A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) levélben fordult Ukrajna és Magyarország miniszterelnökéhez, melyben arra kérte a két ország vezetőjét, hogy mielőbb nyissák meg a forgalom előtt a Barabás–Kaszony és Lónya–Harangláb határátkelőket, az oltásra igyekvőknek pedig biztosítsanak egy „zöld sávot” az átkeléshez.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség sajnálatosnak tartja, hogy módosítások nélkül került elfogadásra az őshonos népcsoportok jogait szabályozó törvény, mely csupán a Krím félszigeten élő kisebbségekre vonatkozik, s az országban élő többi kisebbségre nem terjesztették ki. Szövetségünk számos alkalommal felhívta az illetékesek figyelmét, hogy az őshonos népcsoport fogalmának és jogainak definiálásakor vegyék figyelembe az idevágó nemzetközi gyakorlatot, a Velencei Bizottság ajánlásait s a diszkriminációmentesség követelményeit is. Külön levélben fordultunk Ukrajna elnökéhez, melyben kértük, hogy a törvény hatályát terjesszék ki a Kárpátalja területén több mint 1100 esztendeje letelepedett magyarságra is. Úgy véljük, a magyarokat is megilleti a jog, hogy Ukrajna őshonos népei között tartsák számon. Érthetetlen számunkra, hogy az illetékesek döntésük meghozatalakor miért hagyták figyelmen kívül a történelmi tényeket. Mindezek mellett Szövetségünk üdvözli Mikola Tiscsenko, a Nép Szolgája párt parlamenti frakcióvezető-helyettesének Facebook-bejegyzését, mely szerint külön törvénytervezet kidolgozására készülnek, amely megvédi a magyarok és más, Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek jogait is. A KMKSZ kész szakértőkkel segíteni a tervezet kidolgozását.
2021. 07. 05.