Megtartották a „Szól a fülemüle!” tehetségkutató döntőjét

2021. június 15., 20:33 , 1061. szám

Hetedik alkalommal hirdette meg a „Szól a fülemüle!” népzenei és néptánc tehetségkutatót a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. A 7 és 16 év közötti jelentkezők négy kategóriában – hangszeres szólista, hangszeres együttes, páros tánc, néptáncegyüttes – mérték össze tudásukat.

Idén a járványhelyzet miatt elődöntő helyett bemutatkozó seregszemlét szerveztek május 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ahová 46 produkcióval 304 fő jelentkezett Kárpátalja különböző régióiból.

A seregszeme után, június 11–12. között edzőtáborban vettek részt a fellépők a Beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház területén.

A döntőt június 13-án szervezték a Rákóczi-főiskolán. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője, Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnök asszonya, Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Kepics Andzselika, a rendezvény szakmai referense.

A zsűri tagjai között volt: Antal Dóra Erika és Antal Roland István, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium néptánc szekciójának oktatója; Tiszai Zsuzsanna, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes vezetője; Blaskó Csaba, a Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium népzene tanszakának vezetője; Berta Alexandra, a Hagyományok Háza Hálózat mentorprogramjának oktatója; Unger Balázs, a gödöllői Frédéric Chopin Zeneiskola cimbalomtanára, kárpátaljai népzenei műhelyek mentora; Pál Lajos, a kárpátaljai magyar népzenei és néptáncoktatás elindítója.

A döntőben a Flaska Banda biztosította a zenei kíséretet minden fellépő számára.

Hangszeres együttes kategóriában első helyen zárt a Viski Harmonika Együttes, míg a szólisták között Dzjapkó Rebeka. A táncegyüttesek 7–11 évesek korcsoportjában a Nereszen szerezte meg az első helyezést. A 12–16 évesek között első lett az Orchidea Néptánccsoport. A páros tánc kategóriában Imre Kiara és Ambrus Hanna, Bocskai László és Lázár Alexa, valamint a Bocskai Dávid és Szabó Annamária alkotta párosok végeztek az első három helyen.

A győztesek táborozási lehetőség kaptak a beregvidéki, a XXV. péterfalvai és a sátoraljaújhelyi népzenei táborba, valamint részvételi lehetőséget az idei, XIV. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Találkozón. Pál István Szalonna mesterhegedűt ajánlott fel Dzjapkó Rebekának, és további értékes ajándékutalványok találtak gazdára.

A tehetségkutató megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta. Szakmai partner a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület. A program védnökei Pál Katalin és Pál Lajos.    (ese)