II. Mezőgecsei Vásár

2021. szeptember 29., 09:49 , 1077. szám

Másodszor szervezték meg a Mezőgecsei Vásárt, ahol a régió vállalkozói, állattenyésztői, mezőgazdászai mutathatták be és értékesíthették előállított termékeiket.

Mester András szervező kiemelte: fontos, hogy egy olyan fórumot teremtsenek a gazdáknak és a vállalkozóknak, ahol havi rendszerességgel megjelenhetnek termékeikkel. A vásáron való megjelenés ingyenes mindenki számára – hangsúlyozta Mester András, majd elmondta: „Vannak itt helyi gazdák Mezőgecséből, illetve a környékről, Mezőváriból, Tiszacsomáról, Tiszaújhelyből, tehát van kínálat. Úgy gondoljuk, annak ellenére, hogy Beregszászban, a legközelebbi városban van piac, ide azok az emberek is ki tudják hozni a termékeiket, akik nem akarnak a piacon árulni, illetve akik vásárolni akarnak, azok olyan dolgokat is találhatnak, amit a piacon nem.”              

dózsa