Szüreti mulatsággal egybekötött gasztro- és borfesztivál Nagymuzsalyban

2021. szeptember 28., 08:35 , 1077. szám

Nagymuzsaly lakossága nagy napra ébredt szeptember 25-én, hisz településükön rendezték meg a Beregszászi kistérség első gasztro- és borfesztiválját. A szüreti időszakot ünneplő rendezvénynek nemcsak helyi, illetve kistérségi látogatói voltak, hanem más megyékből is érkeztek turisták.

Az eseménynek a Nagymuzsalyi Líceum udvara adott helyet, ahol az érdeklődők egy, a régiónkra jellemző, de már nem mindennapi lovaskocsis (szekeres) felvonulást is megcsodálhattak.

A rendezvény ünnepélyes megnyitója alkalmából Szegedi Erika iskolaigazgató köszöntötte a jelenlévőket. „A korábbi évek során is rendeztünk már ehhez hasonló rendezvényeket, de azok mindig más nevet viseltek, ezért reméljük, hogy a mai rendhagyó lesz, s ezentúl minden évben meg tudjuk majd ünnepelni a sikeres aratást és szüretet” – mondta az igazgatónő.

Babják Zoltán polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki a Beregszászi kistérség területén színvonalasan megrendezett gasztro-kulturális rendezvény miatt. „Nagymuzsaly az egyik legerősebb gazdasággal rendelkező község a kistérségünkben, valamint roppant büszke vagyok arra, hogy ilyen bizalmas és jó kapcsolatot ápolunk a helyi elöljáróval” – mondta a polgármester. Elmondása szerint az ilyen és ehhez hasonló rendezvények megerősítik a már meglévő kapcsolatokat, találkozunk régi barátokkal, és újakat is megismerhetünk.

„Öröm részt venni ilyen rendezvényeken, ahol rendkívüli módon érezhető, hogy mennyire felszabadultunk a járvány nyomása alól” – mondta köszöntőjében Beke Mihály András első beosztott beregszászi konzul, majd mindenkinek finom ételeket és italokat, valamint jó szórakozást kívánt.

Péter Csaba megyei képviselő köszönetét fejezte ki a szervezőknek, akik olyan ügyesen szervezték meg a rendezvényt, hogy majdnem túljelentkezés alakult ki a fellépők és az árusok között. „A jövőben is mindent megteszünk azért, hogy minél többet tudjunk adni a környéken élők számára” – mondta a képviselő. Szót ejtett a Nagymuzsalyt is érintő útjavításokról, valamint reményét fejezte ki, hogy a jövőben is tudnak majd magyarul beszélni és imádkozni az itt élő emberek, ahogy teszik ezt ezer éve.

„Kiemelten fontos az a tényező, hogy a Beregszászi kistérség egy turisztikai szempontból gyakran látogatott helyen fekszik, amelyet az ehhez hasonló témájú rendezvényekkel és fesztiválokkal jól ki is lehet használni” – mondta köszöntőjében Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség gazdasági-önkormányzati titkára, majd mindenkinek jó kóstolgatást és szórakozást, valamint a turizmus minél hamarabbi újraindulását kívánta.

Az eseményt Rácz István római katolikus plébános is megáldotta. „A Jóisten áldása nélkül semmilyen munkának nem lesz igazi gyümölcse” – szólt a jelenlévőkhöz. Elmondása szerint sosem szabad megfeledkezni a bőséges szürethez szükséges megfelelő időjárásért való fohászkodásról, valamint a hálaadásról.

Az ünnepi köszöntőket követően Szegedi Erika köszönetét fejezte ki minden önkéntesnek, szervezőnek és résztvevőnek, aki valamilyen módon hozzájárult a rendezvény létrejöttéhez. A beszédeket a környékről érkező hagyományőrző együttesek színvonalas előadása követte. A néptáncbemutató után pedig mindenki megízlelhette a gasztrofesztivál finomságait, és részt vehetett a tombolasorsoláson is. Volt ott minden, ami házi: lekvárok, borok, pálinkák, levesek, kolbászok és még ajándéktárgyak is. A rendezvény egy fergeteges szüreti bállal zárult.          

ZsT