X. Kárpátaljai Tehetségnap a Rákóczi-főiskolán

2021. június 6., 11:14 , 1061. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tizedik alkalommal szervezte meg a már hagyományos Kárpátaljai Tehetségnapot. A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) átriuma adott otthont június 5-én.

Az ukrán himnusz és nemzeti imádságunk eléneklését követően Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatójának évértékelő beszédével vette kezdetét a rendezvény, majd Paládi Máténak, a „GENIUS” JA által a 2019/2020-as tanévben szervezett I. ZeneVarázslat című képzés és hangverseny résztvevőjének, jelenleg az Ungvári Filharmónia diákjának zongorajátéka színesítette a megnyitóünnepséget.

Ezt követően köszöntötték a meghívott vendégeket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bujdosó János, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága Kárpátaljai Főosztályának vezetője, Nagy Klára, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága Kárpátaljai Főosztályának kormánytisztviselője, Bege Krisztina ungvári magyar konzul, Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, továbbá Popovics Pál, a Bodnár Gábor Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke és Fodor Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus­szövetség (KMPSZ) irodavezetője.

Az esemény házigazdájaként jelen volt dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács elnöke, valamint prof. dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke.

A koronavírus járványügyi óvintézkedései miatt számos meghívott vendég – akik munkásságukkal, szakmai és anyagi támogatásukkal segítették a „GENIUS” JA tehetséggondozói tevékenységét – nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen. Ők online térben tolmácsolták köszöntőüzeneteiket. Többek között Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő és Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos köszöntőszavait hallhattuk.

A rendezvény további szakaszában a „GENIUS” JA által szervezett tehetséggondozó programok, vetélkedők és pályázatok nyerteseit hirdették ki, akik át is vehették okleveleiket, nyereményeiket.

Az Ady Endre-ösztöndíjpályázatot 2020 őszén hirdette meg a Miniszterelnökség családokért felelős tárca nélküli minisztere a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A pályázat célja a külhoni magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatása. Kárpátalján a pályázatot 51 tanuló nyújtotta be 17 oktatási intézmény képviseletében, ebből 24 diák részesülhetett 100 000 Ft összegű támogatásban a 2020/2021-es tanévben. Az okleveleket Bujdosó János főosztályvezető és dr. Orosz Ildikó elnök asszony adták át.

A 2020/2021-es tanévben a „GENIUS” JA ismét meghirdette az Alkoss kedvedre c. rajzpályázatot általános és középiskolás diákok számára. Az alapítványhoz 260 diáktól 347 pályamű érkezett be. Az öt kategória – Mesebeli kilátás, Maszkdíszítő, Egy napom története, Barátkozó, Családfigurák – nyertesei és különdíjasai részt vehetnek a „GENIUS” JA által szervezett XI. Jankovics Mária Alkotótáborban 2021. augusztus 2. és 7. között. A nyerteseket Szilágyi Mátyás főkonzul és Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke hirdette ki, és ők adták át az emléklapokat is.

A 2019/2020-as tanév első felében 2088 fő vett részt a GENIUS Tehetségpontok foglalkozásain. A tantárgyi vetélkedőkön 1–2. helyezést elért diákok a rendezvény keretén belül GENIUS Tehetségtallérokat vehettek át. A 3–4. helyezést elért diákoknak pedig a koordinátorok adják majd át ezeket, mivel a rendezvény maximális létszáma a koronavírus okozta járványügyi óvintézkedések miatt korlátozott volt. Az első és a második helyezést elért diákoknak a kiérdemelt GENIUS Tehetségtallérokat dr. Orosz Ildikó elnök asszony, Fodor Éva, a KMPSZ irodavezetője és a kárpátaljai tehetségpontok koordinátorai adták át.

Az Alapítvány tevékenységének másik ága a felsőoktatásban részt vevő fiatalokkal történő munka. 2020. október 29-én a Zrínyi Ilona Szakkollégiumba 24 fő nyert felvételt. Ők tudományos fokozattal rendelkező tutoraikkal 10 hónapon át végeztek tudományos-kutatói munkát. Az év végére összesen 23 ösztöndíjas tutorával együtt oklevélben és kutatói ösztöndíjban részesült az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatása által. Az okleveleket prof. dr. Csernicskó István és dr. Orosz Ildikó adta át.

A „GENIUS” JA a Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával ösztöndíjat hirdetett Magyarországon szerzett felsőfokú diplomák és PhD/DLA-fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára 2020-ban. A ösztöndíjra 4 fő nyújtotta be kérelmét, akiknek pályázatait a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács pozitívan bírálta el. Az ösztöndíjakat és a tanúsítványokat Nagy Klára kormánytisztviselő asszony és Bege Krisztina konzul asszony adták át.

A Bodnár Gábor Jótékonysági Alapítvány 2016–2020 között valósította meg a Digitális tehetséggondozó műhelyek létrehozása és működtetése Kárpátalján című projektet, melynek köszönhetően 2021 februárjában eszköztámogatásban részesültek az Alapítvány tehetségpontjai. A 8 tehetségpont közül eddig nem részesült robotikacsomagban a Bátyúi Középiskola és a Péterfalvai Református Líceum, melyek ezúttal átvehették az eszköztámogatást.

Az eredményhirdetések és oklevelek átadásának hangulatát kárpátaljai fiatal tehetségek zenei és hagyományőrző előadásai tették még színesebbé.

A „GENIUS” JA idén ünnepli alapítása 10. évfordulóját. Az eddig megtett útja során számos kiemelkedően fontos szervezet segítette működését. Így az eddigi gyümölcsöző együttműködéseket a jubileumi ünnepség alkalmából hivatalos formában is rögzítették, és a „GENIUS” JA  együttműködési szerződéseket kötött a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanáccsal, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságával, valamint a Bodnár Gábor Jótékonysági Alapítvánnyal.

Az esemény zárásaként – az eddigi évekhez hasonlóan – a szervezők meglepetéssel készültek. Mégpedig minden tehetségpont egy-egy saját tortát kapott, melyeket a tehetségpontok koordinátorai a diákokkal együtt ünnepélyesen fel is vágtak, majd jóízűen elfogyasztottak.               

K. K.