Momentum Doctorandus-kvízest a Fedák Sári Kulturális Központban

2021. június 7., 16:03 , 1061. szám

A Momentum Doctorandus (MD) 2011 márciusában alakult meg a kárpátaljai magyar doktoranduszokat egységbe tömörítő szervezetként. Fő céljuk, hogy számontartsák, összefogják a doktoranduszokat, segítsék őket a tudományos életbe való integrációjukban, azonban működésük során kiemelt céljukká vált a tehetséges kárpátaljai magyar fiatalok segítése és egyéb programok szervezése is.

Június 4-én sok kihagyott idő és elhalasztott esemény után ismét személyesen találkozhattak a szervezet tagjai Beregszászban. A Doctorandus-est néven megrendezésre került rendezvénynek a Fedák-központ adott otthont, amelyre meghívást kaptak a felsőoktatásban tanulókat összefogó magyar diákszervezetek is.

A résztvevőket a szervezet elnöke, Fazekas Andrea köszöntötte, aki beszédében elmondta, hogy jó újra személyesen együtt lenni, mert már mindenkinek elege van az online „találkozásokból”.

Az est megnyitóján Sin Edina, a színház jótékonysági alapítványának az igazgatója tartott központbemutatót, továbbá beszámolt a létesítménynek nevet adó színésznő pályájáról, érdekes részleteket osztott meg az életével kapcsolatban.

Ezt követően az MD új elnöksége tiszteletbeli elnökké avatta Kosztur András korábbi elnököt, aki megköszönte a megtiszteltetést, majd bizodalmát fejezte ki, hogy az új elnökség még magasabb színvonalon tudja továbbvinni a már korábban megkezdett munkát.

A továbbiakban a jelenlévők fergeteges kvízesten vehettek részt, felfedezhették az alagsorban rejtőző színházi szabadulószoba rejtelmeit, de még a Fedák Sári által viselt színházi jelmez mását is magukra ölthették. A vetélkedő kvízmestere Bence Norbert, az MD alelnöke volt. A végső győzelmet a beregszászi főiskolás csapat tudhatta magáénak.

SD