A kereszténység legnagyobb ünnepe: a húsvét

2021. április 5., 08:36 , 1051. szám

A kereszténység három legfontosabb ünnepe Jézus Krisztus személyéhez kapcsolódik: a karácsony a megszületéséhez, a húsvét a feltámadásához, a pünkösd pedig a Szentléleknek az apostolaira való kitöltetéséhez, melyet Ő ígért meg mennybemenetele előtt a legközelebbi tanítványainak. Most, húsvét előtt pedig tekintsünk végig az ünnepkör egyházi és történelmi vonatkozásain, valamint a hozzá kötődő hagyományokon.

A húsvétot nem lehet megérteni egy sokkal régebbi zsidó ünnep, a pészah, más néven a szabadság ünnepe vagy a kovásztalan kenyerek ünnepe ismerete nélkül. Mózes II. könyvében, A kivonulás könyvében olvashatunk az egyiptomi tíz csapásról, melyekkel e könyv szerint Isten büntette Egyiptomot a zsidók rabszolgasorban tartásáért. A tizedik csapás, az egyiptomi elsőszülöttek halála előtt a zsidók bárányvért kentek az ajtófélfájukra, jelezve, hogy ott izraeliták laknak, így a halál angyala ugorja át az ő házaikat, s a pészah szó is az átugrani jelentésű héber kifejezésre vezethető vissza. Emellett ezen az estén csak vízből és lisztből összegyúrt, kovász nélkül sütött kenyereket készítettek, ezért nevezték aztán a pészahot a kovásztalan kenyér ünnepének is. A tizedik csapás aztán – mint A kivonulás könyvében olvashatjuk – megtörte a fáraót. A rabságból való kiszabadulás emlékére tartják meg a zsidók a pészah ünnepet, amikor jelenleg is – egyéb ételek mellett – kovásztalan kenyeret fogyasztanak, Kr. u. 70-ig pedig, amikor a zsidó háború során az izraeliták felkelését leverő rómaiak lerombolták a jeruzsálemi templomot, sült bárányt is ettek. Ez volt az ún. páskabárány (a magyar páska szó a pészahból származik). Nem egy nyelvben pedig a húsvét megnevezése is a pészah szóból ered: az olaszok Pasquának, a spanyolok Pascuának, a románok Pastinak, a skandinávok Paskénak mondják. Ugyanakkor az angolok és a németek egy egykori pogány germán istennő, a tavasz keleti úrnője, Ostara után nevezték el a húsvétot – lásd: német Oster, angol Easter –, akinek az ünnepe időben közel esett a húsvéthoz, mivel a tavaszi nap-éj egyenlőségkor ülték meg azt. Míg a magyar húsvét szó a hús magunkhoz vétele kifejezésre vezethető vissza, lévén, hogy a negyvennapos böjt után ezen a napon lehetett – s a katolikusoknál ma is ekkor szabad – először húst fogyasztani. A nagyböjt pedig arra emlékeztet, hogy Jézus – megváltói munkájának a megkezdése előtt – negyven napra elvonult a sivatagba, és böjtöt tartva készült fel nagy munkájára.

A húsvétot az első keresztények még a pészahhal egy időben ülték meg. Ám a 325. évi első niceai zsinat úgy állapította meg az ünnep idejét, hogy első napja a tavaszi nap-éj egyenlőséget, március 21-ét követő holdtölte utáni első vasárnapra essen, így mozgó ünnep: legkorábban március 22-én, legkésőbb pedig április 25-én üljük meg. 

A húsvéti ünnepkör szerves része a virágvasárnap, ami onnan ered, hogy Kr. u. 33-ban Jézus – tanítványaitól és az az évi pészah ünnepére Jeruzsálembe igyekvő zsidó zarándokok egy részétől kísérve – szamárháton vonult be az izraeliták fővárosába, miközben a zarándokok pálmaágakat lengetve, illetve pálmaágakat elé fektetve messiásként, vagyis megváltóként köszöntötték. Más kérdés, hogy döntő többségük földi megváltóra vágyott, aki megszabadítja a zsidókat a római elnyomástól, és nem értették meg, hogy Krisztus az egész emberiséget ki akarja menteni a bűn rabságából. A keresztény világ mediterrán országaiban virágvasárnap pálma- vagy olajágakat, míg nálunk barkákat, vagyis épp a rügypattanás után képződött füzérvirágzattal ékes fűzfaágakat, északabbi országokban pedig bármilyen rügyező ágat szentelnek meg a katolikus, illetve ortodox papok. A szentelt barkának a magyar nyelvterületen régen gyógyító, rontásűző tulajdonságot tulajdonítottak, s a földbe is szúrtak le szentelt barkát, mivel úgy vélték, elűzi a haszonnövényektől a férgeket.

A virágvasárnapot követő hét a nagyhét. A mintegy 2000 évvel ezelőtti első nagycsütörtök estén Jézus az utolsó vacsorán szerezte az egyik sákramentumot, az úrvacsorát, amikor is általa megtört kenyeret, majd bort adott az apostolainak (a korábban távozott áruló Júdás kivételével), mely megtört kenyér Krisztus érettünk megtört testét, a bor pedig értünk kihullott vérét jelképezte, és az úrvacsorán ma is ezeket jelképezi. A Jézusra féltékeny zsidó főpapok aztán még ugyanazon az éjszakán elfogták a Megváltót, és – egy modern kifejezéssel élve – koncepciós perben, fő vádpontként istenkáromlás vádjával elítélték. Kivégezni azonban csak a megszálló rómaiaknak lehetett joguk. Így másnap, nagypénteken Júdea helytartója, Pontius Pilatus – magyarosan: Poncius Pilátus – elé hurcolták, s főleg arra hivatkozva kérték a halálra ítélését, hogy magát királynak tartja. Pilátus a Megváltó kihallgatása során megértette, hogy Jézus királysága nem a mi földi világunkra vonatkozik, s „csak” megkorbácsoltatta, de nem akarta kivégeztetni. A főpapok nyomására azonban – politikai megfontolásból – végül mégis keresztre feszítésre ítélte. Viszont kezét megmosva jelezte, hogy ártatlannak tartja magát ez igaz ember vérétől. Jézus golgotai keresztre feszítését jelek kísérték: a jeruzsálemi templom szentek szentjét a templom többi részétől elválasztó kárpit kettéhasadt, rengett a föld, és sötétség támadt (valószínűleg napfogyatkozás következett be). Kereszthalálával pedig Jézus lett az emberiség páskabáránya, az ártatlan áldozat, aki magára vette bűneinket. Vére volt a megváltásunk ára, s véráldozata menti meg a benne hívőket az örök haláltól: a kárhozattól.

A nagypéntek később a keresztény világban dologkerülő nap lett, amikor nem volt szabad munkát végezni. A rá következő nagyszombaton zajlik le a katolikusoknál a víz- és tűzszentelés, a templomi gyertyákat pedig a megszentelt tűz lángjával gyújtják meg. A néphagyományban ezen a napon több helyütt Pilátust ábrázoló bábut égettek el a korábbi időkben.

Nagypéntek után harmadnapra virradóan azonban Jézus feltámadt, így legyőzte a halált, s biztosította a benne hívők számára a feltámadást és az örök életet. A hajnalban a halotti kenetekkel a sírhoz érkező női tanítványait már üres sírbolt fogadta, s angyali szó adta tudtukra a feltámadás örömhírét. Mária Magdolna találkozott is a feltámadt Krisztussal, aki később az apostoloknak ugyancsak megjelent, majd még negyven napig velük maradt, tovább tanítva őket, mielőtt áldozócsütörtökön felment volna a mennybe. A katolikus és ortodox egyházi hagyományban húsvétvasárnap kerül sor az ételszentelésre. A tojás az újjászületést, a bárányhús Jézus áldozatát, a bor pedig a kiömlő vérét jelképezi. Mivel a magyar nyelvterületen visszaszorult a báránytartás, így nálunk a bárányhús is kiszorult a szentelmények közül. A néphagyományban a keresztény világban elterjedt a tojásfestés, tojáshímzés. A húsvéthétfőtől pedig elválaszthatatlan a locsolózás, amikor is a locsolásért és a locsolóversek elmondásáért hímes tojást kapnak a locsolódók. A húsvéti locsolkodás mögött a víz megtisztító erejébe vetett ősi hit áll, s faluhelyen egykor kúti vízzel locsolták meg a legények a lányokat. A locsolkodás polgáriasult formája, a kölnivel való megöntözés aztán faluhelyről is kiszorította a vízzel való locsolást.                       

Lajos Mihály