Az iskolák közel egyharmadában van távoktatás

2021. április 10., 10:29

Ukrajnában a koronavírus-járvány miatt közel ötezer iskola állt át távoktatásra, ami az ország összes oktatási intézményének egyharmada – jelentette ki a Jog a hatalomhoz című televíziós műsorban Andrij Vitrenko oktatási miniszterhelyettes, akit a korrespondent.net idéz.

Elmondása szerint Ukrajnában mintegy 15 ezer iskola létezik, s 11 ezer oktatási intézményt látogatnak a gyerekek. Országszerte 4882 iskolában folyik távoktatás, ezenkívül 1608 osztály önkéntes karanténon van.

Vitrenko véleménye szerint az oktatási intézmények nagyobb része csak májusban nyithat ki.

„Remélem, hogy május végéig minél több iskolát nyitunk meg, mert ez a gyermekek számára a szocializáció, ez a szinergia, a kapcsolat a gyermek és a tanár között. A távoktatás csak kiegészítő és segítség a nehéz időkben. Valójában semmi sem helyettesítheti a személyes képzést” – mondta Vitrenko.

Megjegyezte, hogy a gyerekek nagyon alaposan készülnek az órákra távoktatásban, így van esély arra, hogy később nem kell bepótolniuk a karantén miatt elmulasztottakat.

(korrespondent.net/Kárpátalja)