Szép eredményekkel zárult az I. Ung-vidéki Sporttábor

2021. július 17., 13:17 , 1067. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) Fókuszban a tehetség a sport terén címmel első alkalommal szervezett sporttábort az Ung-vidéken július 12–17. között. A programoknak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja adott otthont.

A foglalkozásokon a jelentkezők közül végül 29 fiatal vett részt, akikkel három szakképzett tanár foglalkozott három főiskolás hallgató segítségével. A különböző programok – labdarúgás, labdavezetés lábbal, röplabda, asztalitenisz, karate, kenu, tollaslabda, sakk, dámajáték stb. – három csoportban zajlottak, ezáltal a résztvevőknek lehetőségük nyílt fejleszteni magukat egyénileg és csapatjátékban egyaránt. Számos táborozó használatba vette a központ edzőtermét is, ahol Balogh János táborvezető felügyelete mellett végezhettek gyakorlatokat.

A csoportos foglalkozások mellett a tanulók ügyességi játékokban és vetélkedőkön is részt vettek. A péntek délutáni záróünnepségen az ezeken a versenyeken részt vett tanulók elismerő oklevelet és érmeket kaptak.

A heti programot a Nagydobronyi Horgásztanyán tett kirándulás, túrázás is színesítette.

Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója Szent-Györgyi Albertet idézve – „A sport a test útján nyitja meg a lelket” – emelte ki az Alapítvány egyik célkitűzését: a testben és lélekben egészséges gyermekekre, tehetségekre történő odafigyelést, felkarolásukat és támogatásukat. „Azt gondolom, hogy hasznos hét áll mögöttünk, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat a hosszú bezártság után, ezért terveink között szerepel, hogy jövőre is megszervezzük a sporttábort Nagydobronyban” – fogalmazott Váradi Natália.

„A fiatalokat nagy dicséret illeti a héten nyújtott teljesítményükért, hiszen mindenki odatette magát, nem okozott problémát a korai kelés és az azt követő reggeli futás sem” – összegezte Balogh János, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központjának igazgatója.

lexi