Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves...
Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.
Talán nem véletlenül szerepel a költemény címében a „negyvenéves” szó. Habár ezt a hangsúlyozást kiválóan ellenpontozza, hogy szerzőnk mindössze versének kezdetét – az első sor első felét – tette meg címnek.
A negyven év – akárhogy is nézzük – „az emberélet útjának fele”, amikor általában „egy nagy sötétlő erdő” szokott felvillanni előttünk, ha az „igaz utat” nehezen találjuk. De Kosztolányi Dezső itt most nem Dantét idézi. Nem egy összezavarodott lélek kiútkeresését idézi elénk. Itt nincs semmi emelkedettség, romantikus hajlam, nagy elszánás vagy szembenézés a kihívással. Itt kimondottan egy hétköznapi esetet látunk, egy józan leírást tapasztalunk.
De van valami más is benne. Ezt pedig a költemény közepén találjuk, ahol a versbeli személy rácsodálkozik, „hogy föld és csillagok közt” élt, vagyis ráeszmél, milyen felfoghatatlanul gazdag és szépséges valaminek lehetett a részese élete során. Így kaphat figyelmet a költemény megjelenési helye. Hogy talán az sem lehet teljesen véletlen, hogy ez a rövid mű az 1935-ös Számadás című könyv első harmadában szerepel, míg a kötet utolsó részének vége felé pedig szerzőnk megrázó szépségű költeménye, a Hajnali részegség található.
A Hajnali részegség versbeli személye már ötvenévesként beszél: „bizony ma már, hogy izmaim lazulnak, / úgy érzem én, barátom, hogy a porban, / hol lelkek és göröngyök közt botoltam, / mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak / vendége voltam”. És egy év múlva – 1936-ban – Kosztolányi már halott…
Penckófer János
