Vasárnapi üzenet: 2021. május 2.

„Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem!”

Márk 11, 29–30

Jézus a főemberek kérdésére kérdéssel válaszol, s attól teszi függővé Önmaga kijelentését. Hatalmas kegyelem, hogy Jézus hajlandó ily direktségben fölfedni Önmagát. Aki nyitott Jézus felé, az ezt a jézusi kijelentést élheti át, mely rendezheti az életét: üdvösséget, békét, irányt ad. Az istentiszteletre mindig ilyen nyitottan kell jönni, és akkor kapunk jézusi kijelentést (kérdéseinkre, bizonytalanságunkra, kihívásainkra, döntéseinkre, jövőnkre stb.). Akkor tudunk eligazodni, ha Jézus az életünk értékrendszerében a Neki megfelelő központi helyre kerül. Ehhez kell Őt megismerni.

Jézus kérdése a főemberek felé szűrő: vele vannak vagy ellene. Dönteniük kell. Jézus kijelentésénél mindig döntéseket kell hoznunk. Hiszünk vagy nem; indulunk vagy maradunk; felvállalunk vagy felhagyunk?  Jézus kérdésének tartalma Keresztelő János küldetésének eredete. János – mint Jézus útkészítője – volt az összekötő az Ó- és az Újszövetség, a törvény és a kegyelem, Jézus és az emberek között. Ha ezt az összeköttetést valahogy megragadjuk, akkor lehet tovább foglalkozni az üggyel (a kijelentéssel és a követéssel). Még akkor is van esély a Jézussal való kapcsolatot folytatni, ha Keresztelő János kijelentését korábban nem fogadták el, csak most, bűnbánattal térnek oda vissza. Sőt, magában az elfogadásban is lehet Jézustól segítséget kérni. Elétárni, hogy nem értem, képtelen vagyok elfogadni, illetve ezt az összekötő lépést megtenni, a következményeket felvállalni. Életünkben vannak olyan összekötők, akik Istenhez kapcsolnak minket. Konkrét személyek: szülő, nagyszülő, testvér, tanár, lelkipásztor stb. Elképzelhető, hogy visszautasítottuk őket valamikor. Most, ha megvalljuk, hogy isteni eredetű volt tanácsuk, melyet visszautasítottunk, akkor még ha bűnbánattal is, de Jézus folytatja a kijelentést és a velünk való foglalkozást. Továbbá ott tornyosulnak a megoldandó feladatok, elvégzendő szolgálatok, bejárandó szakaszok. Nem érezzük Jézus segítését, pedig elvárjuk, hogy Ő segítsen, de mi nem segítünk a bajban vergődő emberen, aki azért van a látókörünkben, hogy Jézushoz kapcsoljon („aki mást felüdít, az maga is felüdül” Péld. 11, 25). Szorongató félelmet élünk meg, és nem érzünk békét, pedig ezt várjuk el Jézustól, és ezért imádkozunk, de valakinek nem bocsátottunk meg, és nem rendeztük a feszültséget, pedig csak ezen a konkrét kibékülésen keresztül kaphatjuk meg Isten békéjét és a vigasztalást („…mint ahogy mi is megbocsátunk…”). Nem vagyunk sikeresek és kibontakozóak, pedig ezt reméltük Istentől, de otthagytunk egy „rangon aluli” szolgálatot, a közösségünkben mások által kirekesztett személyt vagy egy megkezdett programot, pedig pont ezeken keresztül kapjuk meg a kibontakozást és az áldást. Várjuk a családi élet rendbetételét, de istentiszteletre nem érünk el, pedig ott lenne a tanács; várom a munkám áldását, de az Úr napját nem szentelem meg, pedig áldások forrása lehetne. Nem lehet a köztes lépéseket megspórolni. Gondolkodj konkrétan: milyen Istennel összekötő személyek vagy dolgok vagy törvények vannak az életedben? Ezekhez miként viszonyultál vagy viszonyulsz?

Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor

(Szerk.: Tóth János)