Ismét a vonal fölött a minajiak

Labdarúgás

2021. április 7., 08:25 , 1052. szám

Az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégén lebonyolításra került 20. fordulójában az ungvári Avangard Stadionban két olyan futballklub került egymással szembe, amelyeket egy évtizeddel ezelőtt még hiába kerestünk volna Ukrajna futballtérképén, hiszen a vendég Kolosz Kovalivka 2012-ben, míg a hazai Minaj FC 2015-ben alakult… A kovalivkaiak most a nemzetközi szereplést jelentő helyért küzdenek, míg a kárpátaljai együttes számára a bennmaradás jelenti az első számú feladatot.

Az egymás elleni párharcot követően valójában egyik alakulat sem lépett nagyot célja felé, hisz a mérkőzés gól nélküli döntetlennel végződött.

Vaszil Kobin menesztése után a minajiakat immáron Mikola Cimbal irányította, akinek még várnia kell az első győztes mérkőzésére. A 90 perc képe alapján a 0-0-s döntetlen igazságosnak mondható.

Ami a többi találkozót illeti, a listavezető Dinamo Kijev zsinórban ötödik győztes meccsét hozta le, bár Olekszandrijában csak a 90. percben esett Rodrigues-találatnak köszönhetően tudták megnyerni a fővárosiak a mérkőzést. Nem botlott az üldöző Sahtar Donyeck sem Poltavában, így a bajnoki tabellán maradt a két csapat közötti hétpontos különbség.

Mivel az alsóházban mindkét lembergi csapat vereséget szenvedett, így a Minaj FC most újra a bennmaradást jelentő helyre lépett előre a tabellán.

Eredmények: Minaj–Kolosz Kovalivka 0-0, Dnyipro–FK Lviv 5-1, Mariupol–Inhulec Petrove 4-3, Ruh Lviv–Zorja Luhanszk 0-2, Gyeszna Csernyihiv–Olimpik Donyeck 2-0, Vorszkla Poltava–Sahtar Donyeck 0-2, Olekszandrija–Dinamo Kijev 1-2.

A tabellát 49 ponttal vezető Dinamót a Sahtar 42 egységgel követi a második helyen.

Az alsóházban a 15 pontos Minaj jobb gólkülönbséggel előzi meg az ugyancsak 15 pontos FK Lvivet, míg az utolsó helyen a Ruh Lviv szerénykedik 13 ponttal.

A következő fordulóban a minajiak éppen a Ruh vendégei lesznek.

(tamási)