Vízitúráztak a KMNE-tagcsaládok

2021. július 13., 09:43 , 1066. szám

2021 júliusának második szombatján a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) tagcsaládjainak vállalkozó szellemű tagjai igen emlékezetes események aktív részeseivé váltak, ugyanis ekkor került megrendezésre az egynapos vízitúra a Tisza Huszt és Nagyszőlős közötti szakaszán.

A program a korábbi évekhez képest egyre népszerűbb. Jelenleg azok élvezhettek elsőbbséget a jelentkezésnél, akik még eddig nem vízitúráztak. Az összesen 25 főt számláló, felnőttekből és kisebb-nagyobb gyerekekből álló társaság nagy izgalommal várta ezt a napot. Már csak azért is, mivel a meteorológiai előrejelzés szerint nagyon úgy tűnt, hogy ezt a napot nem ússzuk meg szárazon. Teremtőnk mégis úgy látta jónak, hogy az Avas- és a Nagyszőlősi-hegység vonulataival szegélyezett, festői szépségű környezetet csodaszép napsütéses nyári napon élvezhettük. Három katamaránnal és négy kenuval vágtunk neki Husztnál a 26 km-es távnak tapasztalt túravezetők kíséretében, akik természetesen indulás előtt röviden elmondták a biztonsági szabályokat, felkészítettek az előttünk álló kihívások leküzdésére, és ismertették a különböző evezéstechnikákat. Egyesek bátrabban indultak, mások kicsit félénkebben, mégis izgatottan szálltak vízre, az út végéhez érve azonban mindenki belejött az evezésbe, egyre szebben siklottak a kenuk és a katamaránok. A túrát olykor megszakítottuk egy-egy kiadós pancsolással, melyet a gyerekek élveztek a legjobban. A kenusoknak kisebb kitérő is belefért: beeveztek a Veréce közelében található lagúnába a Mária Terézia-sziklához, amely mindig különleges élmény a 4-5 méteres mélységben is kristálytiszta, víz alatti forrásokkal táplált jéghideg vizével, melyet dél felől látványos sziklafalak ölelnek.

Az induláskor egyesek sokallták az előttünk álló 26 kilométer, mégis könnyedén megérkeztünk Nagyszőlős közelébe. Az utolsó fürdőzést követően a buszsofőrök már frissen sült pizzával vártak bennünket, melynek elfogyasztása után megelégedetten, élményekkel gazdagodva, kellemesen elfáradva indultunk haza.

Valamennyi résztvevő nevében köszönetünket fejezzük ki ezért a felejthetetlen túráért a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének és mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak a program megvalósulásához. 

Tar László,
a vízitúra résztvevője