Sikerrel zárult a Zenevarázslat

2021. június 8., 18:37 , 1061. szám

Második alkalommal zárta sikeresen klasszikus zenei zongoraképzését a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. A közel 60 órás foglalkozások során 23 művészpalánta bővíthette tudását Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész mentorálásával.

A június 4-én megtartott ünnepélyes záró hangversenyen Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója elmondta: „A magyar nyelv mellett a magyar zenei nyelv is a mienk, amelyen kommunikálni lehet. A nemzeti összetartozás napja azért jött létre, hogy érezzük, határon innen, határon túl egy nemzet a magyar. Mindezt legjobban azzal fejezhetjük ki, hogy gyerekekkel foglalkozunk, hisz akkor a jövőbe fektetve indulunk neki a következő évnek is” – fogalmazott az igazgató.

Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul köszöntőjében kiemelte, hogy a program rendkívüli, hiszen nemcsak a diákoknak, hanem a tanároknak is ösztönzést ad a magas művészeti munka végzésére. A főkonzul szerint Várnagy Andrea művésznő teljesítménye a nemzet nagyjainak teljesítményei között említhető. A művésznő önzetlensége, nemzeti és rendkívüli szakmai elkötelezettsége példamutató, és mindazon eredmények, amelyeket a program által is elértek, pozitív jövőbe tekintést adnak számunkra is” – fogalmazott Szilágyi Mátyás.

Az eseményen Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntötte az egybegyűlteket, valamint Várnagy Andrea művésznő, a ZeneVarázslat program szakmai referense. Ezt követően kezdetét vette a magas színvonalú hangverseny, ahol a diákok bemutatták munkájuk gyümölcsét.

A kárpátaljai zene- és művészeti iskolák zongora szakos diákjai számára meghirdetett képzés célja a tehetséges gyermekek felkarolása, fejlődésük ösztönzése, valamint a klasszikus zene iránti érdeklődés felkeltése volt. Idén 23 diák és felkészítő tanáraik kaptak oklevelet és ajándékcsomagot.

Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöhetett létre.         

ev