A Magyar Állami Népi Együttes előadása a megyeszékhelyen

Felavatták az ungvári nagyszínház magyar kormány által felújított színpadát

2021. szeptember 8., 17:50 , 1074. szám

Ünnepélyes keretek között adták át Ungváron a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színház színpadát szeptember 5-én, mely jelentős magyar támogatással újult meg. Az eseményen Orbán Balázs miniszterhelyettes elmondta: „Ez a projekt jól szimbolizálja azt a tényt, hogy a Kárpát-medencében élő nemzeteknek a múltja, jelene és jövője is közös.”

A nagyszabású átadó keretében Orbán Balázs miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár köszöntőjében megjegyezte: „Itt, Ungváron egyszerre ünnepeljük a megújulást és a hagyományok megőrzését. Ezen a modern színpadon egyszerre találkozhat a modern technika és az évszázadok alatt felhalmozott nemzeti örökség. A Magyar Állami Népi Együttes előadása olyan, mintha élő lenyomata lenne kicsiben annak a gazdag univerzumnak, amely az elmúlt ezer évben jött létre a Kárpát-medencében.” Hozzáfűzte, van azonban a nemzeti kultúrának egy nagyon fontos jellegzetessége: művelni kell, mert ha nem tesszük, akár el is veszíthetjük. A miniszterhelyettes kijelentette, hogy Magyarország Kormánya nemcsak a szellemi és a kulturális szálak megerősítésén dolgozik, hanem az élet más területein is a kapcsolatok megerősítésére törekszik Ukrajnával. Az itt élőknek közös a múltjuk, közös a jelenük, és közös lesz a jövőjük is – fejtette ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a világ már nem lesz olyan, mint a járvány előtt volt. A Közép-Európát körülvevő közeg nem néz ki túl jól, új hidegháború fenyeget, járványok és vándorlások korában élünk. „Ilyen helyzetben Közép-Európa népeinek együtt kell működniük” – hangsúlyozta Orbán Balázs, majd elmondta, hogy a magyarok pontosan tudják, milyen az, amikor külső behatásokra sérülnek az államhatárok. „Megértjük, hogy mennyire fájó Ukrajnának, ami most történik. S ahogy minden állam jogosan érzékeny saját területi egységére, úgy minden nemzet joggal érzékeny saját egységére, még ha az országhatárokon kell is, hogy átíveljen. S arra is érzékeny, hogyha valahol korlátozzák a nemzeti közösséget abban, hogy szabadon használhassa anyanyelvét. Reméljük, hogy minden ilyen problémával kapcsolatos nyitott kérdést sikerül megoldani” – jegyezte meg Orbán Balázs.

Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a színházi évad megnyitása alkalmából köszöntve az egybegyűlteket elmondta: „Ennek a színháznak az elmúlt harminc évben nem volt ilyen jelentős átalakulása, amely most a magyar kormány támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. A színház egy nagy család, ebben a családban élnek művészlelkek, rendezők, színészek. S tudjuk, hogy mennyit adnak oda az életükből azért, hogy ilyen csodálatos előadásokat láthassunk a színpadon. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik segédkeztek, hogy létrejöhessen ez a nagy volumenű projekt, különösen a magyar félnek, Grezsa István úrnak. Folytatva Orbán Balázs miniszterhelyettes gondolatát elmondta: „Bár a népvándorlás és a migráció korában élünk, szeretném, ha ez a migráció csupán kulturális lenne.”

A köszöntő gondolatokat követően a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl c. műsorában megidéződött Kárpátalja sokszínű nemzeti öröksége. A népzene, a néptánc és a népdalok nyelvén szőtt kulturális fonál a kárpátaljai népi kultúra legszebb kincseit tárta a közönség elé, benne a sokszínű nemzetiségi hagyományok harmonikus együttélésével, egymásba fonódásával. Az előadást nézve egy igazi utazáson vehet részt a néző a kultúrák, a nemzetiségek között, s mindez egyszerre különböző és mégis egységes.

A program a Kárpátaljai KultúrKaraván szervezésében valósult meg a Miniszterelnökség és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával.

VE