Vízeséskavalkád elnevezéssel rendeznek túrát a Kárpátjárók
Kedveled a vízeséseket? Jelentkezz túrázni!
Ősszel már nem vágyunk magas hegycsúcsainkra, hiszen a szél és az eső igencsak megnehezítik az odáig vezető utat. Ám a vízesések ilyenkor újra megduzzadnak, és feledhetetlen látványt nyújtanak az őszi tájjal karöltve. Horváth Zoltán túravezető három vízesést is érintő kirándulást szervez szeptember 26-án.
„A Vízeséskavalkád nevet viselő túra egy tematikus út, mely során kizárólag kárpátaljai vízeséseket keresünk fel. Kárpátalja sűrű vízhálózattal rendelkezik, ebből kifolyólag sok tó, folyó, kisebb vízesés található területünkön, és ezeknek a felkeresése mindig valami pluszt jelent a túrázni vágyóknak. Ezúttal három helyszínt látogatunk meg: először a Szökellő-vízesést keressük fel, majd a Vojevodin-vízesést, végül pedig a Lumsori-vízeséseket fogjuk meglátogatni, ahol öt kisebb vízesés mellett fogunk elhaladni. Általában nagyon népszerűek a vízi tematikájú útjaink, melegebb időszakban a bátrabbak meg is mártóznak a folyókban, patakokban, jelenleg azonban inkább a partról szemlélődünk majd. A három helyszínen megtett túratáv még a tíz kilométert sem fogja meghaladni, így a könnyed túrákhoz szokottak is bátran bevállalhatják” – mondta lapunknak Horváth Zoltán túravezető.
Jelentkezni a Kárpátjárók Facebook-oldalán található elérhetőségeken lehet. A túra vasárnap reggel indul Beregszászból.
jt