Beregszászban ülésezett a KMKSZ Választmánya

Szeptemberben felgyorsulnak az események

2021. szeptember 6., 09:20 , 1074. szám

 „A KMKSZ az üldöztetések ellenére él és működik, megpróbálja teljesíteni hivatását, ami nem más, mint a kárpátaljai magyarság érdekeinek a védelme…” – hangsúlyozta Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szeptember 4-én, Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában megtartott választmányi ülésén. A fórum munkájában még mindig csak online kapcsolaton keresztül vehetett részt a KMKSZ külföldre kényszerített elnöke, valamint online csatlakozott Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő is.

A KMKSZ Választmánya egyperces néma főhajtással emlékezett meg a nemrég elhunyt tagtársról, Lator Istvánról.

Brenzovics László elnöki beszámolójában kiemelte, hogy a nyár végének legfontosabb eseménye Ukrajna megalakulásának harmincadik évfordulója és annak kijevi megünneplése volt. Az elnök szerint a KMKSZ veteránjai közül sokan emlékeznek még arra, hogy 1991-ben Kárpátalján csak egyetlen szervezet ítélte el a puccsot, az pedig a KMKSZ volt. A többiek vagy hallgattak, vagy vezetői Magyarországról nézték, hogyan fognak alakulni az események. Az 1990-ben megválasztott ukrán parlamentben csak hat képviselő lépett fel a puccs ellen, majd miután megbukott a visszarendeződési kísérlet, másnap megszavazták Ukrajna függetlenségét, ami ellen csak két képviselő szavazott. Tehát abban az időben a 450 ukrán parlamenti képviselő közül mindössze nyolcnak volt következetes álláspontja ebben a kérdésben – emelte ki a KMKSZ elnöke, felidézve, hogy a decemberi népszavazások során Ukrajna függetlensége mellett Kárpátalja önkormányzati státuszáról és a Beregszászi Autonóm Körzet létrehozásáról is szavaztunk, a KMKSZ pedig mindhárom kérdésben „igen” szavazatra biztatta a kárpátaljai magyarságot. Akkor az ukrán politikusok azt ígérték, hogy Ukrajna gazdag ország lesz, de legalábbis gazdagabb, mint Oroszország. Továbbá, hogy az itt élő nemzetiségek számára a legszélesebb jogokat fogják majd biztosítani. „Eltelt harminc év, és láthatjuk, hogy ezek az ígéretek nem teljesedtek be. Ukrajna Európa legszegényebb országa, és az elért kisebbségi jogokat is visszavonta” – hangsúlyozta Brenzovics László.

A KMKSZ elnöke beszélt az afganisztáni kivonulás várható hatásáról, illetve arról, hogy Biden és Zelenszkij washingtoni találkozójára „a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF) a segítségével sikerült elhelyeznünk egy nyílt levelet a Washington Timesban, amellyel megpróbáltuk felhívni a figyelmet, hogy a két elnök tárgyalásai során ejtsék szóba az ukrajnai nemzetiségek helyzetét is, különös tekintettel a kárpátaljai magyarságra” – fogalmazott Brenzovics, aki szerint szeptemberben az ukrán–magyar relációban fel fognak gyorsulni az események, hiszen e hónapban tervezik a gazdasági és kisebbségi vegyes bizottságok ülését, illetve az oktatási munkacsoport ülését is. A KMKSZ támogatja az ukrán–magyar alapszerződés értelmében működő vegyes bizottságok tárgyalásainak újraindulását, amelyek már tíz éve nem üléseztek. Ugyanakkor leszögezte: „Nem kívánjuk feladni jogainkat, továbbra is kitartunk amellett, hogy a kárpátaljai magyarságnak joga van az anyanyelvi oktatáshoz és nyelvének szabad használatához az élet minden területén.”

Brenzovics László köszönetet mondott a magyar államnak a határon zajló oltakozás lehetőségéért, valamint azoknak a KMKSZ-tagoknak, akik tolmácsként működtek közre.

Barta József ügyvezető alelnök a Szövetség önkormányzatokban zajló munkájáról számolt be. Elmondta például, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács legutóbbi ülésén a létrejött új koalíció titkos szavazással leváltotta a tanács elnökhelyetteseit, majd megválasztotta az egyik új helyettest, a másik helyettes széke pedig üres. Már a KMKSZ-t is a soraiban tudó megyei tanácsi koalíció elfogadta a megye költségvetésének módosítását, melynek során a 34 milliós újraosztható keretből a KMKSZ-frakció javaslatára 8 milliót irányoztak elő helyi utak javítására. Ez négy projekt: egy-egy az Ungvári, Munkácsi, illetve kettő az új Beregszászi járásban. Ezenkívül kérésükre 300 ezer hrivnyát megszavazott a tanács a leendő Nagypalád–Nagyhódos határátkelőhely infrastruktúrájának továbbépítésére. Koalíciós partnereiknek köszönhetően a megyei tanács megszavazott két beadványt, ezek egyikében arra kérik Ukrajna elnökét, szorgalmazza, hogy objektív kivizsgálás után zárják le azokat a bűnvádi eljárásokat, amelyek a KMKSZ elnöke és alapítványai ellen folynak.

Az alelnök beszélt arról is, hogy a Beregszászi Járási Tanácsban, ahol a KMKSZ-é a legnagyobb frakció és egyben ő adja a tanács elnökét, kétharmados többséggel bizalmatlansági indítványt szavaztak meg a járás közigazgatási hivatalának vezetője ellen. Zelenszkij elnök az alkotmány szerint köteles őt leváltani és helyette új vezetőt kinevezni. A beadványt a kormány jóváhagyta. A KMKSZ szeretné, ha bevonnák abba a folyamatba, amelyben eldől majd, hogy Ukrajna elnöke kit fog kinevezni a leváltott járási vezető helyett – közölte Barta József, a KMKSZ megyei frakciójának vezetője.

Bocskor Andrea képviselő asszony elmondta, hogy az Európai Parlamentben forró őszre készülnek. Bár az afganisztáni események, a német választás és az EU költségvetése körüli viták elvonják a figyelmet Ukrajnáról, de szerinte lesznek olyan fórumok, ahol lehetősége lesz napirenden tartani a kárpátaljai magyarság problémáját és más, mindennapjaink szempontjából lényeges kérdéseket. Fontos eredményként emelte ki, hogy a legnagyobb kereszténydemokrata pártokat tömörítő IDC CDI kongresszusán a KMKSZ javaslatára elfogadtak egy, a kárpátaljai magyarok mellett kiálló nyilatkozatot, illetve a szervezet vezetőjét és titkárát megbízták azzal, hogy „mediáljanak” az ukrajnai kisebbségek jogkorlátozásának ügyében.

Megemlítette, hogy a júniusi környezetvédelmi Tisza-konferenciájuk nyomán számos szelektív hulladékgyűjtést elősegítő program indult be.

Gulácsy Géza általános alelnök beszámolt a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tevékenységéről. Elmondta, hogy a támogatási programok menetrendszerűen zajlanak. Eddig, ebben az évben 30 ezer pályázatot fogadtak be, amiből nyolcezer esetében csak a pénz megérkezését várják és abban a pillanatban megkezdődik a kifizetés. Jelenleg folyamatban van az oktatási-nevelési támogatást igénylők és az egészségügyi dolgozók pályázatainak a befogadása.

Berki Marianna, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány vezetőjétől megtudtuk, jelenleg a vállalkozásfejlesztési pályázatok kapcsán benyújtott fellebbezések feldolgozásával foglalkoznak. Az igazgató asszony még nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy mikor lesz döntés a mezőgazdasági pályázatokról. Pilótaprojektként néhány kistérség kataszteri térképének elkészítésével is foglalkozik a központ, ami fontos feladat. Kérdésre válaszolva elmondta még, hogy a földprivatizációra pályázók közül kb. kétezer pályázat esetében nem tudják elkészíteni a föld privatizációját igazoló állami okiratokat, ez esetben újabb dokumentumokat kell bekérniük. Azért, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe, átalakítják ennek a pályázatnak a konstrukcióját.

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára arról tájékoztatta a Választmányt, hogy az elmúlt hónapokban a határon sok esetben nyolc-tizenkét órás várakozásra is kényszerülnek az autóval Magyarországra tartók, illetve a határt gyalog átlépni igyekvőknek is időnként 4-6 órát kellett várniuk a határátkelőhelyeken. A vízummentesség óta megtízszereződött utasforgalmat kell kiszolgáljanak a határátkelőhelyek. A helyzetet újabb határátkelőhelyek megnyitásával lehetne orvosolni Darcsi Karolina szerint. Javaslatára a Választmány megbízta a KMKSZ Elnökségét azzal, hogy az ügy előremozdítása érdekében forduljon az illetékesekhez levélben vagy nyilatkozatban.

A magyar kormány három határátkelőhelyen zajló oltási kampánya sikeresen zajlott, hisz közel 21 ezer kárpátaljai lakost oltottak be a Magyar Honvédség oltóbuszaiban július és augusztus hónapok folyamán. Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul elmondta, hogy a védettségi igazolványokat a konzulátusokon az oltópontokon kiadott oltási igazolás és az igazoláson szereplő útlevél felmutatása ellenében adják csak át a náluk jelentkezőknek. Érdeklődni a két konzulátus által erre a célra biztosított két e-mail-címen és telefonszámon is lehet. Az igazolványok átadása mind a két kárpátaljai külképviseleten prioritást élvez minden más ügyintézéssel szemben – jelentette ki a beregszászi magyar főkonzul.

Bacskai József ungvári magyar főkonzul kollégáját kiegészítve elmondta még, hogy összesen 20 690 kárpátaljai lakost oltottak be a három oltóponton. Sokan közülünk nem is kértek oltási igazolványt. Kárpátaljára eddig 5 790 oltási igazolvány érkezett meg, amelyből eddig mindössze 1 742-t adtak ki Ungváron, 127-et pedig Beregszászban.

A KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezete 32. közgyűlésének, valamint a KMKSZ Fegyelmi Bizottsága elnökének javaslata alapján a Választmány egyhangú szavazással kizárta Csűri Sándor KMKSZ-tagot a szervezetből, annak okán, hogy az említett személy a szervezet listáján jutott be a Tiszaújlaki Kistérségi Tanácsba, de ott a KMKSZ-frakciót elhagyva egy másik frakcióban fejti ki tevékenységét.

Orosz Ildikó megyei képviselő, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke az ukrán–magyar oktatási munkacsoporttal kapcsolatban, valamint az ukrán nyelvvizsgaközpontok ügyéről tájékoztatta a Választmányt.

Mester András, a KMKSZ gazdasági és önkormányzati titkára a Választmány engedélyét kérte ahhoz, hogy egy európai uniós pályázat keretében élő tájházak létrehozása céljából épületeket vásároljanak Nagymuzsalyban és Salánkon. A Választmány egyhangúlag támogatta a javaslatot.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára a Szövetség idei évben tervezett rendezvényeire hívta fel a fórum résztvevőinek figyelmét. Szeptember 19-én szervezik meg Beregszászban, a Barátság Stadionban a Kárpátaljai Zenésztalálkozót, ahol az esemény zárásaként, este nyolckor koncertet ad az Edda. Szeptember 21-én Csetfalván leleplezik gróf Széchenyi István szobrát. Szeptember 25-én megrendezik a II. Mezőgecsei Vásárt. Október 6-án a nagyszőlősi magyar iskola kertjében, báró Perényi Zsigmond szobránál emlékeznek majd, október 23-án pedig színházi előadássál tiszteleg a Szövetség az 1956-os magyar forradalom mártírjainak és hőseinek emléke előtt.

Az említett rendezvényekről, illetve a későbbiekről lapunkon keresztül is tájékoztatja majd a KMKSZ a kárpátaljai magyarságot.

Brenzovics László zárszavában köszönetet mondott mind­azoknak, „...akik ebben a nehéz időszakban továbbra is képviselik a kárpátaljai magyarság ügyeit”. Bejelentette továbbá, hogy tárgyalásokat folytatnak egy Beregszász központú sportegyesület létrehozásáról, öt szakosztállyal.

Badó Zsolt