézmények alapszabályainak módosítását, amelyre a közigazgatási reform végrehajtása miatt van szükség. A napirendi pontok többsége a kistérség földterületekkel kapcsolatos kérdéseit érintette.    

lexi