Nyáron sem kell lemondanunk a színházi programokról

2021. július 11., 14:14 , 1065. szám

A karanténkorlátozások enyhülése mellett itt a jó idő és a nyári szünet. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata mindezt munkával, alkotással ötvözi, hiszen amellett, hogy a nyár folyamán itthon és külföldön is játszanak, már most az ősszel induló, 2021–22-es színházi évadra készülnek. Az épület falain belül tevékeny munka zajlik ezekben a napokban is. A célokról és a színház nyári programjairól Sin Edinától, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatójától, valamint a Beregszászban alkotó Gyevi-Bíró Eszter budapesti rendezőtől tudhattunk meg többet.

– A színházi életben voltak igen nehéz időszakok a karantén idején, mikor sem új darabot nem próbálhattak a színészek, sem pedig meglévő előadásokat nem tarthattak. Ahogy azonban lehetőség nyílt a munkára, azonnal nekiláttunk a feladatoknak, így a beregszásziak 2021 januárjában kabaré-előadást vittek színre Gál Natália és Vass Magdolna színésznők vezetésével. A Köszi, köszi…! című élő zenés irodalmi kabarénak március elején volt a bemutatója. Ezt az előadást tavasszal és nyáron Kárpátalja-szerte több városban és nagyobb településen is bemutattuk és bemutatjuk még a Kárpátaljai KultúrKaraván keretében – mondta el Sin Edina alapítványigazgató.

Emellett a régebbi előadásokat is felvonultatja a társulat, s külföldi színházi fesztiválokon való részvétellel telnek a nyár napjai. A június közepén megrendezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja versenyprogramjában az Oleh Melnyicsuk rendezte Ez a gyerek című darabbal léptek fel a beregszásziak. Júliusban pedig a már jól ismert gyulai és szarvasi helyszínek mellett ausztriai vendégfelkérésnek is eleget tesz a társulat.

– Az alapítvány számára minden olyan lehetőség rendkívül fontos, amikor magyar színházi esemény valósulhat meg régiónkban. A Kárpátaljai KultúrKaraván színházi felelőseként közreműködünk az ideérkező színházi programok lebonyolításában, így július–augusztus folyamán Szűcs Nelli új, Fedák Sári témájú zenés darabját szervezzük meg két helyszínen (az előadás, amelyben Tarpai Viktória is színpadra lép, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület felkérésére született meg).

Az alapítvány a színház épületében található Fedák Sári-központ termeiben is szervez tematikus rendezvényeket. Ezek a kulturális és szórakoztató programlehetőségek ugyancsak nyitva állnak az érdeklődők számára nyáron is. Színházbejáró séták, kvízestek szervezése, fényképkészítés Fedák Sári jelmezeiben a fotózónában vagy épp a 2–4 fős részvételre kialakított színházi szabadulószoba nyáron is várja a jelentkezőket. Emellett a Pro Cultura Subcarpathica szerdánként kártya- és társasjátékestet, csütörtökönként pedig sakk-klubot tart az említett helyszínen – vázolta a lehetőségeket Sin Edina.

Ősszel az új színházi évadot egy új darabbal, A csillagszemű juhász című meseelőadással nyitják meg. Az ismert magyar népmesét Gyevi-Bíró Eszter budapesti rendező, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház alkotója viszi színre, aki már több ízben dolgozott a beregszászi társulattal. A munkafolyamat részleteiről a rendezőnő így vallott:

– A 2019 decemberében bemutatott A veszett brigadéros című oratorikus kuruc western után született az ötlet, hogy Beregszász színpadán is megelevenedjen ez a közismert magyar népmese. Mivel az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány és az ezzel járó korlátozások igencsak megnehezítették a határátkelést, ezzel a darab rendezését is, így az eredeti tervekhez képest valamivel később, szeptember 3-án kerül színpadra a mesejáték Beregszászban a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítvány szervezésében.

A darab munkabemutatójára július 2-án került sor. A színészeknek az olvasópróbától számítva mindössze tíz napjuk volt arra, hogy felkészüljenek a munkabemutatóra, mégis fantasztikus teljesítményt nyújtottak. A színészek kifogástalan színpadi alakítása mellett ez a kimagasló teljesítmény annak is köszönhető, hogy az elmúlt évek során Gyevi-Bíró Eszter rendező már sokszor dolgozott együtt a beregszászi színészekkel, így összeszokott csapatot alkotnak.

– A csillagszemű juhászt Szilvási Szilárd segédszínész alakítja, aki fegyelmezett és felelősségteljes fiatalember, s akinek a munkabemutatón nyújtott teljesítménye arra enged következtetni, hogy tökéletesen átadja majd a nézőknek a főszereplő karakterét. Az előadás továbbá olyan ismert beregszászi színészek közreműködésével kerül majd színpadra, mint Ferenci Attila (öreg/nem öreg király), Orosz Melinda (királyné), Mónus Dóra (királylány), Sőtér István (darabont), Gál Natália (kancellár asszony) és Szabó Imre (százados).

A 6–10 éves gyerekeknek szánt darab reményeink szerint az egész családnak kitűnő program lesz, hiszen fontos szempont volt, hogy a gyerekeket kísérő felnőttek is élvezzék majd az előadást – fogalmazott a rendezőnő.

Összességében elmondhatjuk, hogy a nyár, valamint az év további szakasza is színes programokat tartogat, és izgalmakkal teli lesz a színházkedvelőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

K. K.