A múlt ködéből előbukkanó sumérok
Az egyik legkorábbi írásos civilizáció megalkotói
A Tigris és az Eufrátesz által közrezárt Mezopotámia (a Folyamköz) déli részén egy új nép jelent meg a Kr. e. IV. évezred végén, a sumér, s ragyogó civilizációt épített fel ott, mely termékenyítően hatott a térség későbbi magaskultúráira, hagyatékának egy része pedig beépült a mi mindennapjainkba is.
Hol ringott a bölcsőjük? Nem tudjuk pontosan. Legelső városuk, Eridu az Eufrátesz egykori perzsa-öböli torkolata közelében épült fel (a két folyam akkor még külön-külön hömpölygött bele a sekély tengeröbölbe, melynek északi részét később feltöltötték). Enki istenük, minden mívesek és földművesek mitikus őse pedig a róla szóló ének szerint a tenger felől érkezett. Maguk a sumérok is egy közelebbről nem ismert szigetről hajóztak volna át későbbi otthonukba, vagy eredetileg is szárazföldiek voltak? Ismeretes, hogy a Zagrosz-hegység és Mezopotámia között elterülő, egykor Szusziánának nevezett délnyugat-iráni vidék Kr. e. 3500 körül elnéptelenedett, lakosságának egy része az Iráni-fennsíkra, más része viszont Dél-Mezopotámiába települt be. Az utóbbiakban tisztelhetjük a sumérok őseit? Vagy a hegyek közül érkeztek? Szélesen elterpeszkedő, lépcsőzetesen emelkedő, többszintes toronytemplomaik (zikkuratjaik) ugyanis egy hegyvidéki őshazára utalhatnak, mivel az építmények tágas teraszaira földet hordtak, fákat telepítettek, maguk a szentélyek pedig a zikkuratok tetején álltak. Ősi otthonukban erdőkkel borított hegyek csúcsain építették fel szentélyeiket, s toronytemplomaikat mesterséges hegyeknek szánták új hazájuk asztallap-simaságú alföldjén? Lehetséges…
Eredetük kérdése még homályosabb. Nem voltak sem sémik, sem indoeurópaiak. Írásos emlékeik szerint nyelvük agglutináló, vagyis toldalékoló volt, akárcsak a finnugor, illetve a török-tatár nyelvek, valamint a japán, de nem egy ponton azoktól is eltért. Voltak-e egyáltalán rokonaik, és ha igen, kik? Rejtély…
Tudjuk viszont, hogy a Kr. e. IV. évezred végén már Dél-Mezopotámiában éltek, ahol összekeveredtek a terület addigi lakóival, akik szintén nem tartoztak sem a sémi, sem az indoeurópai népek közé. S bár a terület igen mocsaras volt, nem éppen alkalmas a mezőgazdaságra, a találékony sumérok lecsapoló árkokkal kiszárították a lápok jó részét, míg a folyók vizét csatornarendszerrel vezették rá a megművelt földekre, a csatornákból pedig emelőgépekkel, vízi kerekekkel juttatták el az éltető folyadékot az öntözőárkokba. Emellett víztározókat is létesítettek, s gátakkal szabályozták a vizek áramlását. Így a mocsarak helyét gyümölcsösök, szántóföldek vették át, mely utóbbiak megműveléséhez elsőkként ők találták fel az ekét, de legelőnek való terület is maradt bőven. Az igen fejlett mezőgazdaság pedig jó alapot nyújtott egy magas szintű városi civilizáció létrehozásához, a különböző mesterségek, művészetek és tudományok felvirágzásához. Kr. e. 3000 előtt – az óegyiptomiakkal egy időben – kifejlesztették saját írásrendszerüket. Kiszárítás előtti, puha agyagtáblákra kihegyezett írónáddal vitték fel az ék alakú vonalak csoportjaiból álló, szavakat vagy szótagokat jelölő írásjegyeket. Az általuk kidolgozott ékírást aztán bő két évezreden át használták a legkülönbözőbb népek Elő-Ázsia-szerte. De az óegyiptomiak mellett az egyik legelső számrendszert is ők találták fel, mely hatvanas számrendszer volt, s ma is ennek emlékét őrzi óráink beosztása. Ahogy a kört is a sumérok osztották fel 360 fokra, az évet pedig 12 hónapra, melyek mindegyike 30 napból állt, naptárjukat pedig évente korrigálták csillagászati megfigyeléseik segítségével.
Ők szerkesztettek elsőkként szekereket, s alkalmaztak először harci szekereket is, melyek elé kulánokat, háziasított ázsiai vadszamarakat fogtak be. Városállamaik ugyanis nemegyszer hadba keveredtek egymással, s csak időnként tudták országukat, Sumert egyesíteni, ám a tőlük északkeletre, illetve keletre élő zagroszi törzsek és az elámiak támadásait többnyire egyesült erővel verték vissza – sokáig sikeresen. Sisakos, bőrpáncélos, lándzsás, hajítódárdás, harci bárdos katonáik ugyanis jó harcosok voltak, hadviselésüket pedig a könnyű- és nehézgyalogosok, valamint a harci szekeresek taktikai együttműködése jellemezte. Ám Mezopotámia velük északról határos részén – a sumérok civilizációs vívmányait átvéve – megszerveződött a sémi akkádok országa, melynek hadait már íjászok is erősítették, és a Kr. e. III. évezred végén egy belviszályt kihasználva meghódították Sumert, uralmuk alatt egyesítették a Folyamközt, majd a Földközi-tengerig tolták ki határaikat. Ám a sumérok újra és újra fellázadtak az idegen uralom ellen, majd Kr. e. 2200 körül az egymással egyesülő zagroszi guti törzsek lerohanták és megsemmisítették az Akkád Birodalmat. Igaz, Sumert is hatalmuk alá vetették, ám a sumérok Kr. e. 2140 táján kivívták szabadságukat, majd Ur városuk uralkodóháza immár sumér uralom alatt egyesítette Mezopotámiát. Az amorrita törzsek támadásai azonban bő száz év múltán a végsőkig legyengítették Sumert, Kr. e. 2016-ban pedig a mai Irán délnyugati részén elterülő ókori állam, Elám hadai az ország fővárosát, Urt is elfoglalták, feldúlták, lakosait lemészárolták.
Ezt követően Sumer már nem állt talpra, népe a Folyamközben felemelkedő új akkád államalakulat, az Óbabiloni Birodalom hatalma alatt élt tovább, majd megannyi ókori néphez hasonlóan felolvadt, ám génjeiben és alkotásaiban – zikkuratjaiban, festészetében, életszerűen megformált szobraiban, ötvösművészeti remekeiben, valamint az agyagtáblákon megőrződött irodalmi műveiben – ma is él.
Lajos Mihály
