Barkaszón leégett a volt kolhoz legnagyobb épülete

2021. október 10., 19:02

Tűzrecsegés riasztotta fel a barkaszóiakat vasárnap délután 17.00 óra magasságában. A régi kolhoz legnagyobb épülete pillanatok alatt, eddig ismeretlen okokból lángra kapott. A több mint 80 méter hosszú építményben szálas takarmányt, szénát és dohányt is tároltak. A lakosok azonnal értesítették a tűzoltókat. Mintegy 20 percen belül Munkácsról, a közeli katonai laktanyáról és Nagydobronyból is érkeztek szakemberek a lángok megfékezésére. Azonban már nem sikerült anyagi értéket megmenteni, csupán a lángok továbbterjedését akadályozták meg. 

A helyiek szerint szándékos gyújtogatás állhat a háttérben, hiszen a helyszínre érkező első szemtanúk már arról számoltak be, hogy az egész épület lángokban áll. Egyelőre nem tudni, mekkora anyagi kár keletkezett, mint ahogyan azt sem, pontosan mi okozta a tüzet. 

tj