A körte biológiai növényvédelme II.
Agrotechnikai védekezés tűzelhalás ellen
A termőhely és a fajta megválasztása döntő jelentőségű a körtetermesztésben. Már a telepítés előtt, illetve az újratelepítéskor meg kell vizsgálnunk a terület adottságait és a tűzelhalás előfordulásának veszélyét. A körtetermesztésben ez az elsődleges szempont.
A leendő termőhelyet értékelni kell a talajtípus, a talaj vízelvezető képessége és pH-értéke szempontjából. Ezek a tényezők befolyásolják a legnagyobb mértékben a kórokozó elszaporodását. Ne legyen mély fekvésű, vízállásos, nedves, kötött és szélsőségesen savas vagy éppen szélsőségesen lúgos kémhatású a talaj. Az optimális pH-érték 5,5–6,5 között van. Természetesen ideális talajadottságok környékünkön alig fordulnak elő, éppen ezért kevés a körteültetvény Kárpátalján. De azzal dolgozunk, amink van, és az évről évre fejlődő technológiáknak hála szinte mindenre van megoldás. Példának okáért az erősen savanyú talajokat meszezéssel javíthatjuk, míg az erősen lúgos talajok alkalmatlanok a termesztésre, illetve a rezisztens alanyok egyre bővülő kínálatát kihasználva minimalizálhatjuk a károkat az ültetvényben.
A termőhely, a fajták, illetve az alanyok megválasztása után a művelésmód és az odafigyelés is fontos szövetségesei a termelőnek a biológiai termesztés során. A tűzelhalás előfordulásának lehetőségét igen nagy mértékben csökkenthetjük ugyanis, ha odafigyelünk a tápanyag-utánpótlásra, az öntözésre és a talajművelésre. Ez a három fő tényező képezi a védekezés lehetőségeinek alapját.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy segítség a fertőzés ellen, ha a nitrogén hatóanyagokat nem egyszerre, hanem a szezon folyamán 2-3 részletben juttatjuk ki. A nitrogén hatóanyag első részletét még rügypattanás előtt 2-3 héttel jutassuk ki, s ha virágzásig nem tapasztaljuk a tűzelhalás tüneteit, következhet a második részlet, majd azután, ha a terméskötődésig sem fordul elő tűzelhalás, a harmadik részletet is kijuttathatjuk. Itt merül fel a kérdés, hogy mégis mekkora adagokat kapjanak nitrogénből a növényeink? Természeten a legjobb szakember sem tudja megválaszolni ezt a kérdést csupán szemrevételezés alapján. Szükség van a levélanalízisre, ennek eredményeiből kiindulva kell pótolni az optimális nitrogénmennyiséget, nem feledve, hogy a túl sok hatóanyag kijuttatása a fő oka a tűzelhalás megtelepedésének. A nitrogén túladagolása ugyanis erős hajtásnövekedést, laza szövetesedést előidézve könnyű célponttá teszi fáinkat a tűzelhalás számára.
A talajművelés munkafolyamatai is fontosak a fertőzés megelőzése érdekében. A legfontosabb betartandó szabály, hogy kerüljük a késői talajművelést, mert ez stimulálja a felvehető nitrogént a talajban, és ezzel serkenti a fák kései hajtásnövekedését. Ennek eredményeként gyengén érett vesszők fejlődnek ki, melyek könnyű prédát jelentenek a tűzelhalás számára.
Ha ültetvényünk sorközei takarónövénnyel vannak telepítve, akkor sem dőlhetünk hátra, hiszen a párás klíma éppenhogy elősegíti ilyenkor a fertőzés terjedését. Ebben az esetben is oda kell figyelnünk a takarónövény méretére, a kaszálások időzítésére. Továbbá fontos tudnunk, hogy a kaszálások időzítésével is szabályozhatjuk a fák hajtásnövekedését. A túlzott gyomosodás ugyanis erősen visszafogja a hajtásnövekedést, mivel a takarónövények (gyomok) elszívják a tápanyagok (pl. nitrogén) jelentős részét. Ez nem azt jelenti, hogy bármilyen gyomot hagyhatunk növekedni az ültetvényben, hanem direkt erre a célra nemesített pázsitfűfélét vagy pillangós növényfajt alkalmazunk. Javasolt a tenyészidő elején (május közepe táján) kaszálni, majd nyár közepéig hagyjuk nőni a gyomokat, s ezzel csökkentjük a fák erőteljes hajtásnövekedését és a lágy szövetek képzését. A takarónövényt soha ne hagyjuk 25–30 cm fölé nőni, mert a túl nagy zöldtömeg párás mikroklímát alakít ki, s ezzel máris a fertőzést segítjük.
Soha ne öntözzünk esőztető öntözéssel! Csak a csepegtető, szivárogtató öntözési formák a megfelelők a bioültetvényekben. (Folytatjuk.)
Molnár Ádám,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány falugazdásza
