Nemzetpolitikai miniszteri biztos: Nemzedékek és nemzetrészek közötti hidakra van szükség a megmaradáshoz

2021. július 7., 13:22 , 1065. szám

Az egymást követő nemzedékek és a szétszakított nemzetrészek közötti hidak megerősítésére, újjáépítésére van szükség a megmaradáshoz – hangoztatta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa múlt csütörtökön az erdélyi Szovátán, ahol a Jancsó Benedek történelmi emlékverseny ünnepélyes eredményhirdetésén köszöntötte a döntőbe jutott diákokat és díjazottakat.

„Ha elvész a híd, elvész Erdély is” – idézte Bem József tábornoknak az 1849-es piski csata előtt elhangzott figyelmeztetését a miniszteri biztos. Úgy értékelte, az intelemnek több olyan olvasata van, amely ma is érvényes.

Egyrészt szükség van a nemzedékek közti hidakra a magyar nemzet múltjának, történeti kapaszkodóinak életben tartásához, továbbörökítéséhez. Másrészt akkor sincs megmaradás, ha nincs magyar jelen, amely a múltat össze tudja kötni a jövővel – mondta Szilágyi Péter.

Erdélyben azért lehet 101 évvel Trianon után magyar történelmi vetélkedőt tartani, mert az erdélyi magyarság ragaszkodik nemzeti identitásához, a magyar kormánynak pedig az a feladata, hogy segítse a magyar szülőket és pedagógusokat, hogy közösségük „őrállói” lehessenek – mutatott rá.

Az erdélyi általános iskolásoknak szóló, Jancsó Benedek híres székely történész nevét viselő történelmi emlékversenyt immár ötödik alkalommal rendezte meg a magyarországi Jancsó Alapítvány a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának támogatásával. Az idei téma az 1848–49-es forradalom és szabadságharc volt, a vetélkedőre pedig megközelítőleg száz diák jelentkezett Erdély szinte minden magyarlakta területéről.

(MTI/Kárpátalja)