Edzőváltás a Minaj FC-nél
Labdarúgás
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaj FC-nél megköszönték Vaszil Kobin vezetőedző eddigi munkáját.
A jelenleg kieső helyen álló kárpátaljai együttes klubigazgatója, Valerij Pereszoljak a mögöttünk maradt hét elején találkozott Vaszil Kobinnal, és a megbeszélés után közösen úgy döntöttek, hogy felbontják a trénernek az idény végéig tartó szerződését.
Az újonc együttes a hét végén, immáron Kobin nélkül, a magyar élvonalban szereplő Kisvárdához látogatott, és a felkészülési mérkőzésen 2-1 arányú vereséget szenvedett.
A szabolcsi gárdának a brazil légiósa, Sassa szerzett vezetést a 18. percben, amit egy másik légiós, Ugochukwu egalizált az 50. percben. A minajiak nigériai vendégjátékosa a Pinyasko felvágásáért megítélt büntetőt értékesítette.
A légiósgólok találkozóján a várdaiak részéről Bumba szerezte a győztes találatot a 76. percben.
A Minaj FC a hét végén a Kolosz Kovalivka ellen kísérelheti meg bajnoki pontjai számának növelését.
(felvégi)