Budapest legújabb futóversenyével tért vissza a KEK

2021. október 18., 13:12 , 1080. szám

A koronavírus járvány miatt 2021-ben március helyett október 14–16. között rendezte meg a BEAC és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK). A 12. alkalommal szervezett eseményre a budapesti és vidéki egyetemek mellett többen érkeztek Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről.

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája megnyitójára október 14-én került sor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) campusán. Az eseményen megjelent dr. Koltay András, az NKE rektora, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnöke, a BEAC alelnöke, Murai László, a HÖOK elnöke, valamint Kovacsics Anikó, a Ferencvárosi Torna Club 141-szeres magyar válogatott kézilabdázója.

Kelemen Hunor, a KEK védnökeként üzent a részt vevő egyetemistáknak, hogy „végső soron a Kárpát-medencei magyar egyetemisták, a mi közösségeink nyernek azzal, hogy a fiatalok részt vesznek ezen a kupán, amelynek nemcsak hagyománya, hanem jövője is van”.

A Ferencvárosi Torna Club az esemény szakmai partnereként aktívan szerepet vállalt a KEK szervezésében. Jegyeket biztosított a kézilabda-BL, valamint a labdarúgó bajnoki mérkőzésekre. Emellett a hallgatók vezetett túrákon is részt vehettek a Groupama Arénában és a Fradi Múzeumban, illetve az FTC sportolói aktív résztvevői voltak a sporteseményeknek.

A multisport esemény az asztalitenisz, kosárlabda, röplabda, labdarúgás és futsal mellett idén először egészült ki futóversennyel. Az I. KEK Run főtámogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. volt. Az eseményen részt vevő több száz futó között rajthoz állt többek között az FTC színeiben Kazi Tamás 34-szeres magyar bajnok középtávfutó, olimpikon, Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok úszó, olimpikon, Gulyás Michelle világbajnoki bronzérmes, junior Európa-bajnok, olimpikon öttusázó, valamint Farkas Dárius 6-szoros magyar bajnok hosszútávfutó. A versenyt 5,5 km-en és 10 km-en a férfiaknál Kovács Attila (SZoESE), a nőknél 5,5 km-en Erdélyi Katinka (BEAC), míg 10 km-en Tüttő Júlia (BEAC) nyerte.

A 2021-es torna az ELTE–BEAC Pluhár István-labdarúgópályán kezdődött, egy ikonikus BEAC Műegyetemi FC párharccal. A rangadót a Műegyetemi FC nyerte 6-2-re.

A kosárlabdatornán a nőknél a Közgáz SC és DSK, míg férfiaknál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állhatott a dobogó legfelső fokára. A 4. alkalommal megrendezett röplabdatornán a nőknél és a férfiaknál is az ELTE zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát. Az öregdiákoknál pedig az erdélyi Sepsi 08 csapata aratott fényes sikert.

A futsaltorna döntőjének kezdőrúgását Lovász Tamás, a MLSZ Budapesti Igazgatóságának vezetője végezte el. A döntő mérkőzést a Debreceni Egyetem és a Testnevelési Egyetem játszotta. A mérkőzés végeredménye kiélezett mérkőzést követően 4:1 lett a TFSE javára.

A Testnevelési Egyetem csapata a vezetés megszerzését követően végig magabiztosan uralta a pályát. Az első félidő játékát követően a Debreceni Egyetem csapata már csak szépíteni tudott, ám ezt követően a TFSE további gólokkal bebiztosította győzelmét. A félidőben a BEAC cheerleader csapata szórakoztatta színes bemutatójával a közönséget.

A hagyománnyá vált jótékonysági gyűjtést idén is megtartották a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáinak szervezői. A kupán résztvevők idén is nehéz körülmények között élő kárpátaljai gyermekeket támogatnak, így a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai számára gyűjtöttek sportfelszereléseket és adományokat.

Az esemény támogatói az Országgyűlés Hivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Ferencvárosi Torna Club, az MVM Paksi atomerőmű Zrt., az MVM CEEnergy, az OTP Bank, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség- Communitas Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, a BÁV Zrt., a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a MAYER Pincészet, az ELTE HÖK, a Viwa Vitaminwater, a Manna ABC, a Joma, és az ELTE Online.

A soron következő 13. KEK 2022. március első hétvégéjén újból közös sportolásra hívja, határok nélkül valamennyi magyar egyetem hallgatóit.

Eredmények

Egyetemi futsal

1. helyezett: Testnevelési Egyetem

2. helyezett: Debreceni Egyetem

3. helyezett: Semmelweis Egyetem

4. helyezett: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

5. helyezett: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

6. helyezett: Budapesti Metropolitan Egyetem

7. helyezett: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

8. helyezett: Óbudai Egyetem

9. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem

10. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK

11. helyezett: Budapesti Corvinus Egyetem

11. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem ÁNTK

13. helyezett: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

14. helyezett: Ungvári Nemzeti Egyetem

15. helyezett: Dunaújvárosi Egyetem

15. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem HHK

 

Alumni futsal

1. helyezett: Sepsi 08

2. helyezett: Óbudai Egyetem Tigrisei

3. helyezett: Tragumúrák

4. helyezett: Golimpiákosz

5. helyezett: Paksi Halászlé

6. helyezett: Villám Kolozsvár

7. helyezett: ELTE–BEAC

8. helyezett: BAK–ELIT

9. helyezett: Ungvári Nemzeti Egyetem

 

Férfi röplabda

  1. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem

  2. helyezett: Budapesti Corvinus Egyetem

  3. helyezett: Óbudai Egyetem

  4. helyezett: Széchenyi István Egyetem

  5. helyezett: Babes-Bólyai Tudományegyetem

  6. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület

  7. helyezett: Budapesti Metropolitan Egyetem

 

Női röplabda

1. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem

2. helyezett: Semmelweis Egyetem

3. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület

4. helyezett: Budapesti Corvinus Egyetem

5. helyezett: Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar

 

Női kosárlabda

1. helyezett: Közgáz SC és DSK

2. helyezett: BME MAFC

3. helyezett: NKE Ludovika CSATA

4. helyezett: Budapesti Metropolitan Egyetem

 

Férfi kosárlabda

1. helyezett: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

2. helyezett: ELTE–BEAC

3. helyezett: Semmelweis Egyetem

4. helyezett: Óbudai Egyetem

5. helyezett: Kolozsvár

6. helyezett: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

7. helyezett: Metropolitan férfi kosárlabda

 

Asztalitenisz

Egyéni verseny

1. helyezett: Baranyai Domonkos

2. helyezett: Yukail Naidoo

3. helyezett: Sándor Kinga

 

Nagypályás labdarúgás

1. Műegyetemi FC

2. BEAC

 

Futás

Abszolút helyezések

5.5 km férfi:

1. Kovács Attila

2. Kazi Tamás

3. Hámor Endre

5.5 km női:

1. Erdélyi Katinka

2. Gulyás Michelle

3. Purgai Evelin

 

10 km férfi:

1.Kovács Attila

2. Kiss Áron

3. Lenti József

 

10 km női:

1.Tüttő Júlia

2. Kocsis Kata

3. Nyikos Viktória

 

Váltó 10 km:

Férfi:

1. Hajnal Kornél – Sági József

2. Szász Bence – Vágó András

3. Tóth Márton – Fekete Marcell

 

Női:

1. Kocsis Kata – dr. Hazay Krisztina Eszter

 

Vegyes:

1. Hansághy Gergely – Tóth Kardos Gréta

2.Albert Csongor – Kishanti Petra Johanna

3.Csontos Balázs – Csighy Adrienn

 

A korcsoportos eredmények elérhetők a kekbudapest.hu oldalán.