Koronavírus: Oltási tanúsítvány bevezetését tervezi Ukrajna

2021. május 26., 18:19 , 1059. szám

A májusi napsütés és a koronavírus-járvány harmadik hullámának levonulása optimistábbá teszi az embereket, egyre nagyobb az érdeklődés az oltási tanúsítvány iránt, amely lehetővé tenné, hogy a járvány miatt jobb híján Ukrajnában tengődő ukránok ismét szabadon megindulhassanak Európa felé.

Sárga az ország

A hétfői állapot szerint Ukrajna valamennyi régiója sárga besorolású a járványhelyzet súlyosságát tekintve. Ezalól mindössze két kivétel van: Donyeck megye változatlanul narancssárga övezetnek minősül, míg Vin­nicja megyében a helyzet lehetővé teszi a zöld besorolást.

Hétfőn reggel mindössze 1 334 új fertőzést jelentettek az országban, ami az év eleje óta a legkedvezőbb adat. A honi média felhívta a figyelmet, hogy az új fertőzöttek száma immár zsinórban negyedik napja esett, ami ugyancsak pozitívum. (Kedden viszont már 2 608 új esetet jelentettek, ami nem tragikusan sok ugyan, de mutatja, hogy a vírus nem tűnt el, változatlanul velünk „él”.) Egyébként a legtöbb beteget Dnyipropetrovszk és Mikolajiv megyékből jelentették, valamint Kijevből.

Ukrajnában a járvány kezdete óta a hétfői állapot szerint 2 183 855-en betegedtek meg. Közülük 1 957 560 fő meggyógyult, 49 436-an viszont belehaltak a kór okozta szövődményekbe.

Kárpátalján a megyei állami adminisztráció hétfő reggeli tájékoztatása szerint az előző 24 órában mindössze 7 új koronavírus-fertőzést jelentettek. Azon betegek közül, akiknek a fertőzöttségét PCR-teszttel is megerősítették, ketten hunytak el ez idő alatt.

Összességében a járvány kezdete óta 61 360 kárpátaljainál erősítették meg a Covid–19 fertőzést PCR-teszt segítségével. Közülük 58 419-en meggyógyultak, 1 576-an meghaltak. A koronavírusos betegek fogadására kijelölt 17 kórházban a betegágyak kihasználtsága 13%-os, vagyis igen alacsony.

Oltanak, oltogatnak

Új egészségügyi miniszter ide vagy oda, Ukrajnában vasárnap mindössze 1 325 oltást adtak be, vagyis semmi sem változott az eddigiekhez képest. Az adatokból az is kitűnik, hogy 11 megyében és Kijevben egyetlen tűszúrást sem ejtettek ezen a napon. Pedig az új tárcavezetőtől, Viktor Ljaskótól éppen azt várják, hogy felpörgesse az oltási folyamatot.

A vakcina első dózisát vasárnap 321-en vették fel, a másodikat 1004-en kapták meg. Kárpátalján 18 személyt oltottak be az első dózissal pünkösd napján. Az ország területén összesen 28 mobil oltóbrigád és 17 oltópont működött aznap.

A járványhelyzet február végi kezdete óta vasárnapig 978 352 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, 75 787 a másodikat. Összességében 1 054 139 adag oltóanyagot adtak be az országban, vagyis egymillió adag felhasználásához mintegy három hónapra volt szükség. Könnyen kiszámítható, hogy ebben az ütemben hány év kell az egész lakosság átoltásához.

Igaz, a cél már jó ideje nem a teljes átoltottság elérése. Makszim Sztepanov, a menesztett egészségügyi miniszter elismerte egy interjúban, hogy aligha sikerül az ország minden lakosát beoltani. Egyben valószínűsítette, hogy amennyiben az átoltottság végül mégis eléri a 70%-ot, eltörlik a járvány miatt bevezetett korlátozásokat.

A május 24-i állapot szerint az oltásra jelentkezők listájára 584 464-en iratkoztak fel a Gyija alkalmazáson keresztül, vagyis számuk alig nőtt az előző héthez képest. Ennek azonban aligha van különösebb jelentősége, hiszen egyelőre amúgy sem kezdődött meg a tömeges oltásuk. Korábban azt ígérték, hogy a jelentkezők tömeges oltása már a mögöttünk hagyott hétvégén elkezdődhet, miután befejeződik az oltópontok kialakítása az országban. Az oltási adatokból azonban láthattuk, hogy ennek semmi jele.

Elkésett oltás

Múlt héten az egészségügyi tárca Közegészségügyi Központja (COZ) jelentette, hogy megkezdték a második dózisok beadását a kínai CoronaVac oltóanyaggal azoknak a pedagógusoknak, akik részt vesznek a külső független értékelés (ZNO) lebonyolításában. Emlékeztettek, hogy a teljes védettség kialakulásához 28 nap különbséggel beadott két oltásra van szükség.

„Ha még nem közölték, hogy mikor kapja meg a második dózist, forduljon intézménye vezetéséhez. Az a második oltás megszervezése iránti kérelmet továbbítja a regionális immunizációs koordinátornak, s tájékoztatja önt az oltás időpontjáról és helyéről” – figyelmeztette a pedagógusokat a COZ.

Ugyanakkor a külső független értékelés május 21-én elkezdődött, s június 15-ig tart. Vagyis a hatóságoknak sajnos nem sikerült teljesen immunizálniuk az érintett pedagógusokat a ZNO kezdetéig. Igaz, a hírek szerint a pedagógusok sem lelkesedtek különösebben a kínai oltóanyagért, amelyet felkínáltak nekik.

Már megint sumákolnak

A napokban elterjedt a hír, miszerint az Ukrajnába érkezett Pfizer / BioNTech koronavírus elleni vakcinát nem arra használják fel, hogy védetté tegyék az állampolgárok koronavírus által leginkább veszélyeztetett csoportjait.

Viktorija Szjumar parlamenti képviselő (Európai Szolidaritás) a Legfelső Tanács ülésén kijelentette, az ellenzék információi szerint az amerikai–német vakcinát kormánytagok és a minisztériumi tisztviselők beoltására használják.

„Ma számos bizonyítékát kaptuk annak, hogy Ukrajnában a Pfizer-vakcinával a kormányzat képviselőit oltják be. Hogy a Pfizerrel ma tömegesen oltanak a minisztériumokban és hivatalokban, az RNBO apparátusában, a Külügyminisztériumban” – sorolta a képviselő a zn.ua tudósítása szerint.

A Nemzeti Oltási Terv és az Egészségügyi Minisztérium ütemterve szerint a Pfizer-vakcinát a bentlakásos iskolák, idősotthonok lakóinak és személyzetének, a biztonsági erőknek és a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata munkatársainak szánták. Vagyis a legyengült immunrendszerű embereknek és azoknak, akik hivatásuk miatt fokozottan ki vannak téve a fertőzés veszélyének. Csak hogy Szjumar szerint a vakcina nem jut el az orvosokhoz, tanárokhoz, a kockázati csoportokba tartozó emberekhez.

Amennyire tudjuk, a bejelentésnek nem lettek következményei. Ebben vélhetően közrejátszott, hogy az egész ország arra figyelt, miként megy végbe a minisztercsere az Egészségügyi Minisztérium élén a járvány kellős közepén.

„EU-kompatibilis” oltási tanúsítványt ígérnek

Az elmúlt napokban sok szó esett az ukrán oltási tanúsítványokról. Olha Sztefanisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a koronavírus-fertőzés elleni oltást igazoló tanúsítványok kiállítását június végétől kezdik meg Ukrajnában. Hangsúlyozta, az „oltási szertifikátok” lehetővé teszik az ukrán lakosok beutazását az Európai Unió országaiba.

„Ezen útlevelek kifejlesztésének teljes folyamatát az Európai Bizottságnak az európai digitális útlevél formátumát fejlesztő csapatával együtt folytattuk le. Vagyis a kompatibilitás volt munkánk alapja. Az első naptól kezdve közös folyamat volt” – jelezte Sztefanisina.

Szakértők azért nem olyan mérhetetlenül optimisták, mint a kormányfőhelyettes. Rámutatnak, hogy egyfelől Brüsszelben sem született még meg a végleges döntés, hogy egészen pontosan milyen is lesz az európai vakcinaigazolvány, s hogyan kell majd azt használni, másfelől az ottani hatóságok így nem bólinthattak még rá a készülő ukrán dokumentumra. Addig pedig, amíg ez meg nem történik, nincs rá garancia, hogy az ukrán tanúsítvány valóban garantálni fogja a belépést az „ígéret földjére”.

Jaroszlav Kucser egészségügyi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban elmondta, a tanúsítványt a koronavírus elleni vakcina két dózisának felvételéről Ukrajna állampolgárai vagy az oltási pontokon (a papíralapút), vagy a Gyija alkalmazáson keresztül (elektronikus formában) kaphatják majd meg.

„Ez egy külön dokumentum lesz, és abban szerepelni fog minden szükséges információ” – közölte.

Megerősítette, hogy a tárca egyeztet a tanúsítvány ügyében az európai hatóságokkal.

„Tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem csupán a turistautak végett történik. Ez egy megfelelő kóddal ellátott dokumentum lesz, amelyet az illetékes szolgálatok ellenőrizhetnek, többek között az EU-országok repülőterein is, ha szükségesnek tartják” – jelezte a miniszterhelyettes.

Amellett, hogy az oltási tanúsítvány lehetővé teszi az ukrán polgárok számára az utazást és a külföldi munkavállalást, Denisz Smihal miniszterelnök jelezte, a kormány azon dolgozik, hogy belföldi „bónuszokat” kössön a dokumentumhoz. Sajtóértesülések szerint a beoltottak a tanúsítvány segítségével járhatnak majd koncertekre, labdarúgó-mérkőzésekre, moziba. Szóba jöhet még a templomok, edzőtermek, uszodák, éttermek, szállodák szabad látogatása is.

Az Egészségügyi Minisztériumban jelezték, ezzel szeretnék egészségtudatosabbá tenni az ukránokat, illetve az oltás felvételére ösztönözni őket. Arról ugyanakkor nem hallani egyelőre, miként szándékoznak rávenni a hatóságok a szolgáltatókat, intézményeket, hogy csak a tanúsítvánnyal rendelkezőket szolgálják ki.

(ntk)