„Páratlan” olimpián vagyunk túl

Olimpia

Vasárnap véget ért minden idők legfurcsább, és a megannyi hátráltató körülmény ellenére, talán legemberibb nyári olimpiája Tokióban, ami alighanem egy életre szóló élmény és emlék marad mindazok számára, akik igyekeztek naprakészen követni az ötkarikás eseményeket.

A világ legnépszerűbb sportjátékainak 125 éves történetében még soha nem fordult elő, hogy azt páratlan évben rendezzék meg. Az is egyedülálló volt, hogy a sporteseményeken nem lehettek nézők, vagy hogy a kiharcolt olimpiai érmeket a sportolók a saját maguk, vagy egymás nyakába akaszthassák az éremátadón. Mindezek ellenére mégsem érezzük, hogy különösebb hiányérzetünk lenne az elmúlt 15 napot illetően, hiszen a sportolóink által megszerzett érmek és értékes helyezések alighanem feledtették ennek az olimpiának minden vélt vagy valós hiányosságát.

A zsinórban harmadik olimpiai címét szerző, és ez által a vívósportban sporttörténelmet író Szilágyi Áron aranya azért volt különösen kedves számunkra, mert az volt az első, amelyet aztán követték a többiek szépen sorban. A kajakosaink által szerzett három aranynak legalább annyira tudtunk örülni, mint Milák Kristóf szenzációs úszásának, vagy az aranyérme után meghatóan, a szerető családját és ugyancsak remekül szereplő testvéréről elérzékenyülten beszélő Lőrinc Tamás produkciójának.

Az „ezüstemberek” közül ki ne emlékezne Rasovszky Kristóf emberfeletti teljesítményére, aki 10 kilométernyi úszás után (a legtöbben még lefutni sem képesek ekkora távot) volt nagyon boldog, vagy a kajakos Csipes Tamara megható nyilatkozatára, aki elmondta, hogy mekkora eredmény ez a 2. hely a számára, és még akkor is nagyon boldog lett volna, ha a végül negyedikként finiselő Kozák Danuta mögött lett volna bronzérmes. Nem mehetünk el szó nélkül a vitorlázósport első magyar érmese, Berecz Zsombor teljesítménye felől sem, aki egy több napos futamsorozat végén úgy lett végül összetettben második, hogy néhány centin múlott, hogy a végül 2 pontkülönbséggel aranyat szerző brit vetélytársa az utolsó futam utolsó méterein a 6. helyről a negyedikre jött fel.

A bronzérmesek közül mindenféleképpen említést érdemel az utolsó versenyszámában emberfelettit küzdő, és a célba szinte beeső öttusázó Kovács Sarolta teljesítménye, vagy a magyar karatesport számára ugyancsak sporttörténelmi érmet szerző Hárspataki Gábor helytállása. No és persze muszáj megemlíteni pólósainkat is, akik egy csalódást jelentő elődöntő után képesek voltak talpra állni, és a lányok az oroszokat, a fiúk pedig Spanyolországot legyőzve szereztek nagyon is szépen csillogó bronzérmet.

De hogy ne csak az érmeseket emeljük ki, hiszen attól, hogy nem tudtak dobogóra állni, számunkra ugyanolyan olimpiai hősnek számít az ugyancsak 10 kilométeres úszásban negyedik Olasz Anna, a döntője után sírva nyilatkozó Kapás Boglárka, a női hegyikerékpár sártengerében hatalmasat hajrázó Vas Kata Blanka. De említhetjük a példaértékű pályafutása végén olimpiai döntőt úszó Cseh Lászlót, vagy a korábban háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát, akinek talán a legrosszabbul jött az olimpia egyéves halasztása, de azért, hogy egy versenyszámban „csak” az 5. lett a világon, attól ő még ugyanúgy háromszoros olimpiai bajnok marad a mi számunkra. És ott vannak a kézilabdás lányok, akik három vereséggel kezdtek ugyan, de amikor már mindenki temette őket, annyira összeszedték maguk, hogy kis híján az elődöntőbe jutottak. A felsorolást bizonyára hosszasan lehetne még folytatni, mert minden küzdőtérre lépő sportoló igyekezett legjobb tudásának megfelelően szerepelni, és most ez erre volt elég.

Nem lehet elmenni szó nélkül az eseményekről percre pontosan, hitelesen, a közvetítések során nemzeti identitástudatunkat felvállaló média szerepe mellett sem, mert a legtöbbek számára a Magyar Televízión, a Kossuth Rádión, és a Nemzeti Sport online felületén keresztül kapott sportélmények egy életre megmaradnak az emlékezetünkben.

Egy mondatot még mindenképpen kell szólni a magyar kormány sportra szánt fejlesztéseiről, hiszen nemcsak az ellenzék által agyonbírált stadionépítések, de a szinte minden sportágba történő beruházások is megmutatták, hogy befektetés nélkül nem lehet kiemelkedő sporteredményeket várni, Magyarország pedig ismét bizonyította, hogy Európa közepén továbbra is megmaradt igazi sportnemzetnek.

Bízzunk benne, hogy a következő, párizsi játékokon már ismét lesznek nézők, nem kell majd hajnalba kelni az érmek kiszurkolásához, és hogy legalább ilyen színvonalú, vagy még ennél is jobb ötkarikás játékokat láthatunk majd. És egy jó hír a végére: Párizsra már csak három évet kell várnunk!

Jakab Lajos