Tizenegyedik alkalommal vette kezdetét a Jankovics Mária Alkotótábor Beregszászban

2021. augusztus 2., 17:58 , 1069. szám

Tavaly – a karanténkorlátozások miatt – a tizedik, jubileumi alkotótábor csupán online formában valósulhatott meg. Idén viszont a szervezők, a hagyományokhoz híven, öt napon át tartó táborélménnyel készültek a tehetséges fiataloknak számos színes és izgalmas programmal kísérve. A tábor hivatalos megnyitójára a programoknak otthont adó II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában került sor augusztus 2-án.

A tábor megnyitójának kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója köszöntötte a táborozó diákokat és az őket elkísérő szülőket. Beszédéből megtudhattuk, hogy a „GENIUS” JA idén csupán a tizedik születésnapját ünnepelte, a tábor mégis tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre, hiszen a Jankovics Mária Alkotótábor az alapítvány első programjai között szerepelt. Ezzel is hangsúlyozva azt, hogy milyen fontos a gyermekeink művészeti készségeit fejleszteni, ugyanis vannak olyan velünk született művészeti adottságok és területek, melyeket tanítani, nem csupán fejleszteni lehet – hangsúlyozta Váradi Natália.

Emellett köszöntötte Kulin Ágnest, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaság (RIT) elnökét, a program szakmai szervezőjét, aki már több mint tíz éve végez kiváló szervezői, szakmai munkát a „GENIUS” JA berkein belül.

A RIT elnöke ismertette a tábor részletes programját, amelyből megtudhattuk, hogy a hét során a táborozók nem fognak unatkozni, hiszen megannyi érdekes program, előadás, kézműves-foglalkozás, alkotási lehetőség és kirándulás is színesíti majd a tábor programját. A programsorozat a fiatal művészek által készített alkotásokat bemutató kiállítással zárul majd.

A táborba 2021 márciusától májusáig jelentkezhettek azok, akik szeretik a művészetet, az alkotói tevékenységet, rajzot, grafikát, festészetet. Az idei táborba meghívást kaptak a kárpátaljai rajzpályázat nyertesei is, így összesen 51 gyermek, 5 oktató és 10 nevelő részvételével vette kezdetét az esemény augusztus 2-án.

A tábor Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatásával valósulhat meg.

K. K.