Fekete Özvegy

Sorozatajánló

2021. augusztus 14., 11:55 , 1070. szám

Körülbelül tíz évig arra vártak a Marvel-rajongók, hogy kiderüljön, mit csinált Natasha Romanoff és Clint Barton Budapesten. Azonban máris elkeserítek mindenkit: a film csupán egy rövid része játszódik anyaországunk fővárosában, illetve egy még rövidebb visszaemlékezésből derül ki, mit tett Fekete Özvegy és Sólyomszem, amiről nem szívesen beszéltek a későbbiekben sem. A film cselekményét meghatározza a pesti balhé, tehát közvetve ugyan, de végig velünk lesz annak következménye.

Az akciódús, ám kicsit lagymatag első jelenetek után a kissé hatásvadász, de jól működő bevezetés közben úgy gondoltam, hogy talán valami egészen komoly dolog is kisülhet a filmből. Végül rá kellett jönnöm, hogy egy már-már standard iparosmunkának nevezhető Marvel-mozinál többet ezúttal sem kaptunk.

A történet még érdekes is lett volna, ha jobban kibontják, vagy több hangsúlyt helyeznek a háttérben mozgó árnyékhatalomszálra. Ehelyett sokszor fékezett be a film, és az üresjáratokban talán már-már túlérzelgős családi visszaemlékezéseket láthattunk.

De miről szól a film? A gyors múltbéli kitekintés után már 2016-ban vagyunk, amikor is a Bosszúállók csapata feloszlott, és Natasha (Scarlett Johansson) megpróbálja a maga útját járni. Eközben Yelena (Florence Pugh), a háttérben munkálkodó szervezet egyik legjobb gyilkológépe egy szer hatására észhez tér, és megszűnik fölötte az elméjét megmételyező szovjet ármány. Nat pedig egy kellemetlenül sikerült ütközet után Taskmasterrel máris Budapest felé tart, hogy elbeszélgessen Yelenával. A cselekmény itt kezdődik el, a háló tovább szövődik, aztán akció akciót követve – igazi vagabundként – főszereplőink bejárják a fél világot. Kalandjuk során kapunk néhány érdekesebb, de cseppet sem meglepő csavart. A spoilermentesség jegyében ennél tovább nem is merészkedek.

Az elszalasztott lehetőség egy kicsit fájt: a Marvel lehetett volna bevállalósabb, ha már 16-os korhatár-besorolással jelent meg a film. Rengetegszer éreztem azt, hogy megúszásra játszanak, kivéve a színészek terén. Johansson hozza az elvárt szintet. David Harbour karaktere, a Vörös Őr vagy Alexei többet is elbírt volna a vásznon, kissé alulhasználtnak találtam. Megint csak nem az ő játékával volt problémám, hanem ahogy a Hellboy vörös ördögénél is, a karakter volt botrányosan alulírva. Továbbá ő volt a comic relief, ami esetenként működött, de legtöbbször nem.

Azonban itt volt nekünk Yelena szerepében Florence Pugh, aki alig néhány év alatt elérte, hogy egy hollywoodi mega blockbusterben kapjon majdnem főszerepet. Pugh felülmúl mindenkit, egyszerűen fantasztikus őt nézni.

Rachel Weisz már a jelenlétével is emelte a nívót, de sajnos, nem nagyon tudott mit kezdeni a karakterével, Melinával. Ez nyilvánvalóan nem az ő hibája, igazából az összes jellemfejlődés borzasztó légből kapottnak hat, színészként ebben lavírozni, gondolom, nem könnyű feladat. Ő megtette mindazt, amit a szerep megkívánt, de az alapból nem volt sok, így hát ő maga is roppant felejthetővé vált.

Ismét kaptunk egy sótlan főgonoszt Dreykov (Ray Winstone) személyében, aki a bevált recept szerint azért gonosz, mert gonosz, és több hatalmat szeretne, miközben a háttérből irányít. Róla nem is tudok több szót ejteni, egyszerűen nem ütötte meg az egyébként is elég alacsony Marvel-gonosz mércéjét.

Technikai oldalról sincs túl sok minden, amit ki lehetne emelni. A látványt már megszokhattuk, hogy mindig patent, és a CGI is rendben van, de ezenkívül nem találkozhattunk kirívó művészi vagy kreatív megoldásokkal. A harcjelenetek, az akciók és autós üldözések jól néznek ki, pörgősek és kellemesek a szemnek. Zene terén is a szokásos hősdallamok csendülnek fel Lorne Balfe kisiparos tolmácsolásában. A jelenetekhez illeszkednek, de teljesen felejthetősek...

Összességében a Fekete Özvegy nem váltja meg a szuperhősmozik műfaját. A kötelezőt hozza, de egy fikarcnyit sem tesz hozzá az ismert recepthez. A színészek teljesen rendben vannak, és a cselekmény az üresjáratokat leszámítva nézeti magát. A történet tartalmasabb is lehetett volna, és akkor biztosan feljebb is pontoztam volna, de így tényleg alig emelkedik ki a középkategóriából.

Azt sem állíthatom, hogy remekül megágyazott a negyedik fázis további filmjeinek. Nem csináltak mást, mint elvarrták Natasha szálát, behoztak egy újabbat, amiből aztán bármi lehet.

A Marvel eddig nem legakciódúsabb filmje az IMDb-n csupán 6,9-es értékelést kapott, ami sok mindent elmond a filmről, de egyszer meg lehet nézni. Talán kétszer is. Bár nem valószínű, hogy a jövőben megjelenő többi Marvel-filmhez bármi köze is lenne, de feltehetőleg úgyis megnézi mindenki, aki eddig is soron követte egyik kedvenc szuperhőscsapatunk kalandjait. Jó szórakozást kívánok mindenkinek!                  

FS