Keleti nyitás: megzsarolni a Nyugatot?

Ha felerősödnek a Nyugat orosz érdekei, és megvalósul az ukrán érdekek feladására irányuló politikájuk, Ukrajna kénytelen lesz „Kelet felé fordulni” – hallhattuk a héten.

Meghívásra várva

Újabb kellemetlenség érte a napokban Volodimir Zelenszkij elnököt. Se az Egyesült Államok, se az ukrán Elnöki Hivatal nem erősítették meg lapzártánkig washingtoni látogatásának végleges időpontját. Az ukrán államfőt még tavaszi telefonbeszélgetésük alkalmával amerikai kollégája, Joe Biden hívta meg a Fehér Házba, amit Kijev hatalmas győzelemként kürtölt világgá. Csakhogy múlt az idő, s a két ország viszonyában egyre kevesebb szó esett – legalábbis amerikai részről – Zelenszkij látogatásáról, és még kevesebb arról, hogy erre éppen július végén kerülne sor.

Az elmúlt napokban az ellenzéki sajtó, mindenekelőtt annak „oroszbarát” szárnya, ráérezvén az Elnöki Hivatal szorult helyzetére, már arról cikkezett, hogy Washington augusztus végére halasztaná az ukrán elnök látogatását, mivel Kijev nem teljesítette a „házi feladatot”, vagyis nem hajtotta végre az Egyesült Államok által szorgalmazott reformokat.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter félreérthetetlenül az ukrán vezetés tudtára adta, hogy mit várnak Kijevtől. (Ezzel kapcsolatban lásd lapunk 1066. számát: Vilniusi üzenetek Kijevnek.) Tény és való, hogy a Zelenszkij-féle kormányzat az ukrajnai reformokra vonatkozó öt amerikai kérésből-követelésből mindössze egyet teljesített, bár az ukrán fővárosban arról igyekeztek meggyőzni a világot, hogy lényegében mindennel elkészültek. Csakhogy az amerikai adminisztrációt nem olyan könnyű megvezetni, mint az ukrán polgárokat.

A washingtoni kirándulás

Valójában a Fehér Ház részéről csupán annyi hangzott el a Biden–Zelenszkij-találkozóval kapcsolatban, hogy a látogatásnak egyelőre nincs konkrét időpontja. Az Elnöki Hivatal részéről is tagadták, hogy bármilyen probléma lenne az államfő útja körül, s valóban nem zárhatjuk ki, hogy Volodimir Zelenszkij napokon belül felkeresi az Egyesült Államokat.

Elemzők szerint sokkal fontosabb, vajon mi lehet a látogatás célja, tétje, eredménye. A legtöbben semmit nem várnak a tengerentúli úttól azon kívül, hogy Zelenszkij elbüszkélkedhet vele, járt a Fehér Házban. Magától értetődik, hogy az ukrán elnök megpróbálhatja „megfejni” az amerikai vezetőket egy kis pluszsegély erejéig, talán néhány szimbolikus gesztust is elkönyvelhet ottjárta alkalmából, azonban arra nem számíthatunk, hogy a felek bármilyen jelentős kérdésben áttörést tudnának elérni, például ami a kelet-ukrajnai rendezést, vagy Ukrajna euroatlanti integrációját, netán az Északi Áramlat–2 gázvezetéket illeti. Az Egyesül Államok vezetése már állást foglalt ezekben a kérdésekben, és aligha fognak változtatni ezen pusztán Zelenszkij esetleges makacskodásának hatására. Erre vall Biden és Angela Merkel német kancellár múlt heti találkozója is, amely után Ukrajnával kapcsolatban mindössze annyi hangzott el, hogy ismételten támogatásukról biztosították Kijevet. Értsd: ami Ukrajnát illeti, semmi nem változott az amerikai elnök júniusi európai körútjához képest.

Kijevi frusztráció

Kijevet viszont láthatóan frusztrálja, hogy bizonyos értelemben kikerült a figyelem középpontjából, hogy jelenlegi állapotában és a pillanatnyi nemzetközi helyzetben egyik nyugati szövetségbe sem kívánják integrálni – legalábbis nem mostanában –, hogy folyton a tudtára adják, hol a helye a geopolitikai játszmákban, és hogy vannak olyan Ukrajnát is érintő kérdések, amelyekben nincsenek tekintettel a véleményére. Az ukrán hatalomban ez a relatív külpolitikai sikertelenség azt a benyomást keltheti, mintha magára hagynák belföldi ellenfeleivel, vagyis egyfelől a Petro Porosenko exelnök vezette Európai Szolidaritással, amely máris felrója az elnöknek az euroatlanti integráció megtorpanását, másfelől az „oroszbarát” ellenzékkel, amely az ország kiárusításával, a hatalom nyugati kézbe való átjátszásával vádolja Zelenszkijéket.

Szorongatott helyzetében Kijev egyre harsányabban ad hangot elégedetlenségének, amiért a Nyugat nem hajlandó újabb kedvezményekre és további lépésekre az integráció útján (miközben tudjuk, Ukrajna adós maradt a tényleges reformokkal). Volodimir Zelenszkij elnök például hétfőn egy grúziai fórumon arról beszélt, hogy az Európai Uniónak nincs stratégiai elképzelése a Keleti Partnerség céljairól. Mint fogalmazott, a stratégiai elképzelések hiánya az Európai Unió részéről „félholttá” teszi ezt a formátumot. „Nincs szükség csúcstalálkozóra a csúcs kedvéért. Nálunk emberek halnak meg, nálunk háború van. Szükségünk van ennek a kezdeményezésnek a politikai tartalommal való megtöltésére és a geopolitikai jövőképére. Másként, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem nyilvánvaló a célszerűsége. A következő csúcstalálkozónak világos jövőképet kell mutatnia, ami az EU legközelebbi partnereivel fennálló kapcsolatokat illeti” – jelentette ki az ukrán elnök, akarva-akaratlanul nem is titkolt követeléseket fogalmazva meg a Nyugattal szemben.

A zsarolás

Kijevben nyilván tisztában vannak vele, hogy az amúgy valóban rendkívül passzív Európai Uniót aligha lehet halálra rémíteni Ukrajna esetleges távolmaradásával, ezért az ukrán vezetés a jelek szerint a zsarolás eszközéhez folyamodott. Többször is utaltak rá Kijevben, hogy Ukrajna kész a keleti nyitásra, amennyiben a Nyugat elárulja érdekeit.

Zelenszkij minap telefonon beszélt kínai kollégájával, Hszi Csin-pinggel. Az ukrán Elnöki Hivatal közleményéből ítélve a felek a kapcsolatok szorosabbra vonásáról egyeztettek. A beszélgetés hangnemére jellemző, hogy a világjárvány elleni közös küzdelmet például „a népek közötti barátság élő megtestesülésének” nevezték. Megállapodást szándékoznak kötni az Ukrajna és Kína közötti vízummentességről, és Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy Ukrajna „Európába vezető híddá” válhat a kínai üzletemberek számára. Az ukrán elnök még a Tajvan függetlenségéért kiálló Egyesült Államok érzékenységére sem volt tekintettel különösebben, amikor hangsúlyozta Ukrajna álláspontjának változatlanságát „az egységes Kína kérdésében”.

Olekszij Aresztovics, a Donyec-medencei rendezés előkészítésére létrehozott háromdalú kapcsolattartó csoport ukrán küldöttségének szóvivője ennél is tovább ment a hétvégén.

„Ha a Nyugat meg akar barátkozni Oroszországgal az ukrán érdekek vagy azok jelentős részének feladása árán, akkor Kelet felé fordulunk, és ezzel ismét egyensúlyba hozzuk politikánkat” – jelentette ki a Dom tévécsatorna műsorában.

Ez azt jelenti, tette egyértelművé, hogy Kijev megkezdi a kapcsolatrendszer kiépítését Kínával, Vietnámmal, Törökországgal, az Egyesült Arab Emírségekkel, Katarral és más országokkal.

Aresztovics – és bizonyára a teljes kijevi vezetés – úgy véli, egyes nyugati államok annyira tartanak Kínától, hogy „az Oroszországi Föderációt a Nyugat oldalára akarják áthúzni még azon az áron is, hogy Ukrajnára kényszerítik az orosz–ukrán konfliktus rendezésének orosz változatát”.

Attól nem kell tartanunk, hogy a Nyugat bedől az ukrán zsarolásnak, ahhoz a csel túlságosan átlátszó. Különben is, a Kelet rövid távon aligha szándékozik dollárszázmilliókat költeni Ukrajnára, és ezt minden európai fővárosban tudják, Washingtonról nem is beszélve. Kijev mentségére szolgáljon, nem könnyű erősnek mutatkozni Oroszország szomszédságában, amikor az ezer sebből vérző Nyugat éppen nem ér rá az ukrán problémákkal foglalkozni. Arra viszont aligha számíthat az Elnöki Hivatal, hogy Washingtonban megdicsérik Volodimir Zelenszkijt ezért a keleti „kalandért”.

(ntk)