Hagyományőrző délutánt tartottak Kőrösmezőn

2021. szeptember 28., 15:34 , 1077. szám

A Sodró Alapítvány nem első alkalommal szervez hagyományőrző táncházi délutánt a Felső-Tisza-vidék legkeletibb pontján, Kőrösmezőn. A maroknyi magyar szórványközösség számára nagy jelentőséggel bírnak a hasonló rendezvények. A szeptember 26-ai hagyományőrző délutánnak a Kőrösmezői Magyar Óvoda és Iskola adott otthont.

A Sodró együttesnek köszönhetően a magyar folklórkincs örökségéből ezúttal népzenei és néptáncelőadást hallhattak-láthattak az érdeklődők. A koncertet követően a résztvevők táncházi alkalmon vehettek részt. Váradi Enikő, a Sodró együttes művészeti vezetője hangsúlyozta: „Fontosnak tartjuk a szórványközösségek segítését, hiszen sokkal nehezebb helyzetben vannak. Köztudott, hogy a magyar népzenének és néptáncnak identitáserősítő ereje is van. Ezért amikor lehetőségünk van ellátogatni egy szórványközösségbe, azt mindig örömmel tesszük, hiszen számunkra ez misszió is. Én magam is azt tapasztalom felső-Tisza-vidékiként, hogy a szórvány kicsit mindig mostohagyermek, oda mindig nehezebben jutnak el a kulturális események. Elsősorban nekünk, itt élőknek kell felismerni és tenni azért, hogy segítsük a szórványközösségeink fennmaradását, hogy érezzék, nincsenek egyedül, és érdemes megtartani őseik örökségét.”

Keszler Mária, a Kőrösmezői Magyar Óvoda és Iskola tanára elmondta: „Nagy köszönet az együttesnek, hogy immáron második alkalommal vannak itt, és fontos számukra kicsiny közösségünk. A magyar nép kultúrájának ismerete minket is gazdagabbá tesz.”

A köszöntéseket követően koncerttel és táncházzal folytatódott a program. Az esemény a Csoóri Sándor Program támogatásával valósulhatott meg, a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzése Társadalmi Szervezet közreműködésével.     

ve