Magyarok Kenyere: kezdetét vette a gyűjtés

2021. július 23., 19:48 , 1068. szám

A „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány július 22-től indította el a gyűjtést a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz csatlakozva.

Hidi László, az Alapítvány elnöke elmondta, Kárpátalja 2013-ban csatlakozott a Magyarok Kenyere programhoz, amely idő óta kiemelkedő eredményeket értek el a helyi magyar adakozó gazdák. „Az adakozók kedve évről évre növekszik, egyre többen csatlakoznak az akcióhoz” – emelte ki.

Az Alapítvány elnöke aláhúzta, a pandémia jegyében telt tavalyi év mellett az idei is különlegesnek számít, a gazdálkodó ember azonban mindig vet, de azt, hogy learatja-e a termést, nem tudja előre: „Ez jelzi, hogy a bizalom benne él, s a jövőre tekint.”

A kárpátaljai magyar gazdák 2020-ban 103,844 tonna búzát adományoztak a nemes cél érdekében, amely meghaladta bármely más elszakított nemzetrész által összegyűjtött gabona mennyiségét.

A gyűjtésben évről évre kiemelkedő szerepet vállalnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezetei és a történelmi egyházak, illetve a helyi civil szervezetek. A gyűjtőpontok nem változtak az elmúlt évekhez képest.

A kedvezményezettek elsősorban az állami támogatásban nem részesülő egyházi oktatási intézmények, valamint karitatív szervezetek: a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja, a munkácsi Szent Márton Karitász, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum stb.

„Azt gondolom, hogy idén közepes termés várható, s mivel szükség van rá, a kárpátaljai magyar gazdák adakozni fognak, amit mi eljuttatunk a rászorulóknak” – hangsúlyozta Hidi László.  

CsA