Tisztes bér a képviselők szemével

2021. június 23., 14:40 , 1063. szám

Ismét kényelmetlen helyzetbe hozta magát és pártját Halina Tretyakova képviselő (Nép Szolgája), a Legfelső Tanács Szociálpolitikai és Veteránjogi Bizottságának elnöke. Most azzal a véleményével került a figyelem középpontjába, hogy szerinte 5-5,5 ezer hrivnya elegendő az ukránok fiziológiai szükségleteinek kielégítésére, a tisztes megélhetéshez pedig 6-7 ezer hrivnya is elég.

A strana.ua néhány napja körkérdést intézett a parlamenti képviselőkhöz, hogy szerintük mekkorának kellene lennie az ukránok tisztes megélhetést biztosító fizetésének. Íme néhány a válaszok közül.

Vaszil Nimcsenko képviselő (Ellenzéki Platform – Az Életért, OPZZS) szerint háromtagú családdal számolva 36,5 ezer hrivnyára lenne szükség jelenleg.

Anton Jacenko (Haza) szinte azonos véleményen volt kollégájával: „Európai szinten legalább ezer euró.”

Marija Mezenceva (Nép Szolgája) válaszában a kormány számításaira hivatkozott. Ugyanakkor szerinte az 5 000 hrivnya mégiscsak kevés, különös tekintettel a közüzemi szolgáltatások növekvő díjaira.

Illja Kiva (OPZZS) szerint a létminimumnak 22–24 ezer hrivnyát kellene kitennie.

Kira Rudik képviselő, a Hang vezére pártja számításaira hivatkozott. Szerinte 20 ezer hrivnyás bérre van szükség a család tisztességes megélhetéséhez úgy, hogy a szülők megsegítésére is jusson egy kevés.

A Nép Szolgája frakciójából kizárt Geo Lerosz visszakérdezett: „Önök szerint mit jelent a tisztes megélhetés?”

A közelmúltban a kormánypárti frakciót ugyancsak elhagyni kényszerült Jevhen Sevcsenko úgy vélte, hogy az ukránoknak európai béreket kellene kapniuk.

„Ha Európába tartunk, ezt deklaráljuk, akkor Európában az átlagfizetés 1200 euró. Ez az a bér, amelyet az ukránoknak meg kellene kapniuk” – jelentette ki.

Volodimir Vjatrovics (Európai Szolidaritás) úgy vélte, hogy az embereknek eltérőek a lehetőségeik, mégis megnevezett egy konkrét összeget. Közölte, szerinte a fizetésnek 30 ezer hrivnya körül kellene mozognia, látszólag megfeledkezve róla, hogy pártja elődjének (BPP) kormányzása, Petro Porosenko elnöksége idején sem igen közelítették meg az ukrán bérek ezt a jövedelemszintet.

Irina Verescsuk (Nép Szolgája) úgy véli, hogy a nyugdíjak szintjét kell figyelembe venni, és elérni legalább a minimumot.

„Hadd kezdjem azzal, hogy milyennek kellene lennie a nyugdíjnak, mert a fizetés az embertől függ: valaki többet tanul, van, aki nyelveket, van, aki önmagát fejleszti, változik, és lehetőségekhez jut. A nyugdíjasok viszont a legkevésbé jómódú emberek, akiknek szükségük van a segítségünkre, de sajnos nem kapják meg. Ezért úgy gondolom, hogy a minimális nyugdíjnak ma legalább 5 ezer hrivnyának kell lennie. Ha ebből a minimumból indulunk ki és továbblépünk, akkor a fizetés is megtalálja a minimumát, mert elég lehet neked 20 ezer hrivnya, ha vidéken, a járásközpontban élsz, de Kijevben ez a 20 ezer hrivnya biztosan nem elég, vagyis minden viszonylagos. A fizetés kérdése ránk, a munkaképesekre tartozik, de a nyugdíj kérdése az államra” – fejtette ki véleményét Verescsuk.

Halina Tretyakova (Nép Szolgája), a Legfelső Tanács Szociálpolitikai és Veteránjogi Bizottságának elnöke még elméletben sem tudott bőkezű lenni polgártársaival.

„Jelenleg, fiziológiai szinten, úgy gondolom, hogy ennek 5-5,5 ezer hrivnyának kell lennie. De nem a létminimum fiziológiai szintjére összpontosítok, hanem a szociális vagy nemzeti szintjére, és úgy gondolom, hogy ennek most nem szabad kevesebbnek lennie, mint az átlagbér 43–50%-ának, ami azt jelenti, hogy 6-7 ezer hrivnya szintjén kell lennie” – fejtette ki.

A strana.ua körkérdése kapcsán a korrespondent.net emlékeztet, hogy tavaly nyáron Tretyakova a parlamenti képviselők alacsony fizetése miatt panaszkodott. Kifejtette, hogy a képviselőknek havonta átlagosan 42 ezer hrivnyát számolnak fel „bruttó”, amiből „kézhez” (az adók levonása után) 32–35 ezret kapnak. Nem volt megelégedve azzal a 42 ezer hrivnyával sem, amelyet a képviselők asszisztenseinek bérezésére szánnak.

Ezt megelőzően Halina Tretyakova azt találta mondani, hogy a munkanélkülieknek „gyenge minőségű” gyermekeik születnek, és felvetette a jövedelem nélküli polgárok sterilizálásának kérdését.       

(hk)