Ismét támogatás érkezett a Magyar Református Szeretetszolgálattól Kárpátaljára

2021. augusztus 7., 16:23 , 1070. szám

A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) püspöki hivatalában augusztus 3-án megtartott sajtótájékoztatón számoltak be a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) munkatársai az elmúlt időszakban megyénkbe érkezett támogatásokról.

A járványhelyzet ideje alatt térségünket a védekezéshez szükséges maszkokkal látták el, melyekből ezúttal is hoztak újabb 100 ezer darabot, valamint 100 rászoruló gyermek számára biztosítottak iskolatáskát és tanszereket.

Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a segítségnyújtás a 2009-ben létrejött Kárpát-medencei református egységnek köszönhetően működhet. „Azelőtt is fontos volt, de az egységes református egyház létrehozása után még nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy a magyar református közösségek megéljék a hitüket, az egységet, és közösségben legyenek egymással. Ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy az MRSZ folyamatosan keresi azon lehetőségeket, amelyekkel segítséget tud nyújtani határon innen és túl” – mondta az elnök. Elmondása szerint rendkívül örömteli volt látni azt, hogy a Kárpát-medencei református gyülekezetek a korlátozások és zárlatok ellenére is nyitottak maradtak a szívükben, és segítettek. „Egy hívő ember soha nem lehet közömbös, főleg nem azzal kapcsolatban, hogy miként élnek a határon túli testvéreink, valamint fontos, hogy ne süppedjünk bele saját nehézségeinkbe, hanem nyitott szívvel és lélekkel legyünk minden egyes református testvérünk felé” – zárta szavait Czibere Károly.

„Több éve remek testvéri kapcsolatot ápolunk az anyaországi munkatársainkkal, és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik életünket, illetve segítenek, ahol csak tudnak” – kezdte nyilatkozatát Nagy Béla, a KRE főgondnoka. A főgondnok bizodalmát fejezte ki, hogy járványügyileg a közeljövőben nem lesz rosszabb a helyzet, mint ezelőtt volt, de – mint fogalmazott – minden egyes helyzetre felkészültnek kell lenni, hogy szükség esetén kellő gyorsasággal és hatékonysággal tudjanak segíteni a rászorulókon. „Sajnos Kárpátalján nem minden szülő engedheti meg magának, hogy minden iskolakezdésre új iskolatáskát és kellő mennyiségű, illetve minőségű tanszereket vásároljon gyermekei számára. Főleg nem a sokgyermekes családok” – húzta alá Nagy Béla.

Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke hangsúlyozta, hogy az ilyen fajta segítségnyújtás a magyar családok összefogását jelképezi, hisz nem valószínű, hogy az adakozók és az adományban részesülők ismerik egymást. „A gyermekekért való áldozatkészség mindkét oldalt motiválja: akik nehéz helyzetben vannak, azok számára reménységet nyújt, míg másokat lélekben gazdagít az adakozás lehetősége” – húzta alá a püspök.

 „A taneszközökkel feltöltött iskolatáskák adományozása visszatérő program nemcsak Kárpátalján, de Kárpát-medence-szerte – kezdte mondandóját Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója, majd így folytatta: – Ahol erre szükség van, ahonnan megkeresnek bennünket, oda igyekszünk eljuttatni a segítséget.” A már 15 éve működő program mellett az elmúlt években megvalósult további támogatásokról is beszámoltak a szeretetszolgálat munkatársai. Az elmúlt évek során a mezővári Nefelejcs Rehabilitációs Központ számára egy holland karitatív szervezettel közösen mintegy 22 ezer eurónyi támogatást juttattak el, Kárpátaljára érkezve pedig végre személyesen is megcsodálhatták az intézményben megvalósított fejlesztéseket. „Hatalmas öröm látni, hogy amiért nap mint nap a távolból dolgozunk, annak Kárpátaljára érkezve szemmel is láthatjuk az eredményét” – mondta Juhász Márton. A nap folyamán még ellátogattak a hetyeni Élim Rehabilitációs Központba is, megtekintették a nagydobronyi déli cigánytelepen korábban leégett református imaház és a hozzá tartozó roma óvoda újjáépítési munkálatait, és ellátogattak a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba is.

TV21Ungvár/SD