Kárpátaljai adomány a lembergi SMA-s kislány gyógyulásáért

2021. október 5., 13:18 , 1078. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) által megrendezett Ismerős Arcok jótékonysági koncerten befolyt összegből a lembergi Poljuha Viktóriát is támogatták, aki SMA-betegséggel küzd. Az adományt október 5-én adták át a családnak.

A kislány kezelését ezúttal összesen 61 ezer hrivnyával tudják támogatni, melyből 36 ezer a jótékonysági koncertnek köszönhető, míg a másik fele Magyarország Ungvári Főkonzulátusának a támogatása.

„Örülök, hogy az ifjúsági szervezet az alapelveihez híven jótékonysági munkát is végez” – mondta hetilapunknak Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke. Elmondása szerint több beteg kárpátaljai gyermek megsegítése céljából is szerveztek már jótékonysági akciót, ezúttal a Lemberg városában élő Poljuha családra hívták fel a szervezet figyelmét. „Úgy döntöttünk, hogy lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni a családot, ezért október 5-én a Szervezet elnökségi tagjaival útnak indultunk, hogy személyesen adjuk át az összegyűlt pénzadományt és a kárpátaljai magyar emberek jókívánságait. Bízunk Viktória minél előbbi gyógyulásában” – mondta Dobsa István.

Az ifjúsági szervezet köszönetét fejezi ki Bacskai József ungvári magyar főkonzulnak, valamint minden jószívű és szándékú kárpátaljai adományozónak, aki bármilyen nagyságrendű összeggel hozzájárult e nemes célhoz. A KMKSZ ISZ elnöksége reményeit fejezi ki, hogy az átadott összeg hozzájárul a másfél éves kislány mihamarabbi gyógyulásához és a jövőbeni teljes értékű életéhez.            

Simon Dávid