Vasárnapi üzenet: 2021. szeptember 5.

Krisztus iskolája – Az egyházi év kezdete

2021. szeptember 5., 10:00 , 1073. szám

Szeptember 1-jét leggyakrabban a tanévkezdéssel szoktuk összekötni, és ez teljességgel érthető. Azonban a bizánci hagyományt követő egyházak – amelyekhez a görögkatolikus egyházak is tartoznak, ezen belül a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye is – ezen a napon kezdik az új egyházi évet. Azt mondhatnánk, hogy szeptember 1-jén indulunk Jézus Krisztus, a Mester iskolájába, évről évre előre haladva, lelkileg növekedve, hogy megtanuljuk, mit is jelent kereszténynek lenni, hogyan kell keresztényként élni, hogyan válhatunk a világ világosságává és a föld sójává.

Az ünnep evangéliumi szakasza Szent Lukács evangéliumából van (Lk. 4, 16–22), amelyben arról olvasunk, hogy Jézus egy szombati napon szokás szerint felolvasott a názáreti zsinagógában. Éppen Izajás próféta Krisztusról szóló jövendölését olvasta (Iz. 61, 1–2; 29, 18; 58, 6), s ezért az olvasás befejeztével kinyilatkoztatta magát a népnek e szavakkal: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára” (Lk. 4, 21). Maga a jövendölés arról szólt, hogy az Úr Lelke az Ő Fölkentjén, vagyis Jézus Krisztuson van, aki azért küldetett a földre, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, látást a vakoknak, s hogy szabadon bocsássa a megtörteket.

Isten ezen üzenete ma is aktuális számunkra, hiszen ahhoz, hogy igaz keresztényekként éljünk ebben a modern és némileg zavarodott világban, szükséges, hogy felismerjük és valóban mélységesen megismerjük Krisztust, aki kinyilatkoztatja magát nekünk. Ő mindenkihez személyesen szól, és azt mondja, hogy Ő az, akiben megváltást nyerünk. Jézus az örömhírt, az evangéliumot hirdeti nekünk, ezért minden görögkatolikus templom ikonosztázionján látjuk Krisztust, aki kezében nyitott evangéliumos könyvet tart. Ő hozzánk szól. Isten meg akar szabadítani minket bűneink fogságából. Jézus azt akarja, hogy lássunk, és ne legyünk vakok, lássuk meg azokat a csapdákat, amelyeket a gonosz készít, hogy kárhozatba vigyen. Abban a világban, amely a téves szabadságot hirdeti – vagyis hogy szabad akár az Isten által alkotott természet törvényeit áthágva Istent játszani –, Jézus az igaz szabadságot hirdeti nekünk, amely Isten megismerésében, az evangélium elfogadásában s megélésében nyilvánul meg.

Elindulva az új egyházi évben tiszta szívvel kérjük önmagunk és mindenki számára Isten áldását az ünnep tropájának szavaival: „Minden teremtménynek Alkotója, aki az időt és korszakokat hatalmaddal szabtad meg, áldd meg, Urunk, jóságod esztendejének koszorúját, és az Istenszülő közbenjárására őrizd meg békességben vezetőinket és a te népedet, és üdvözíts minket!” Éljük meg a mindennapokat keresztény szellemiséggel az üdvösség fényében s reményében az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségére! Ámen! 

Dr. Szolánszky Ágoston
görögkatolikus pap, teológiatanár