Munkács győzelemmel kezdett, Ungvár nagy pofonba futott bele
Labdarúgás
Az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban súlyos vereséggel kezdte az idényt az újonc Ungvári FC. Mihajlo Ivanicja csapata a szomszédvárak találkozóján a Prikarpattya Ivano-Frankivszk gárdáját látta vendégül.
Roman Barcsuk már szűk félórával a kezdést követően megadta az alaphangot, hiszen az ő két találatával a 29. percben már két góllal vezettek a vendégek.
A 32. percben Sztefan Fedak öngóljával már hárommal ment a Prikarpattya, a szünetig pedig Rugyuk és Cucjura révén újabb két gólt szerzett a vendégegyüttes.
A második játékrészben egyetlen gól született: Rugyuk tudott duplázni, kialakítván ezzel a 6-0 arányú vendégsikert jelentő végeredményt.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Mihajlo Ivanicja, az ungváriak hazai mestere magára vállalta a felelősséget a súlyos vereségért, és azt ígérte, hogy a folytatásban megpróbálják összeszedni magukatat.
A július 31-én sorra kerülő 2. fordulóban az Ungvári FC a másodosztályban ugyancsak újoncnak számító Metaliszt Harkiv vendégeként lép pályára.
* * *
A harmadosztályú bajnokság A csoportjában most bemutatkozó Munkács FC hazai pályán látta vendégül a Csernyihiv gárdáját, és Makszim Hirnij 20. percben szerzett találatával 1-0-ra legyőzte ellenfelét.
A Vitalij Sumszkij által irányított munkácsiak a hét végén sorra kerülő 2. fordulóban a Bukovina Csernyivci vendégeként lépnek pályára.
(felvégi)