Perecfesztivál Asztélyban

Hagyományőrzés és szórakoztató programok

2021. augusztus 24., 10:29 , 1072. szám

Nyolcadik alkalommal tartottak perecfesztivált Asztélyban. Tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt, idén pedig a közigazgatási reform következtében már nem a helyi községi tanács, hanem a Nagybégányi kistérséghez tartozó hét település közös rendezvényeként szervezték meg. Külön sátorban mutatkozott be az érdeklődőknek Nagybégány, Kisbégány, Gut, Beregdéda, Macsola, Hunyadi és a házigazda Asztély, mindannyian beneveztek a bográcsgulyás- és babgulyásfőző versenyre, illetve a perecsütő versenyre is. A színpadon bemutatkoztak a települések hagyományőrző együttesei is. Sikeres rendezvényt bonyolítottak le, amely szabadtéri istentisztelettel kezdődött, és sokakat vonzó koncertekkel zárult.

A XX. század első felében Asztély híres volt a perecéről, a helyi asszonyok sütötték és árulták a piacokon, vásárokon. Az idősebbek máig emlékeznek még arra, hogy szüleik, nagyszüleik a következő rigmussal kínálták portékájukat: „Friss a perec, kéthetes a perec!” Mivel tésztája édes, ezért közkedvelt volt a gyerekek körében is. Amikor Horthy Miklós keresztülhaladt a községen, az asztélyiak a tiszteletére pereckaput állítottak a falu két végén. A lóháton érkezők a kapu alatt áthaladva szaggatták le a perecet, míg a gyalog érkezőket az asszonyok kosaraikból kínálták. A pereckapu azt követően még évekig állt a falu két végén.

Ugyanakkor egy évtizeddel ezelőtt már senki nem sütött perecet Asztélyban, lassan feledésbe merültek a jól bevált receptek. Az első perecfesztivál szervezői az 1921-ben született Orosz Iréntől tanulták meg újra a hagyományos asztélyi perec receptjét, aki azt még az édesanyjától leste el. A régi, asztélyi recept alapján készült, édes és sós perecet most a helyi futballpályán formázták az asszonyok, majd az ott felépített búbos kemencében frissen meg is sütötték. Megtudtuk, hogy a perec tésztája sok tojást tartalmazó kelt tészta, de van benne cukor, vaj és tej is. A megkelt tésztát maréknyi darabokra szaggatják, kisodorják, és két szálat egybefonva perecet formáznak belőle. Nagy edényekben főzik, konyhakendőre kiszedik, aztán tepsibe rakva jól kifűtött meleg kemencében pirosra sütik. Az Asztélyi Perecfesztivállal az a céljuk a helybéli asszonyoknak, hogy az egykor perecéről híres faluban a régi hagyományt felelevenítsék és továbbadják a felnövekvő nemzedékeknek. Ez mára  sikerült is.

Az idei, VIII. Asztélyi Perecfesztivál a helyi futballpályán a szervezők számára már reggel nyolckor elkezdődött a perectészta előkészítésével, a kemence befűtésével. Majd a rendezvény hivatalos része szabadtéri istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Iván Gusztáv helyi református lelkész hirdette Isten igéjét.

Az ünnepélyes megnyitón Nagy Anna, a Nagybégányi kistérség polgármester asszonya köszöntőbeszédében elmondta: „A mai, VIII. Asztélyi Hagyományőrző Perecfesztivál különbözik az előzőektől, mivel idén már az újonnan megalakult Nagybégányi kistérség közös rendezvényeként szerveztük meg. Terveink között szerepel, hogy a jövőben a kistérség minden falujában szervezünk majd hasonló fesztivált. Köszönteni szeretném a Nagybégányi Kistérségi Tanács képviselőit, Kisbégány, Gut, Asztély, Beregdéda, Macsola és Hunyadi települések elöljáróit és minden jelenlévőt. Fontosnak tartjuk ezt a rendezvényt, hisz kultúránkat, hagyományainkat ápolva az embereknek kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget biztosíthatunk.”

A polgármester asszony mellett köszöntötte még a fesztivál résztvevőit Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, Vitalij Matyij, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal első elnökhelyettese, Vincze István, a szomszédos Beregszászi kistérség alpolgármestere és Csizmár Sarolta, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács alelnöke.

A rendezvény nagyszínpadán felléptek a helyi óvodások, iskolások és hagyományőrzők, illetve a Hunyadi Kultúrház tánccsoportjának tagjai, akik ukrán népi táncokat mutattak be. Nagy tapsot kapott a beregszászi Atasz tánccsoport, a magyar népdalt éneklő guti Deák Orsolya, a Kisbégányi Kultúrház tánccsoportja, valamint a beregdédai Harangvirág énekkar és tánc­csoport.

Sportbemutatók várták a műfüves pályán a sportok iránt érdeklődőket, a beregdédai és mezőgecsei cserkészekkel ki lehetett próbálni az íjászkodást, emellett kézműves-foglalkozások, lézerharc és körhinta meg légvár várta a gyerekeket. A délután folyamán nyolc csapat részvételével felnőtt és öregfiúk korcsoportban lebonyolítottak egy kispályás focitornát a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatásával. A felnőtt korcsoportban Nagybégány csapata győzött, a döntőben felülkerekedve a gutiakon. Az öregfiúk között Beregdéda diadalmaskodott. A győzteseknek járó kupákat, okleveleket és pezsgőt Sin Józseftől és Szimcsera János alpolgármestertől vehették át.

Szakavatott, pártatlan zsűri igyekezett eldönteni, hogy melyik településen sütik a legfinomabb perecet, és melyik csapat főzte a legízletesebb bográcsgulyást.

Este megérkeztek a magyarországi sztárvendégek is, fergeteges koncertet adott a Dupla KáVé és Köteles Cindy. A tombola fődíja egy márkás porszívó és értékes konyhai eszközök voltak. Végül a fesztivál hajnalig tartó táncmulatsággal zárult, amelyhez a zenét a Szatmáriék zenekar szolgáltatta.

Badó Zsolt