Vasárnapi üzenet: 2021. október 31.

Reformáció

2021. október 31., 08:35 , 1081. szám

„Higgy az Úr Jézus Krisztusban, s üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe!”

       Ap. csel. 16, 31

A reformáció ünnepéhez közeledve meg kell állapítanunk, hogy reformációra azért van szükség, mert idővel minden deformálódik. Egyre több embertől halljuk, hogy újra meg kellene reformálni az egyházat, mert mindazok a gondolatok, amelyeket Luther, Kálvin, Zwingli képviselt, a XXI. században nem divatosak. Pedig Isten igéjét hirdették akkor is és ma is.

Legyen előttünk példa Ezékiás király. Uralkodása idején történt, hogy szembe kellett néznie Júda történetének egyik legválságosabb helyzetével, melyből a krónikás szerint csak az Úr angyala által szabadult meg. Ezékiás király összehívatta vezéreit, és megbeszélték a teendőket. Egy esetleges háború esetén a kellő intézkedéseket megtették. A városon kívüli forrásokat betömték, hogy az asszír hadseregnek ne legyen ivóvize, a város lerombolt kerítését is helyreállították, tornyot húztak fel, Dávid városát kőfallal körbevették, és különböző fegyvereket is beszereztek. Viszont Ezékiás a nép szívét és lelkét is felkészíti a harcra. Az emberi szívet is fel kell készíteni a küzdelemre, de a felkészítésre igent is kell mondani. Mert hiába minden szó, minden Ige, ha azt nem fogadják el azok, akikhez intézik azt.

Nemcsak Ezékiásnak kell megtennie mindent, hogy készen álljanak a harcra, hanem kell a nép, a gyülekezeti tagok akarása is, akiknek akarniuk kell a változtatást, az Istenhez való visszafordulást, mert ezek nélkül minden marad a régiben. Könnyű felsorolni és elpanaszolni, hogy mi nincs jól az országban, a gazdaságban, az egyházban, és könnyű kritizálni bárkit is, de a változtatást nem más életében kell elkezdeni, hanem magamban. Ezékiás mit mond a népnek? Bátorítja őket: legyenek erősek, ne féljenek semmitől. Lenne mitől, hiszen az asszír sereg óriási volt, de azt mondja:„Velünk többen vannak, hogynem ővele. Ővele testi erő van, velünk pedig az Úr, a mi Istenünk, és megbátorodott a nép” (2 Krón. 32, 7–8) az igehely egy sorba kerüljön. Megtörténhet az, hogy életünkben egyszerre zúdulnak ránk a gondok, s azt érezzük, hogy lassan összeroppanunk alattuk, de most halljuk meg az Ige biztatását, hogy legyünk csak kitartóan bátrak, mert Isten velünk van, s Fia által érettünk küzd, hogy szabadulásunk és megmaradásunk legyen.

A reformáció nem mutat fel semmi újat, visszavisz a kiindulóponthoz, Jézus Krisztushoz. Minden reformáció azzal kezdődött, hogy újra megszólalt Isten igéje. Jézus hozza a változást. Jézus meg tudja változtatni az embereket, téged és engem, az országot, az egyházat, mindent és mindenkit. Higgyük el, hogy Ő velünk van, és nem a félelemnek lelkét adta nekünk, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a lelkét. A hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából. Engedjük, hogy így erősítsen minket is és rajtunk keresztül másokat is. Ez adjon egészséges növekedést a kegyelemben és élő hitet mindnyájunknak. Ámen!

Szeretettel:
Cseresznye Albert
hetyeni lelkipásztor