Kistérségi tanácsok KMKSZ-frakcióinak találkozója

2021. szeptember 21., 14:35 , 1076. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) szeptember 18-án tanácskozást szervezett a régió kistérségi tanácsaiban tevékenykedő KMKSZ-frakciók vezetői, képviselői és elöljárói számára, melynek a Tiszacsomai Látogatóközpont adott otthont. A megbeszélés legfontosabb céljai között szerepelt a frakciók érdemi munkájának hatékonyabbá tétele, illetve a képviselők tevékenységének összehangolása a különböző bizottságokban, tanácsokban.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, az esemény kezdeményezője bevezetőjében ismertette a napirendi pontokat, illetve a tanácskozás legfontosabb témáit. Előadásában kitért a szántó- és termőföldekkel kapcsolatos kérdésekre, illetve a témához megfelelő alapot nyújtó történeti összefoglalót is készített a megjelentek számára. Arra kérte a kistérségi képviselőket, hogy mielőbb kezdjék el a földterületek visszaigénylését, illetve hívják fel a lakosság figyelmét arra, hogy minél hamarabb rendezzék háztáji földterületeik vagy telkeik tulajdonviszonyait a hatályos törvényeknek megfelelően. Ezenkívül az ún. tartalék- vagy szabadföldek felmérésének fontosságát is hangsúlyozta, amelyet rövid időn belül a helyi mezőgazdászok közötti szétosztása, bérbeadása követne.

A találkozót megtisztelték jelenlétükkel Gyebnár István és Sarkadi Gábor beregszászi magyar konzulok. Előbbi köszöntőbeszédében elmondta: nagyon fontos, hogy az újonnan létrejött közigazgatási egységekben közös gondolkodás jöjjön létre, mert sok újonnan keletkezett problémával kell szembenézniük a képviselőknek. Biztosította a jelenlévőket, hogy a magyarországi kérdésekben a munkatársaival mindenben a kárpátaljaiak rendelkezésére állnak.

Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke a különböző szintű tanácsok munkájáról tartott beszámolót. Hangsúlyozta, hogy a képviselőknek, elöljáróknak, illetve kistérségi vezetőknek konszolidáltan és összehangolva kell végezniük a munkájukat. Beszélt a kistérségi polgármesterek, illetve falusi elöljárók költségvetési nehézségeiről, valamint a megfelelő együttműködés szükségességéről. Problémaként említette, hogy a kistérségi vezetők nem minden esetben hívják meg a járási képviselőket a közgyűléseikre, ezért a járási tanács sem tudja közvetíteni a megyei tanács felé a kistérségek problémás kérdéseit. Erre az az egyetlen megoldás, ha meghívják a járási képviselőket a kistérségi közgyűlésekre – szögezte le a politikus. Végezetül kiemelte a képviselők és a községi elöljárók közötti aktív kapcsolat fontosságát.

Berki Marianna, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány („Egán Ede” KGK” JA) igazgatója tájékoztatót tartott  a helyi tanácsok szerepéről és felelősségéről a földkérdés mielőbbi rendezésében, valamint a földügyi okmányok elkészítése céljából meghirdetett, az Egán Ede-alapítvány által lebonyolított pályázatok végrehajtásáról. A földkérdés az egész megyében nagyon „éles” téma, hiszen mindenhol el kell készíteni a településrendezési terveket (генеральний план), ami viszont szinte sehol nem áll jelenleg rendelkezésre. Ezenkívül január 1-től megváltozik ezen tervek tartalma és formája is, így minden kistérségnek olyan tervvel kell majd rendelkeznie, amely a terület felvázolásán kívül zónákra, parcellákra (lakhatási, termelési, ipari, cégek működésére megfelelő részlegekre) bontja azt. A településrendezési tervek hiányában a kistérségek nem tudják földhöz juttatni az arra jogosultakat. Ezért a KMKSZ indítványozása nyomán, az „Egán Ede” KGK” JA egy inventarizációs térképet készített, amely egy lépéssel közelebb viszi az érintetteket a tervek létrehozásához. További problémaként említette a kistérségeken belüli szabad földterületek – volt kolhozföldek, vagy pl. a nagybaktai kutató- és kísérleti állomáshoz tartozó földek stb. – sokaságát. Ennek megoldására a kistérségek vezetőinek levélben kell fordulniuk ezekhez az egykori állami egységekhez, amelyben visszaigénylik az adott földterületeket, ugyanis a kistérségi tanácsoknak kell a bérlővel szerződést kötniük, hogy az ebből származó adók hozzájuk folyjanak be. A jelenlévő elöljárókat és képviselőket arra kérte, hogy tájékoztassák az embereket arról, hogy mielőbb rendezzék az általuk használt földterületek tulajdonjogi dokumentumait, lássák el azokat kataszteri számmal, amiben szintén segítséget nyújt a „Egán Ede” KGK” JA.

Vincze István beregszászi kistérségi alpolgármester szintén a földkérdés témájában tartott beszámolót. Üdvözölte a földpiac megnyitást, illetve a kistérségek jogos igényeinek biztosítást az állami földterületek iránt. Felhívta a figyelmet arra, hogy minden ukrán állampolgár a lakhelyétől függetlenül bárhol igényelhet Ukrajna területén maximum 2 hektár földterületet.

A helyi tanácsok képviseleti és végrehajtó szerveinek kompetenciáiról és működéséről Farkas-Kordonec Gabriella jogász, beregszászi járási tanácsi képviselő tartott tájékoztatót. Ismertette az elöljárókra, képviselőkre, polgármesterekre vonatkozó jogszabályokat, illetve bemutatta azokat a jogszabályi és törvényi kereteket, amelyeken belül jól működhet egy képviselőtestület, valamint hogy ezen hatályos jogszabályok alapján mi az, amit megtehet egy képviselő, és milyen formában teheti azt: képviselői beadvány, interpelláció és kérdés. Hangsúlyozta, hogy a jogszabályok tartalmával minden állami tisztségviselőnek, képviselőnek meg kell ismerkednie a hatékony munka érdekében. Kitért az önkormányzati, helyi tanácsi rendszer működésére, illetve az állandó és ideiglenes bizottságokról szóló általános működési szabályzatára. Továbbá felhívta a figyelmet az elöljárók jogállásának változására, amely bizonyos feltételekhez (szavazatok száma, 1500 fő/20%) köti a sztároszták kinevezését, valamint a különböző bizottságok közgyűlés előtti tanácskozásának és azon való aktív képviselői részvételnek, illetve a frakciók és azok vezetői szerepének fontosságára. Emellett emlékeztette a jelenlévőket, hogy minden képviselőnek minden évben beszámolót kell tartania az elvégzett munkáról a választópolgárok előtt. Rávilágított, hogy a tanácsüléseken minden egyes ukrán állampolgár részt vehet, betekinthet a közgyűlés munkájába, valamint kiemelte, hogy a tanács által hozott határozatokat mindenki számára elérhetővé kell tenni a kistérség internetes oldalán. 

Mester András, Mezőgecse elöljárója, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára hozzászólásában az elöljárók mellé kinevezett adminisztrátorok munkájának nélkülözhetetlenségére hívta fel a résztvevők figyelmét, mivel sok okmány, igazolás kiállítására csak nekik van jogosultságuk. Ez jó, ha helyben történik, hiszen minden tekintetben megkönnyíti a kistérségek lakosainak életét – fogalmazott.

Ezt követően a jelenlévő KMKSZ-frakció-vezetők számoltak be röviden tevékenységükről. Darcsi Karolina, a Beregszászi Kistérségi Tanács KMKSZ-frakciójának elnöke, a KMKSZ politikai- kommunikációs titkára tájékoztatta a jelenlévőket a kistérségi tanács és a frakció munkájáról, illetve a Szövetség aktuális tevékenységéről. Juhász Edina a Nagyberegi Kistérségi Tanács munkájáról, Komár Ibolya a nagybégányi KMKSZ-frakció tevékenységéről, Pataki Gábor a Mezőkaszonyi Kistérségi Tanács ügyeiről,  Horváth Árpád pedig a Bátyúi kistérség KMKSZ-frakciójának eddigi tevékenységéről számolt be. 

Sin József lapunknak elmondta: a tanácskozás eredményesen zárult, ezért a jövőben is terveznek hasonló találkozókat.              

D. P.