Ausztrália különös felfedezése
A Terra Australis részének is vélték…
A felfedezéstörténet egyik legérdekesebb fejezete, miként került rá a térképre a legkisebb kontinens, Ausztrália. Partvidéke jelentős részét már akkor feltárták, amikor még nem önálló világrésznek, hanem a déli tengerek délibábjaként keresett legendás, hatalmas déli földrész, a Terra Australis részének vélték. Majd elsőként úgy hajózták körül, hogy meg sem pillantották a partjait, s kétszáz évbe telt, mire minden partvonala felkerült a térképre. Ismerkedjünk hát meg a történelem ezen nem mindennapi fejezetével!
A XVI. században portugálok és spanyolok tűntek fel a délkelet-ázsiai szigetvilágban. Az értékes fűszereikről híres Maluku-szigetek vonzották őket, melyekhez közel esik Új-Guinea, s egy portugál tengerész, Jorge de Menezes már 1526-ban felfedezte Földünk második legnagyobb szigetét, mely mai nevét az ugyanitt 1545-ben kikötő spanyol hajóstól, Ortez de Reteztől kapta, akit a nyugat-afrikai Guineára emlékeztette az ugyancsak egyenlítői esőerdőkkel borított szárazulat, amelyről akkor még azt hitték, hogy a Terra Australis északi kiszögellése. Az 1600-as évek elején aztán a kor szintjén igen pontos térképeket készítő holland tengerészek jelentek meg az indonéz szigetvilágban. Felfedezőútjaik nyomán a hollandok előbb kereskedelmi telepeket létesítettek itt, majd megérkeztek a katonák, hogy kolonizálják Indonéziát (gyarmati kori nevén: Holland Kelet-Indiát). Az indonéz szigetektől viszont már csak egy ugrásnyira van Ausztrália, s ezt az ugrást Willem Janszoon tengerészkapitány tette meg, aki 1605-ben felfedezte a kontinens legészakabbi részét, a York-félszigetet. Az azt Új-Guineától elválasztó keskeny Torres-szorost azonban zárt öbölnek vélte, így azon csak a következő évben hajózott végig egy spanyol tengerész, Luis Váez de Torres. A spanyolok azonban ekkoriban már titokban tartották felfedezéseiket, nehogy esetleg riválisaik is hasznot húzhassanak belőlük, így csak másfélszáz év múlva vált általánosan ismertté Torres tette.
De visszatérve a hollandokhoz… 1611-től kezdődően Afrika megkerülése után már nem kanyarodtak északnak, hanem – kihasználva az uralkodó szeleket – kelet felé fordították vitorlásaik orrát, átszelték az Indiai-óceán déli részét, s délnyugat felől érték el az indonéz szigetvilágot. Így viszont többen is rábukkantak az ötödik kontinensre, s 1628-ra már elég részletesen feltérképezték Nyugat-Ausztrália partvidékét, sőt csaknem felerészben Dél-Ausztráliáét is. Ám úgy vélték, a felfedezett területek – Új-Guineával együtt – a Terra Australis részét képezhetik. A kérdés tisztázása végett 1642-ben Abel Tasman kapitány nagyszabású felfedezőútra indult. Két hajójával elhagyva Holland Kelet-India fővárosát, Batáviát (mai nevén: Jakartát) előbb nyugatnak tartott, majd délnek fordult, s a már feltárt ausztrál partszakaszoktól délebbi szélességeken keleti irányban vitorlázott tovább, így felfedezte a később róla elnevezett, Ausztráliától kissé délre elhelyezkedő Tasmania szigetét, majd – folytatva az addigi útirányt – elérte Új-Zéland északnyugati partjait. Ezt követően északnak tartva felfedezte a Tonga- és a Fidzsi-szigeteket, végül észak felől megkerülte Új-Guineát, s hazatért Batáviába. Vagyis úgy hajózta körül az ekkor Nova Hollandiának (Új-Hollandiának) nevezett Ausztráliát, hogy meg sem pillantotta a partjait. Viszont több szigetet is felrajzolt a térképre, és bebizonyította, hogy Nova Hollandia nem a Terra Australis része. Új-Zélandról viszont azt hitte, hogy igen. 1644-ben aztán Tasman feltérképezte Észak-Ausztrália partvidékét is. Ám később a holland kormányzat elvesztette érdeklődését Új-Hollandia iránt, s Ausztrália felfedezésében hosszú szünet következett be.
1768-ban aztán a brit tudományos életben meghatározó szerepet játszó londoni Royal Society (Királyi Társaság) javaslatára tudományos expedíció indult a Csendes-óceánra, hogy a Föld több más pontja mellett Tahitiről is megfigyeljék a Vénusz 1769-es áthaladását a Nap előtt, s egyúttal a Terra Australist is felkutassák. A több tudós részvételével lezajló expedíciót James Cook kapitány vezette, aki még a jeles csillagászati esemény előtt elérte Tahitit, így volt ideje feltárni az egész környező szigetcsoportot, melyet – a Royal Society tiszteletére – Társaság-szigeteknek nevezett el. A Vénusz Nap előtti áthaladásának a megfigyelése után pedig keletnek tartva elérte Új-Zélandot, melyet körülhajózott, és teljesen feltérképezte partjait, kiderítve, hogy nem a legendás Déli Föld része. Egyúttal felfedezte az északi és a déli szigetet elválasztó, utóbb róla elnevezett keskeny tengerszorost. Majd tartva útirányát rátalált Ausztrália legdélebbi pontjára, ahonnan továbbhaladva teljes hosszában feltárta a kontinens keleti partvidékét, átevickélt a Nagy-korallgát zátonyai között, s Torres után másodszor is felfedezte az Ausztráliát Új-Guineától elválasztó szorost, majd hazavitorlázott. Időközben azonban kiderült az egykori spanyol tengerész felfedezése, így végül róla nevezték el az átjárót.
Cook még két kutatóutat vezetett a Csendes-óceánra. Második expedícióján elsőként szelte át a déli sarkkört, bebizonyítva, hogy ha létezik egy még ismeretlen déli földrész, az a sarkvidéken található. (S a XIX. század elején ott is fedezték fel az Antarktiszt.) A szintén brit Flinders kapitány pedig 1801–1803-as expedíciója során feltérképezte a dél-ausztráliai partvidék még felfedezetlen nagyobbik részét, így pont került a végül nem a hollandok, hanem az angolok által gyarmatosított legkisebb világrész felfedezésének a történetére.
Lajos Mihály
