Élre ugrott az Ungvári FC

Labdarúgás

2021. március 31., 08:51 , 1051. szám

Két remek győzelmének köszönhetően az országos harmadosztályú labdarúgó-bajnokság nyugati zónájában szereplő Ungvári FC együttese a tabella élére ugrott.

Volodimir Vaszjutik csapata előbb a 11. fordulóból elmaradt Epicentr Dunajivci elleni találkozóját pótolta hétköznap, amelyen 2-0-s hazai siker született.

Az akkor még a tabella élén álló vendégek ellen a kárpátaljai együttes Visnevszkij góljával szerezte meg a vezetést a 43. percben, majd a hajrában Csonka biztosította be a kétgólos sikert.

A hét végén megrendezett 14. fordulóban a Kijevből érkező Obolony második számú csapata volt az ellenfél, és ezt a mérkőzést is két góllal nyerték meg a vendéglátók.

Érdekesség, hogy a találkozó első (Rudenko 3.) és utolsó találatát (Uljancsenko, 93. min, 11-esből) a vendégek szerezték, de a két gól között Rjasko (11. min, 11-esből, 41.) kétszer is betalált, rajta kívül pedig Mastalir (42.) és Csonka (60.) is beköszönt az Obolony kapujába.

Mindez azt jelenti, hogy az Ungvári FC a Gyinaz Csernyihivvel azonos pontszámmal (31.) vezeti a tabellát a 28 ponttal harmadik Pogyillja Hmelnickij előtt.

Az április 3-án sorra kerülő 15. fordulóban éppen Csernyihivbe látogat a kárpátaljai együttes.

(tamási)