Szivárványos zászlók, avagy a tolerancia diktatúrája

A nyugati világban diadalmasan masírozik (még) az LMBTQ-lobbi mindent lehengerlő hada, mely fölött szivárványos zászlók lobognak a szélben, jelképezve a sokszínű (természetellenes) nemi irányultságokat és egy ugyancsak természetellenes nemi identitást. S hogy a szivárvány mint szimbólum már foglalt, hiszen Istennek az özönvíz utáni emberiséggel való megbékélését jelképezi, ez az aprócska tény nem zavarja a harcos LMBTQ-aktivistákat, akik vad ötletekkel igyekeznek alapjaiból kiforgatni a társadalmat, s miközben mindenkitől toleranciát követelnek maguknak, teljesen intoleránsak azokkal szemben, akik ellenvéleményt merészelnek megfogalmazni irányukban.

Az LMBTQ-mozgalom ideológiájának a megértéséhez röviden meg kell ismerkednünk a genderelmélettel. De mi is a gender? Nem más, mint a társadalmi nem, melynek fogalmát Robert Stoller amerikai pszichiáter, pszichoanalitikus alkotta meg 1968-ban, s azt jelenti, milyen társadalmi szerepeket, milyen viselkedésmódokat vár el a társadalom a férfiaktól és a nőktől. A genderelmélet pedig a biológiai nemhez társított hagyományos elvárásokat igyekszik háttérbe szorítani, képviselői szerint azért, hogy így szabadabban bontakozzon ki az emberek egyénisége.

Az elmúlt évtizedekben aztán a baloldalon uralkodóvá vált az az elképzelés, mely szerint a nemi szerepek csak társadalmi konstrukciók, és semmi közük sincs az emberek biológiai neméhez, ami természetesen túlzás. Igaz viszont, hogy a férfiak és a nők társadalmi szerepe és a velük szemben megfogalmazott elvárások kisebb-nagyobb mértékben csakugyan eltértek egymástól a különböző történelmi korokban, sőt eltértek, illetve eltérnek egyazon korszak különböző társadalmaiban is. Az 1990-es években azonban Judith Butler amerikai filozófus belevitt egy nagy csavart a genderelméletbe, kifejtve, miszerint a gender mellett a biológiai nem is társadalmi konstrukció, az LMBTQ-mozgalom pedig e hipotézis alapján hangoztatja azt, hogy nem csupán a társadalom által elvárt nemi szerepeket lehet megváltoztatni, hanem az embereknek jogukban áll megváltoztatniuk a biológiai nemüket is. Emellett tagadják, hogy csak férfi és női nem létezik, szerintük a nemi identitás egy széles spektrum, így lehetnek, akik sem férfiaknak, sem nőknek vagy éppen férfiaknak is, meg nőknek is, esetleg mikor férfiaknak, mikor nőknek érzik magukat – és a sort hosszan folytatják.S hogy mindez agyrém? Persze, hogy az! De visszatérve a nemváltás jogának a forszírozásához… Az emberek kb. 0,3-0,6 százaléka annak dacára, hogy egyértelműen biológiai férfi vagy nő, mégis a másik nemhez tartozónak érzi magát. Ez a transzneműség, mely állapotot a Betegségek Nemzetközi Osztályozása 2018-ig a mentális és viselkedészavarok közé sorolta, az újabban elfogadott álláspont szerint viszont a magzati korban fellépő hormonális hatások okozzák, bár olyan vélemény is van, mely szerint ezt az álláspontváltozást az LMBTQ-lobbi kényszerítette ki. A transzneműség gyermekkorban is felléphet, ám megfelelő kezeléssel az esetek nagy többségében az illető nemi önazonosságtudata összhangba hozható a biológiai nemével. Sok pszichológus azonban ma már azt az elvet képviseli, hogy a transznemű emberek saját maguk által vallott nemi identitásához kell igazítani a biológiai nemüket öltözködésük megváltoztatásával, hormonkezeléssel és akár nemváltó műtéttel. Az LMBTQ-mozgalom pedig harcosan kiáll a nemváltoztatás „jogáért”, aktivistáik az óvodákban, az iskolákban ezt is népszerűsítik a homoszexualitás mellett, s összezavarják a gyerekeket. Nem csoda, hogy gyakoribbakká váltak a nemátalakító hormonkezelések és műtétek, akárcsak a homoszexuális házasságok…

Emellett a sport világába is betört a transzneműség, férfisportolók döbbennek rá, hogy ők valójában nők, nemzeti és nemzetközi sportszövetségek, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig megengedik, hogy női mezőnyökben induljanak a transznemű „sportolónők”, noha az utóbbiak a hormonkezelésük ellenére mégiscsak férficsontozattal és -izomzattal rendelkeznek, így tisztességtelen előnyre tesznek szert a valódi sportolónőkkel szemben. Az utóbbiak természetesen tiltakoznak ezen agyrém ellen, mint például a már visszavonult cseh teniszezőnő, Martina Navratilova vagy a volt brit hosszútávú futónő, Paula Radcliff. Meg is kapták érte a megbélyegző transzfób minősítést… A nemrég véget ért tokiói olimpián pedig Anna Van Bellinghen belga súlyemelőnő a Csendes-óceáni Játékokon korábban két aranyérmet nyert transznemű Laurel Hubbard új-zélandi „súlyemelőnő” részvétele kapcsán jegyezte meg epésen: „Megértem, hogy a sporthatóságok számára nem olyan egyszerű a józan észt követni, de a sportolók számára az egész egy rossz viccnek tűnik.” Más kérdés, hogy – van igazság is a Földön! – Hubbard végül csúnyán leégett, és érvénytelen kísérletek után búcsúzott az olimpiától. A nemzeti és nemzetközi sportszövetségek, valamint a NOB elgondolkodhatnának azon, milyen érdekes, hogy csak férfisportolók kezdik úgy érezni, hogy ők valójában nők, ezért női mezőnyökben akarnak indulni, de nincsenek sportolónők, akik hirtelen ráébrednének férfi mivoltukra, és férfisportolók között kívánnának versenyezni.

Ám nem csak sportszervezetek vágják magukat hasra az LMBTQ-lobbi előtt. Miután a Finn Evangélikus-Lutheránus Egyház támogatásával biztosította a 2019-es helsinki Pride-ot, vagyis LMBTQ-felvonulást, Paivi Rasanen finn kereszténydemokrata politikus, volt belügyminiszter egy Tweet-bejegyzésében bírálattal illette egyházát, amiért kritikátlanul támogatja az LMBTQ-mozgalmat, s Pál apostol rómabeliekhez írott levelének egy igerészét idézte, mely természetellenesnek nevezi a homoszexuális viszonyt. Ezt követően rendőrségi vizsgálat indult ellene, többek között kisebbségi csoport elleni agitáció gyanújával, s elegendő „bizonyítékot” találtak arra, hogy vádat emeljenek ellene etnikai agitáció bűntette miatt, ez év tavaszán pedig meg is indult ellene a bírósági eljárás. Plusz egy istenkáromló kérdésfelvetésre adott biblikus válasza, valamint egy 2004-ben megjelentetett brosúrája miatt is – mely utóbbiban a Bibliát idézve azt is le merészelte írni, hogy Isten férfiúvá és nővé teremtette az embert – gyűlölet-bűncselekménnyel vádolják. Pedig – mint egy vele készített interjúban kifejtette – tiszteletben tartja a nemi kisebbségekhez tartozók emberi jogait, ám keresztényként azokat a Bibliához igazodó álláspontokat képviseli, melyek szerint a homoszexualitás természetellenes, csak két biológiai nem létezik, a házasság pedig férj és feleség egysége, s ellenzi az azonos neműek házasságát. Ám a tolerancia diktatúrájában az LMBTQ-lobbi elvárásaitól eltérő elvek hangoztatásáért minimum homofóbként, illetve transzfóbként bélyegzik meg az embert, sőt akár börtönbüntetés is fenyegetheti.

Az Európai Unió (EU) vezetése pedig szintén az LMBTQ-mozgalom mellé állt. Az Európai Parlament (EP) a jogállamiság kritériumai közé sorolta az azonos neműek házasságának és gyermek-örökbefogadásának a lehetővé tételét (bár neves kutatók is állítják, hogy a gyermekek egészséges lelki és nemi fejlődése szempontjából káros, ha azonos nemű párok nevelik őket, mint azt az ultraliberalizmusról írt korábbi cikkemben már idéztem). Az EP a múlt év őszén LMBTQ-szabadságzónává nyilvánította az EU-t, az EP érzékeny nyelvezetről szóló szójegyzéke szerint a változatos családformák elismerésének a fontossága végett kerülendő az anya és apa szavak használata, helyette a szülő és a gondozó kifejezés a preferált. „Természetesen” az Európai Bizottság (EB) is jobb ügyekhez méltó vehemenciával küzd az LMBTQ-mozgalom céljainak a megvalósításáért, miközben lesöpörte az asztalról az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) javaslatait, melyek azt célozták, hogy az EU álljon ki az Unió területén élő nemzetiségek – ötven millió ember – jogainak mind teljesebb körű érvényesüléséért, s mely javaslatokat az Európai Parlament is elfogadta. Ám úgy látszik, a nemi kisebbségek fontosabbak, mint a nemzetiségiek. Tévedés ne essék: nem az a bosszantó, hogy vannak nemi kisebbségek. Sajnálatos tény, hogy ilyen természetű rendellenességekkel él együtt az emberek egy része. A probléma az, hogy a nevükben fellépő LMBTQ-mozgalom és LMBTQ-lobbi alapjaiból akarja kiforgatni a nyugati keresztény civilizációt, a mi civilizációnkat. A velük egyetértő EU-vezetés pedig támadást indít az ellenvéleményének hangot adó tagállama, Magyarország ellen. Csak abban bízhatunk, hogy végül mégis felülkerekednek a konzervatív erők, s az Európai Unió zászlaján az arany csillagok alatti kék alapszínt nem váltják fel az LMBTQ-mozgalom lobogójának szivárványszínei.

Lajos Mihály