Kincsek a Szent Cenote mélyéről

Illatos füstölőszerektől a szép mívű aranytárgyakig

2021. április 27., 16:09

Közép-Amerikában a Karib-tenger és a Mexikói-öböl közé nyúlik be dél felől a Yucatán-félsziget, melyen jelenleg három ország –  Mexikó, Guatemala és Belize – osztozik, a középkorban viszont maja városok sorakoztak itt, melyek még romosan is fenségesek, sőt megannyi építményük ma is teljes szépségében tündököl. Chichén Itzá Szent Cenotéjának (természetes, kútszerű képződményének) a kutatása pedig roppant gazdag leletekkel ajándékozta meg a víz alatti régészet művelőit.

De mik is pontosan a cenoték? A félsziget karsztos kőzeteibe hét-nyolcezer, nagyjából kör vagy ovális alakú, függőleges falú víznyelő mélyül, melyek a felszín beszakadásai révén jöttek létre, s maja nevük után kapták a cenote nevet. A 4-5 vagy éppen 50-60 méter mély képződmények egy részében kristálytiszta állóvíz található (bár van, ahol a mélyben folyóvíz áramlik), így ezeket ősidők óta vízfogyasztásra használják az itt lakók. Mások vize viszont zavaros, ám ezek közül is nem egyet használatba vettek a fejlett civilizációt kiépítő maják, majd a toltékok – méghozzá vallási célból, ezért nevezték az utóbbiakat szent cenotéknak, a legnagyobb hírnévre pedig Chichén Itzá Szent Cenotéja tett szert.

A kisebb részt a XVI. századi spanyol hódítás időszakából, főleg a XVII–XVIII. századból származó, jukaték-maja nyelven, de latin betűkkel íródott, és a yucatáni maják történelmét, irodalmát, vallását, naptárját, csillagászati és orvostudományi ismereteit megőrző Chilam Balam-könyvek egyike szerint a várost Kr. u. 445-ben alapították. Történetében pedig a kezdetektől fontos szerepet játszott a Szent Cenote, mely később az egész félsziget zarándokhelye lett. A városban egyébként két cenote található: egyikük, a kristálytiszta tükrű Xtoloc Cenote ivóvízforrás volt, a másikat, a zavaros vizű szent cenotét viszont a maja esőistennek, Noch-Och-Yum-Chaacnak szentelték. A hódítás korában ideérkezett Diego de Landa spanyol szerzetes, később Yucatán püspöke pedig A yucatáni dolgok állásáról című, történelmi forrásmunkának számító beszámolójában egy különös szertartásról írt, mely a Szent Cenotéhoz kapcsolódott. Mint lejegyezte, szárazság idején értékes anyagokból készült áldozati tárgyakat és díszesen felöltözött, felékszerezett, gyönyörű maja szűzlányokat dobtak a víznyelőbe. Más forrás szerint a lányok önként ugrottak a mélybe, mindenesetre a maják úgy hitték, hogy a szüzeket nem áldozzák fel, nem halnak meg, hanem az esőisten oldalán élik tovább az életüket, és esőt kérnek tőle a kiszáradt földekre. Szegények, nem tudhatták, hogy egy elképzelt lény helyett a halál várja őket… A kincsekkel teli víznyelő mindenesetre megmozgatta a későbbi kutatók fantáziáját.

Elsőként két, a régészet iránt is érdeklődő mexikói–amerikai konzul próbálta felszínre hozni az áldozati tárgyakat: az 1800-as évek derekán John Lloyd Ste­phens sikertelenül, majd 1904-ben Herbert Thompson sikeresen. Ám az utóbbi is csak a kitartásának köszönhette az eredményeit. A cenote mélyébe eresztett markológép merítőkanala ugyanis több napig csak rothadó ágakat és faleveleket, illetve állatcsontokat emelt ki a mederből. Thompson azonban nem adta fel, s eljött a pillanat, amikor kopálgyantából, vagyis az ámbrafából nyert balzsamból gyúrt golyókra, a szertartások során használt illatos maja füstölőszerekre bukkant. Majd obszidiánkések, kőbalták, dárdahegyek, értékes, zöld nefritkőből faragott kelyhek, szép mívű vázák, rézcsengettyűk, aranyfüggők kerültek elő a mélyből. A sikereken felbátorodott konzul aztán nehézbúvár-felszerelésben, fényszóróval felfegyverkezve le is merült a cenote fenekére, s rengeteg értékes aranytárgyat, köztük az ősi indián élet jeleneteit megörökítő vésetekkel ékes korongokat hozott a felszínre, valamint fiatal nők és férfiak csontjait. Megjegyzendő, hogy a X. században a Mexikói-magasföldről érkező toltékok meghódították Yucatánt, benne Chichén Itzát, s mivel vallásukra nagyon jellemző volt az emberáldozat, nemre való tekintet nélkül dobták a mélybe a saját esőistenüknek szánt emberáldozatokat, köztük gyerekeket, mert hitük szerint a legkönnyebben sírva fakadó gyerekek voltak a leghatásosabb ajándékok az esőt síró istennek, és több kutató szerint a maják is csak tolték hatásra vették át ekkor az emberáldozás szokását.

De visszatérve a Szent Cenotéhoz… 1961-ben, majd 1967-ben nagyszabású mexikói régészeti expedíciók fejezték be a Thompson által megkezdett munkát. Ekkor már könnyűbúvárok kutatták végig a medret, sőt víztisztító vegyszerekkel a vizét is átlátszóbbá tették. Az eredmény pedig önmagáért beszélt. Jáde féldrágakőből, ónix drágakőből, gyöngyházból, borostyánból, kristályból, korallból, kvarcból, nefritből, rézből, piritből készült, nemcsak értékes anyagú, de művesen meg is munkált különböző tárgyak – szobrocskák, domborművek, több száz, különböző korú, méretű, formájú váza és korsó, ékszerek, aranyból készült maszkok, pajzsok, korongok, csengők, gyűrűk, szépen faragott faülőkék – kerültek elő a mélyből. Érdekesség, hogy kaucsukszobrocskát is találtak, de még érdekesebb, hogy több tárgy más indián népektől származott, a Mexikói-magasföldtől Guatemalán át Panamáig, ami a maják, illetve a toltékok fejlett kereskedelmi kapcsolatait bizonyítja. Mindeme kincs betekintést nyújt a maják, valamint a toltékok művészetébe, az életükbe, s gazdagítja a kultúrájukról kialakult képünket.

Lajos Mihály