„Azok, akik másokat megalázó rendszereket tartanak fent, mindig rettegnek”

Főhajtás és koszorúzás az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére

2021. október 22., 10:29 , 1081. szám

Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium vezetősége és diákjai csendes főhajtással és koszorúzással emlékeztek meg október 21-én az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről a beregszászi vasútállomás mellett található emlékműnél.

Az esemény Varju Zoltánnak, az intézmény irodavezetőjének rövid történelmi áttekintőjével vette kezdetét, melyben kitért arra, hogy miért fontos megemlékeznünk hőseinkről, akik életüket is bátran odaadták a haza szabadságáért. Továbbá hangsúlyozta, hogy a megemlékezés elengedhetetlen fontosságú történelmünk és múltunk őrzésében, amit a fiatalabb generációknak is át kell adnunk, meg kell tanítanunk.

Ezt követően Marosi István görögkatolikus parochus, az Ortutay-szakkollégium vezetője osztotta meg gondolatait.

„Minden emberben van egyfajta szabadságvágy, amit vissza lehet fogni, de csak ideiglenesen, mert a szabadságvágy mindig ki akar törni! A szabadságért nem azért küzdünk, hogy azt megszerezve bármit megtehessünk, hanem azért, mert akkor tudjuk saját egyéniségünket a leginkább megélni, kifejezni és ezáltal értékesebb emberekké válni” – hívta fel a diákok figyelmét István atya.

Az 1956-os eseményekre nagyon jól illik Marosi István gondolata, miszerint azok, akik másokat megalázó rendszereket tartanak fenn, mindig rettegnek. Hiszen azzal, hogy minden igaz magyarból kitört a szabadságvágy, és fellázadtak az elnyomás ellen, megfélemlítették elnyomóikat, aminek idővel beérett a gyümölcse, és igaz, nagy árat fizetve, de a magyar nép kivívta szabadságát és függetlenségét.

A megemlékezés végén a szakkollégium két legidősebb tagja elhelyezte az emlékezés koszorúit az emlékműnél, majd közösen elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

K. K.